Fogorvosi szemle, 1975 (68. évfolyam, 1-12. szám)
1975-08-01 / 8. szám
PARODONTALIS SEBÉSZET 231 Kisebb csontkorrekciókra szükség van a horizontális csontpusztulásnál is. Az interdentalis septum pusztulásakor a csont apicalis irányban egvre vaskosabbá válik, meggátolva a fiziológiás ínykontúr és ínypapilla regenerálódását. Ilyenkor az interdentalis csont-septumot meg kell vékonyítani. Máskor az alveolus csontszegélye nem simul a fognyakhoz, hanem keskeny circularis tasakot képezve gallér formájában eláll. Ez is meggátolja, hogy a lágyrésztasak eltávolítása után az íny visszanyerje fiziológiás kontúrját. A csonttarajt el kell távolítani, a processus alveolarist plasztikáikig korrigálni kell (2. ábra). Ezen kisebb, a fogazat rögzítésében szerepet nem játszó csontos képletek korrekcióját osteoplasticanak nevezi a parodontologiai irodalom [8]. Csont-transzplantáció Régi törekvés, hogy az alveolaris csontpusztulást helyreállítsuk, a csonttasakot új csonttal töltsük ki, ill. a szervezetet arra késztessük, hogy a csonthiányt pótolja. A parodontologiában az első csontbeültetéseket az 1920-as évek közepén Hegedűs Z. végezte [ 12], de munkája nem talált nemzetközi elismerésre. Széles körben e metodika csak a hatvanas években terjedt el. A szájsebészetben a különböző csont-transzplantációs műtéteknek már hagyományai vannak. Parodontologusok próbálkoztak autogen- [19], homo- [15] és heterogen [21] csont-implantációval, csontvelő [2], desantigenizált anorganikus csontszövet [11], porc [9], sclera [16] és egyéb pótló anyagok [1] beültetésével. A legjobb eredményt az autogen spongiosa és vöröscsontvelő-beültetés adja [13]. Ma a legszélesebb körben ezt alkalmazzák. A beültetett spongiosa vagy csontvelő igen jelentős számban tartalmaz differenciálatlan multipotens sejteket, osteoblastokat, mesenhymalis elemeket, amelyek osteogenesist indítanak meg [13]. Az új csont képzésében közvetlenül a beültetett csont csak részben vesz részt. A transzplantátum jelentős hányada idővel felszívódik és helyét a szervezet által termelt új csont váltja fel [21]. Szövettani vizsgálatok szerint a transzplantált csont először szervül, majd negkezdődik az új csont képzése és ezzel párhuzamosan a transzplantátum lebontása. Ezt követően hónapokig eltart az új csont szerkezeti átépülése [21]. Megfigyelték, hogy autogen csont-transzplantáció után a gyökér hártyarostok is regenerálódnak és valódi periapicalis rés alakul ki [5]. A esont-transzplantátum hatására megkezdődik az új cementszövet képzése is [6]. A legtöbb esetben a csontkráter a praeoperatív crista alveolaris nívójáig telődik, de néhányszor minimális koronális irányú csont-appositiót is észleltek [5]. A jelenleg alkalmazott műtéttechnikák közel azonosak, csupán az autotranszplantátum származási helyében, azaz a donor területben van különbség. Egyesek a crista ileiből [4, 22], mások az állcsontok területéről, a tuber maxillaeből vagy a fogatlan gerincből nyernek csontot | 14, 20]. Speciálisán kiképzett üreges fúrókkal viszonvlag kis trauma árán nyerhetünk csontot a mentalis területről [3]. A műtéti technika lényege röviden a következő: Az érintett területen Neumann—Widman szerint mucoperiostealis lebenyt képezünk [10], eltávolítjuk az ínytasak falát, majd teljesen kikaparjuk a csonttasakot, eltávolítva a sarjszövetet, periodontium rostmaradványokat. Eltávolítjuk az elhalt, bakteriális toxinokkal impregnálódott cementszövetet. Ez igen lényeges, mivel a necrotizált cement toxikus hatást gyakorol a transzplantátumra. Az üreget kitöltjük spongiosa forgáccsal, melyet az eltávolítás és beültetés közötti időben steril fiziológiás sóoldatban vagy plazmában tárolunk. A be
