Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4. szám
FELKÉRT ÁLLÁSFOGLALÁS 127 Fogorvosi Szemle 71. 127-128. 1978. Felkért állásfoglalás ADLER PÉTER Debrecen, Stomatologiai Klinika Tóth Károly deszki vizsgálataival egyértelműen bizonyította, hogy a fogazat caries elleni védelme szempontjából kívánatos ingestio az asztali (háztartási) só F-dűsítása révén is biztosítható. Érdemben tisztázta a napi sófogyasztás mennyiségi viszonyait is, s ennek nyomán megalapozottan foglalhatott állást, hogy mennyi F-iont kell a sóhoz adni, hogy káros mellékhatás (foltos zománc) veszélye nélkül optimális védelmet biztosítson. Hogy a világszerte használt F-profilaxisnak e módja az eredmények nemzetközi elismerése ellenére sem jutott túl a klinikai kísérletezésen (a szegedi klinika ti.‘ házi üzemben F-dűsított sóval látott el egy-egy kisebb települést), indította arra Tóth professzort, hogy „a nyilvánossághoz meneküljön”, s így elhárítsa magáról azt a felelősséget, hogy nem tett meg mindent sikeres kísérletei eredményének széleskörű értékesítésére. Szerkesztőként e kezdeményezést helyénvalónak ítéltem; tanulmányának ezért biztosítottam a Szemle „szabad fórumán” az eredeti közlemények szokásos terjedelmén túlmenően annyi helyet, amennyit gondolatainak, terveinek részletes kifejtésére kért. Ama kérésének, hogy e tervezetéhez elsőként foglaljak állást, örömmel teszek eleget. Bevezető soraim nem hagytak kétséget afelől, hogy kezdeményezését megalapozottnak tartom: az ország speciális települési viszonyai folytán nálunk alighanem az asztali só F-dúsítása a cariesvédelem célszerű útja. Ennek ellenére sem látnám azonban helyesnek, hogy ezen eljárás mellett ne éljünk a kollektív F-profilaxis más bizonyítottan hatékony módszerével, pl. ne dúsítsuk az ivóvizet fluoriddal ott, ahol ennek lehetősége adott. A tanulmány valójában részletesen indokolt operatív terv a F-dúsított asztali só használatának bevezetésére. Körültekintő óvatosságot tart kívánatosnak, mikor az eddigi klinikai kísérletekről a széleskörű használatra áttérünk. Előbb egyik nagyobb vidéki városban (kézenfekvőén Szegeden) és egy rosszfogúként ismert járásban (megállapodásaink szerint Hajdú—Bihar megye püspökladányi járásában) kapna lehetőséget a „betanulásra” mind a sót fluoriddal dúsító ipari üzem, mind pedig a forgalomba hozó kereskedelem. A rendelkezésemre bocsátott, de közlésre nem kerülő dokumentációból nem látom, hogy a sót a kívánt F-szintre dúsító keverőt kellő tapasztalattal rendelkező gyártótól beszerezhetnők, bár nem kétlem, hogy a manapság pl. Svájcban használt gépi berendezés a jogosan kívánt magasabb F-koncentrációra is beállítható. A nagyobb mérvű F-dúsítással is tapasztalatokat kell szerezni — lehetőleg még a kiterjedt előkísérletek megindulta előtt. Hogy a kilogrammonként javasolt 350 mg F honi élelmezési szokásaink szerint eredményesebb lesz a Svájcban használatos csekélyebb adagolásnál, biztosra vehető; hogy az optimális F-szint ennél valamelyest nem magasabb-e, egyelőre nyitott kérdés. Helyesnek vélem a tervet a F-dúsított só használatából kizárandó településeket illetően. A szerzővel egyetértésben nekem is aggályaim vannak honi ivóvizeink eddigi F-feltérképezésének megbízhatóságát illetően. Több mint 20 éve tudjuk, hogy „a víz F-koncentrációja az év folyamán ingadozik; a maximális érték gyakorta sokszorosa a minimálisnak... Epidemiológiai vizsgálatok során az évi átlagos érték jelentősége a legnagyobb” [1]. A KÖJÁL adatairól nem tudom, hogy milyen időközönként megismételt, hányszori elemzésre támaszkodnak. Központi vízellátással nem bíró településeken az egyes kutak vizének F-tartalmát kellene ismernünk — amint ezt pl. Ausztriában F-tabletták adásával kapcsolatban megvizsgálták [2]. Kevéssé szerencsésnek ítélem az operatív terv meglehetősen általánosan fogalmazott
