Fogorvosi szemle, 1977 (70. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
SIMON GY. DR. 99 Fogorvosi Szemle 70. 99—102 1977. Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Fogpótlástani Klinika (igazgató : Fábián Tibor dr. egyetemi tanár) Fogorvosképzésünk a szocialista társadalomban SIMON GYULA dr. A Fogorvostudományi Kar kialakulása hosszú történeti fejlődés eredménye. A fogászati gyakorlat jogával már az 1871. évi rendelet foglalkozott; eszerint fogászati gyakorlatot azok folytathatnak, akik a magyar állam területén élnek és érvényes orvosi, sebésztudori vagy sebészmesteri oklevéllel rendelkeznek. A fogorvosi cím használata sem vizsgához, sem előtanulmányokhoz nem volt kötve a med. univ. dr. számára. A későbbiekben egyre inkább világossá vált, hogy a magyar fogorvosképzés mennyire szervezetlen. A helyzet javítása érdekében 1905-ben a Magyar Fogorvosok Egyesülete „Fogorvosképző iskola” létesítését kezdeményezte. Az első világháború után a Stomatológiai Klinikán szakképző tanfolyamokat indítottak. Az ilyen jellegű képzést 1920-ban megszüntették, és 12 gyakornoki állást létesítettek. Két év után a gyakornokok fogorvosi minősítést nyertek. A szakorvosi cím használatát első ízben az 1924- ben kiadott rendelet szabályozta. A fogorvosi cím viselésére csak az jogosult, aki a rendeletben kijelölt intézetekben legalább egy évig dolgozott. Vizsgát ez a rendelet sem írt elő. 1926-ban a Magyar Fogorvosok Egyesülete kongreszszust hívott össze és kérte a fogászat egyetemi oktatásának és vizsgájának kötelezővé tételét, a szakképzés két évre emelését, a szakvizsga elrendelését. 1936-ban a szakképzés ideje 3 év lett, de ebből 1 év sebészeti, belgyógyászati osztályon vagy kórbonctani intézetben is eltölthető. A rendelet felsorolta a fogorvosképzésre kijelölt intézeteket, és a képezhetők számát összesen 137 főben állapította meg. E rendelkezések 1952-ig, a fogorvosképzés új alapokra helyezéséig érvényben voltak. A felszabadulás utáni években a szociális biztosító intézetek tevékenységének minőségi fejlesztése kapcsán a fogászati ellátás is széles körűvé vált, feladata megsokszorozódott. A megnövekedett feladatokhoz kevés fogorvos állt rendelkezésre, mivel a háborúban sok fogorvos vesztette életét. Az égető probléma enyhítésére két alkalommal az egészségügyi kormányzat előkészítő tanfolyam után vizsgára bocsátott fogtechnikusokat, akik vizsgázott fogász képesítést nyertek és jogot kaptak — bizonyos megkötésekkel — fogorvosi feladatkör ellátására. Az igényeket ez a megoldás nem elégíthette ki. Nehezen járható útnak látszott az az elképzelés is, hogy az orvosi oklevél megszerzése után még 3 év szükséges a fogszakorvosi képesítés megszerzéséhez. Ezzel a módszerrel nem lehetett volna a sürgető szakemberhiányt megoldani és ezért új, gyorsabb eredményt hozó, színvonalas módszert kellett keresni. Hosszas, sokoldalú, körültekintő előkészítő munka eredményeként 1952-ben indult meg Budapesten az újrendszerű fogorvosképzés. A fogorvosképzés reformjának a lényege, hogy a fogorvoshallgatók az orvosi alaptárgyakon kívül szakterületüknek és jövőbeni munkájuknak megfelelő rendszeres oktatásban részesüljenek. A fogorvosképzés Budapesten az első években az Egyetem Általános Orvosi Karán folyt. 1955-ben létesült az önálló Fogorvosi Kar ; dékánja Balogh Károly volt. 1959-ben a Kar életében jelentős
