Fogorvosi szemle, 1975 (68. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

6

HATTYASY D. DR.

jón. így az a furcsa, mondhatnók paradox helyzet áll elő, hogy bizonyos körülmények között fogorvosi beavatkozás nélkül jobban megmaradhat az ilyen „öregebb” tejfog, mint szabályos tömés alkalmazásával. Az a tény, hogy a maradó fogakon — átlagosan gondos munka esetén — pulpanekrozis ritkán fordul elő, talán azzal magyarázható, hogy a szenzoros idegekkel dúsan ellátott fogbél reactiói a kavitásalakításra és tömésre gyorsabbak, mások, de egyben kedvezőbbek is.

Elmaradt eddig annak a bizonyítása, hogy a 6. életévtől kezdve a tejmolárisok pulpájában az idegeken valóban elfajuíásos folyamat zajlik le. Erre vonatkozó első közlésemmel kapcsolatosan, mely 1968-ban jelent meg (3), Kreter professzor bizonyos ellenvéleménnyel élt (5), és úgy gondolta, hogy ez a folyamat nem a fogpulpában kezdődik. Kreter ellenvéleményét a közlésemet követő discussióban (mely szintén a DZZ-ben folyt) (6) nem fogadhattam el, de mindenesetre ösztönzést kaptam arra, hogy mind a „fiatal”, mind az „öregebb” tejfogpulpát elektronmikroszkóposán is megvizsgáljam.

A 8—10 éves „öregebb” tejfogpulpák feldolgozása Ormos professzor intézetében történt Elemér Gabriella dr. segítségével, amit nekik ehelyütt is nagyon köszönök. Lényegileg mind a velőhüvelyes, mind a velőtlen idegek progresszív degeneratioját találtuk, mely valószínűleg a Schwann f. sejtekben indul el. Ezzel a fénymikroszkópos észlelés helyesnek bizonyult. Az elektronmikroszkópos képeken ezenkívül vitathatatlanul kimutatható az is, hogy ebben a folyamatban nem csupán az idegek vesznek részt, de a többi szövetelem is, így a kapillárisok, a pulpasejtek és a sejtközötti állomány (7).

Ezek az elváltozások a maguk komplexicitásukban leginkább öregedési folyamatra emlékeztetnek, bár azzal nem azonosíthatók és különböznek a „fiatal” — 4—5 éves tejmolárisok — elektronmikroszkópos pulpaképeitől, amennyiben a sejtek, az erek és az idegek structurája utóbbiakban mintaszerű. A „fiatal” fogpulpákat a SZOTE Biokémiai Intézetben dolgoztuk fel, amiért Guba professzornak, valamint kedves munkatársainak hálás köszönetemet fejezem ki. Az eredményeket eddig azért nem publikáltuk, mert egyes részletkérdések még egyeztetésre várnak. Kétségtelen azonban, hogy a „fiatal” tejfogpulpa „szuperaktív”-nak látszik, mintha már is sejtetné korai öregedését. Ez természetesen csak impressio: ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért indul meg ilyen korán a tejfog-pulpa degeneratio ja, csak azt felelhetném, „nem tudom miért, de az biztos, hogy megindul”.

A tejfog-involutio okát illetően nem léptünk valami nagyot Árkövy óta, megismertünk viszont egész sor olyan részletet, mely magát a történés mechanizmusát, mind a felépítő, mind a lebontó szakaszban új színben tünteti fel. Ez vonatkozik egyrészt a kollagén-képzésre, a fibroblast-sejttevékenységre és a sejt-ideg synapsisokra, másrészt a sejtlebontás, a sejtöregedés, a kapilláris öregedés és főképpen a különleges progressiv ideg-elfajulásra (8). Az „öregebb” tejfog-pulpa szövettani képei első látásra annyira meglepők voltak, hogy a módszertan megbízhatósága és jelentőségük kérdésében konzultáltam Ábrahám Ambrus akadémikussal és Guba Ferenc professzorral (nekik ezért és a további nagy érdeklődésükért és segítségükért e helyen is őszinte és hálás baráti köszönetét mondok). Ugyancsak nem lehetett volna az egész kérdéskomplexust ennyire tisztázni Molnár Erzsébet dr. segítsége és Csetneki Lajosné kitartó és igen szép munkája nélkül: fogadják szívből jövő köszönetemet.

Azt hiszem, hogy a tvjfogpulpa bio-mechanizmusának részleges bemutatása nagyon is „foghíjas” lenne, ha nem adnék választ arra a kérdésre, hogy miért indul meg bizonyos korban a tejfogak két fronton folyó leépítése: egyrészt a gyökér keményállományán, másrészt a jelen előadás keretében vázolt szöveti degradatio; két folyamat, amely a valóságban szorosan összetartozik és egy cotemporális történést képez. A tejfog-eliminatio physiologiás rendje végül is a tejfog-maradvány nem gyulladásos, hanem hámos sequestratiója, azaz kilökődése. Ez azonban a vég; izgalmasabb kérdés azoknak a tényezőknek az ismerete, melyek ezt a folyamatot megindítják.

Régi feltételezés, hogy a fejlődő fogcsírák közelsége, illetve az azokat borító zománchámnak valamilyen hatása felelős mindezért. Ez a „magyarázat” azonban semmiképpen sem kielégítő, hiszen ahhoz, hogy a fog keményállománya lebontható legyen, először meg kell változnia. Ezen változás phylogenetikusan rögzített és talán a helyi immun-autoaggressiv folyamatok közé sorolható. Több esetben megfigyeltem — főleg tej-frontfogak előrehaladt resorptiojakor —, hogy a maradékpulpa nyitott bazális felszínén morphologiailag differens szövetréteg különül el, mely semmiképpen sem azonosítható az ún. „felszívó-szerv”-vel. Elképzelhető, hogy itt olyan „befolyásoló mechanizmus” létesül, mely az áthaladó képletekre — erek, idegek — úgy hat, hogy a distális szövetrészben, azaz a koronális pulpában a leírt és jelen előadásomban körvonalazott degeneratív elváltozások alakulnak ki.