Fogorvosi szemle, 1973 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1973-07-01 / 7. szám
208 SZTRILICH PÉTER DR. Rtg-kontroll: a jobb ízület mozgása normális, a bal ízületi fejees elmozdulása továbbra is korlátozott (7. ábra, 8a, 8b ábra). Ezt követően készült el a végleges fogsor a harapás megemelését és a szinte élharapásos centraloeelusiós helyzetet megtartva. A visszaesés megelőzésére a bal felső második kisőrlőt úgy helyeztük el, hogy centraloeelusiós helyzetben a bal alsó hiányzó nagyőrlő helyén az occlusiós sík alá kerüljön, és ezáltal megakadályozza a mandibula distal irányú elmozdulását. — A beteg a fogsorral jól rág, neuralgiás panaszai nincsenek, nyolc kilót hízott. Az ismertetett három esetben közös a hosszú és súlyos anamnesis. A hosszan tartó fizikai és psvehés szenvedés hatására a betegek neurotikussá váltak. A legsúlyosabb (III.) esetünk, nem egyszer suicidiumot emlegetett, ha nem szűnnek a fájdalmai. Neurológus, rheumatologus, orr-fül-gégész kollégáink sok esetben értetlenül álltak a kórképpel szemben, így therapiájuk csak tüneti volt. Saját therapiás próbálkozásainknál azt találtuk, hogy amennyiben záróharapásos helyzetben meg tudjuk akadályozni az ízületi fejees hátsó helyzetbe kerülését, a fájdalmak szinte azonnal mérséklődnek. Ezt általában a mandibula anteductióba kényszerítésével, és ezáltal a harapás mérsékelt emelésével szándékoztunk elérni. Erre a célra megfelelő lehet bármilyen harapásemelő lemez vagy protézis, amelynél az anteductiós helyzetet constructiós harapásvétellel biztosítani tudjuk, de alkalmas lehet bármilyen önkötő műanyagból a fenti elvek alapján rögtönzött sín is, mint elsősegély. A nagyfokú foghiánnyal társuló és hosszú ideje fennálló folyamatoknál a végleges fogsornál is ezt a protrusiós kényszerhelyzetet igyekszünk fixálni. Ez a helyzet csak véletlenül lehetne azonos a beteg habitualis centraloeelusiós helyzetével. Azt találtuk, hogy a betegek igen hamar kialakították az új helyzetnek megfelelő mozgásokhoz szükséges reflexpályákat, és ezzel egyidejűleg a kóros reflextevékenység is megszűnt. Azt tapasztaltuk, hogy a korrekt intercuspidatióba felállított műfogak nem voltak képesek az új reflex fixálására (ebben szerepe lehet az akrilát műfogak gyors kopásának), ezért próbáltunk egyéb módon, ferdesíkkal, praematur érintkezésbe állított műfoggal, olyan érintkezést léterehozni, amely a centralocclusióba irányuló mozgásnál kiváltja, illetve megerősíti azt a neuromuscularis reflexet, amely az általunk megválasztott centraloeelusiós helyzebe viszi a fogazatot. Ebben az esetben nem a passzív fog vezetés játszik szere pet, hanem a proprioceptiv reflexeket befolyásoljuk új receptor „bekapcsolásával”, illetve erősítjük meg ezeket a reflexeket az új centraloeelusiós helyzetben kialakult maximális felületi érintkezéssel. — Ezt bizonyítja, hogy a ferdesíkon hosszabb használat után sem találtunk az antagonists fogak által bevájt barázdákat, abrasiós pályákat. Az állkapocsízület tehermentesítése, illetve a kóros reflexek kioltását célzó therapiánk mellett igyekszünk megtalálni a kóros neuromuscularis reflexek receptorait, és amennyiben lehetséges, elimináljuk azokat. A therapiás készülékeket eleinte állandóan viseltetjük, majd a visszaesés elkerülésére éjjeli harapásemelőként. Az állkapocsízület retrusiós kényszerhelyzeteire igen jellemző a regressióra való hajlam. Ezért nem elégséges a beteg „meggyógvítása”, amely esetünkben a fájdalom megszüntetését és functióképes fogpótlás készítését jelenti, hanem a beteget gondozásba is kell venni, A bemutatott esetekkel a célunk az volt, hogy felhívjuk a gyakorlati betegellátásban dolgozó kollégák figyelmét erre a súlyos fájdalmakkal járó kórképre, és néhány gyakorlati tanácsot adjunk az ellátásukra.* * Szeretném megköszönni Kemény professzornak a támogatását, valamint a Szájsebészeti Klinika Röntgenosztályának a rtg-felvételeket.
