Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1972-09-01 / 9. szám

268

CSILLAG Z. DR—MAKKAI F. DR—PINTÉR M. DR.

Megbeszélés

Méréseinkből az alábbi következtetéseket vontuk le.

1. A Diákét zománchoz tapadása kb. hússzorosa a foszfátcementének;

2. Dentinhez tapadása háromszor erősebb, mint a foszfátcementé;

3. a Diákét tapadását a nedves közeg sokkal kevésbé befolyásolja, mint a foszfátcementét;

4. akriláthoz négyszer jobban tapad, mint a foszfátcement;

5. amalgámhoz tapadása kb. két és félszerese a foszfátcementének;

6. a Diákét a szilikáthoz kevésbé tapad, mint a foszfátcement, de a köztük levő különbség nem jelentős.

7. Különösen eredményeink grafikai ábrázolásakor szembetűnő, hogy a Diákét megközelítően azonos erővel tapad a fog zománcán, dentinjén, valamint az amalgámtömés felszínén. Ezek az adatok objektív választ adnak kedvező klinikai tapasztalatainkra. A fogkorona nagy amalgámtöméssel való rekonstruálását az amalgámhoz és dentinhez való hasonló nagyságú tapadó erő, míg töméseink jó széli záródását a zománcszélekhez történő igen erős tapadás teszi lehetővé. Szilikáthoz tapadása ragasztott tömések készíthetőségének szempontjából kielégítő, de különösebb előnyt nem jelent. Erre nincs is szükség hiszen a szilikátoknál a terhelésre bekövetkező szerkezeti elváltozások (repedés, törés) leggyakrabban nem a felületen, hanem az anyag belsejében jönnek létre. A Diákét felhasználható akrilát tömésnek a fog szöveteihez való ragasztására is, de ennél a tömőanyagnál segít legkevesebbet.

Kísérleteinkben a mindennapos fogorvosi gyakorlat körülményeit igyekeztünk modellben utánozni. Ezeket a körülményeket egyszerű formában használtuk fel vizsgálataink során, s nem tértünk ki pl. olyan kísérletekre, mint a foszfátcement tapadása nedves közegbe való merítés előtti védőlakk alkalmazása esetén és anélkül stb. Ezek további kísérletek céljai lehetnek, de nézetünk szerint a végzett mérések is elégségesek alapvető kérdésünk objektív megválaszolására.

Modellkísérleteink — feúti korlátok mellett is — igazolták klinikai tapasztalatainkat. Következésképp a Diakettel való „tömésberagasztás”-t, melynek klinikai vonatkozásairól és értékeléséről egy későbbi közleményben kívánunk beszámolni, alkalmazni javasoljuk.

összefoglalás

Klinikai megfigyelésből kiindulva szerzők kp/cm2-ben kifejezve összehasonlították a Diákét és a foszfáteement tapadóerejét a fogállományhoz és a gyakorlatban használt tömőanyagokhoz. A mért adatok jól magyarázzák klinikai tapasztalatukat : a Diákét alkalmas a legtöbb tömőanyag beragasztással való rögzítésére a cavitásban.

IRODALOM: 1. Stuben, J.—H. Lockowandt: Experimentale Untersuchungen über die Haftintensität des Kunstoffes. Dtsch. Zahnärztebl. 24, 69 (1970). — 2. Masuhara, E.: Über die Chemie eines neuen haftfähigen Kunststoff — Füllungmaterials. Dtsch. zahnärztl. Z. 24, 620 (1969). — 3. Masuhara, E. et. ah: Studies on dental self-curing resins 6: Properties of new dental filling and adhesive materials based on Degalan syrup with a Tri-n-butylborane catalys. Rep. Inst. Dent. Materials Tokyo Med. et Dent. Úniv. 2, 745 (1965). — 4. Hotta, H.: A study on the filling materials bonding to hard tooth tissues. J. Japan dent. A et M 9, 203 (1968). — 5. Nakagawa, K. Studies on bonding of the orthodontic plastic bradet to the tooth enamel. J. Japan dent. A et M:, 203 (1968). — 6. Tränkmann, J.—L. Roll: Experimentelle Prüfung von Gewebeklebern auf ihre Anwendbarkeit in den Zahnheilkunde. Dtsch. zahnärztl. Z. 23, 570 (1968). — 7. Fischer, <J. H.—G. Knolle—Tan, A.: Zur Klinischen Kontrolle von Zahnfüllungen aus einem neuen Kunsstoff-Füllungsmaterial. Dtsch. Zahnärztebl. 23, 251 (1969). — 8. Bowen, R. L.: Adhesive Bonding of various to hard tooth tissues. J. dent. Res. 44, 690, 895, 903, 906, 1369 (1965). —- 9. Lenz, H.—J. Viohl: Werksoffkundliche Untersuchungen mit