Fogorvosi szemle, 1975 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1975-10-01 / 10. szám

ODONTOGÉN PERIOSITIS

317

volt; 275 beteg életkora ugyanis nem szerepelt az ambuláns könyvben az első beíráskor. Összesen hét korcsoportot különböztettünk meg, éspedig a =s 10, 11—20, 21—30, 31—40, 41—50, 51—60 és >61 évesek csoportját. A 4086 osszlétszámból 2189 volt férfi és 1897 nő.

Az életkor és nemek közötti megoszlást részletesen a 3. táblázat mutatja. Jól látszik, hogy a periostitis odontogenes elsősorban a fiatal kor betegsége. A második korcsoport, azaz a huszadik életév után rohamosan csökkent az észlelt betegek száma. A második korcsoporttól eltekintve (11—20 évesek) mindegyikben férfiakat találtunk nagyobb számban. Ebben valószínűleg szerepe van annak, hogy a nők caries-intenzitása nagyobb, mint az azonos korú férfiaké. Fiatal korban a nagyobb számú szuvas fog folytán több maradó fogukat extrahálják, így 21—*30- éves korra kevesebb periostitist prospective kiváltó foguk marad meg, mint a férfiaknak; ezért e korcsoporttól kezdve kisebb a periostitises nők száma, mint a férfiaké. A 11—20 éves korban viszont éppen a fokozott caries-intenzitás, a szuvasán destruált maradó fogak nagyobb száma folytán nőkön nagyobb a veszélye, hogy egyik vagy másik fogukból periostitis indul ki, mint férfiakon. Ez tükröződik e korcsoportban a nőbetegek minimálisan nagyobb számában.

Végül még azt is vizsgáltuk, hogy milyen a csökkenés üteme az egymást követő korcsoportokban. Megjegyezzük, hogy az első korcsoportban 7 év időtartamot vettünk számításba ezen összehasonlításban, mivel hároméves kor alatt odontogen periostitis gyakorlatilag nem fordul elő. Az ábrán azt mutatjuk, hogy a fiatalabb korcsoportban észlelt esetek számát 100-nak véve, hány eset fordul elő a következő decenniumban. Az ábra oszlop-párjaiból jól látszik, hogy a csökkenés folyamatos ugyan, de nem egyenletes. A második és harmadik, valamint a negyedik és ötödik korcsoport között aránylag csekély a csökkenés (mintegy 10—16%); viszont a többiben 40 és 60% közé esik. Adataink végső fokon azt bizonyítják, hogy az életkor előrehaladtával lényegesen csökken a periostitises betegek száma. Ennek egyik kézenfekvő oka a fogak számának a korral járó csökkenése. A periostitisek száma gyorsabb ütemben csökken, mint a fogaké; ez természetes, mert a különböző fogpárok elvesztésének üteme távolról sem azonos. Vannak fiatalabb és idősebb korban elvesző fogak; a nagyőrlők a korán elveszők közé tartoznak (Tóth és Gyulavári). Ugyanígy nem minden fogféleségből indul ki egyenlő gyakorisággal csonthártyagyulladás, általános tapasztalat szerint a többgyökerűekből gyakrabban, mint az egygyökerűekből. Peridentalisan terjedő csonthártyalob gyakorlatilag csak a sapiens áttöréséhez, illetve ennek akadályozottságához társul. E két körülmény magyarázza a periostitisek számának a fogszám-csökkenésnél gyorsabb ütemű kevesbedését. Ezekről a részletekről beteganyagunk behatóbb elemzése — kórkiváltó fogak, trans-, ill. peridentalis terjedés stb. szerint — további felvilágosítást nyújthat.

Érdemesnek látszik azon is elgondolkozni, mi lehet az oka a periostitisek arányszám-növekedésének a klinika ambulans forgalmában, amikor egyidejűleg a fekvőosztályon ápolásra kerültek száma csökkent, a periostitis megítélése aligha változott. Így mi e jelenséget annak tulajdonítjuk, hogy — különö-