Fogorvosi szemle, 1978 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1978-04-01 / 4. szám

122 TÓTH к. Ennek a vizeletkevereknek F-tartalmat kell meghatározni. így megkapjuk a korcsoportokra jellemző értékeket. Hasonló módon vagy a részeredményekből számítással meghatározhatjuk a populációs csoportra jellemző vizelet F-értéket. 4.3. Település-szerkezet vizsgálata. A legelőnyösebb, ha a település zárt. Annál kedvezőtlenebb a helyzet, minél kisebb a település központja és minél nagyobb a tanyán élők száma. Lehet azonban, hogy a település központja is nagy, és ugyanakkor a tanyákon élők száma is viszonylag nagy. Ez önmagában nem zárja ki a fluorozott só bevezetésének lehetőségét. Ilyen esetben azonban vizsgálni kell az élelmianyag beszerzési lehetőségek hálózatát, továbbá a tanyák ivóvizének és a tanyákon lakók vizeletének F-tartalmát. A település-szerkezet vizsgálata ugyanahhoz a következtetéshez vezet, amely az ivóvíz fluorid-dú­­sítás esetében is fennáll, eszerint jól körülhatárolt és jól ellenőrizhető populációkat lássunk el fluorozott sóval. 4.4. A fogazat állapota és élettani paraméterek Svájcban fluorozott só 1955 óta kapható az üzletekben [12, 33, 34]. A lakosság maga dönti el, hogy milyen sót használ a háztartásban. A fluorozott sónak felhasználására a tömegmegelőzésben tehát már van példa. Mégis, a helyi viszonyokban esetleg mutatkozó eltérések miatt, a bevezetést célszerű egy nagyobb városban és egy mezőgazdasági jellegű járásban megkezdeni. A tömegmegelőzésben szerzett tapasztalatok képeznék a további kiterjesztés alapját. Kedvező tapasztalatok esetén a továbbfejlesztést gyorsítani lehet. Az előbb említett nagyobb város és mezőgazdasági jellegű járás a tömegmegelőzésre való alkalmasság kísérlete lenne. Ezért ezen a két helyen a 2—18 éves korosztály caries-szűrő­­vizsgálatát el kellene végezni. Elegendő a korcsoportot reprezentáló 25%-os populációnak „random sampling” módszerrel való kiválasztása és vizsgálata. Az adatok megbízhatósága fokozásának érdekében célszerű, ha minden személyt két team (fogorvos + asszisztensnő) vizsgál meg, akik egymás eredményeiről nem tudnak. Az adatok feldolgozása számító­géppel történnék. Ezt egy központra kell bízni. A caries-szűrővizsgálatok elvégzése előtt a vizsgálatot végzők (fogorvos + asszisztensnő) tan­folyamon vennének részt. Ezen a tanfolyamon egyeztetni kell a vizsgálat pontos módszertanát: a felveendő személyi és egyéb adatok (pl. a vizsgált személy neve; születési év, hó, nap; vizsgálat helye; időpontja: év, hó, nap; csak a születésüktől folyamatosan helyben lakókat kell vizsgálni; folyamatosan helyben lakónak tekintendő, aki vagy helyben született, vagy a kórházban történt születés után anyja állandó lakóhelyére kerül és ott lakik; élettani adatok: testsúly, testmagasság, csuklóátmérő), a tej- és maradó fogazat morphologiája, a fogváltás időbeni lefolyása, a fogak előtörése, a hiányzó fogak okának megítélése (váltás, fogszuvasodás miatti eltávolítás, aplasia vagy retentio), a kezdődő caries felismerése (fehér folt, az éles szonda a zománcban megakad), a szuvasodás pontos helye (fissura, mesio-disto-approximalis, fognyaki) és milyensége (superficialis, media, profunda), a fogbél állapota (gyulladás, elhalás), gyökerek, foltos zománc, tömések (kiterjedés), koronák, hidak, esetleg kivehető fogpótlások egységes jelölését. A careis-szűrővizsgálatok, valamint a vizsgálatok előtti tanfolyam szervezését két klinikára kell bízni. A két klinika a vizsgálat módszertanát előzetesen egyezteti. 5. A bevezetés után végzendő vizsgálatok a 4.4. pontban kijelölt tömegkísérleti területen 5.1. Az ivóvíz F-tartalmának folyamatos ellenőrzése szükségtelen. Nem valószínű ugyanis, hogy a központi vízműhálózatban az ivóvíz F-tartalma megváltoznék. Évek óta ellenőrizzük Szeged, Deszk, Szőreg, Tápé, Dorozsma, Mihálytelek, Gyálarét és Röszke ivóvizét, de a megfigyelés tíz esztendeje alatt változást nem észleltünk. Ezek az ivóvizek mind F-szegények voltak és jelenleg is azok. Változásra csak akkor lehet számítani, ha új forrást tárnak fel és ennek vizét kapcsolják a központi hálózatba. Mielőtt azonban ez megtörténne, a KÖJÁL a kötelezően előírt vizsgálatokat elvégzi, ezek között szerepel a F-tartalom meghatározása is. így a fluorozott só alkalmazását kérő hatóság azonnal értesülést szerez a változásról. Ha szükségesnek látszik, akkor az engedélyezés felülvizsgálatát kezdeményezi. Elegendő tehát a szúrópróbaszerű ellenőrzés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom