Fogorvosi szemle, 1972 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1972-05-01 / 5. szám

ÁLLKAPOCSTÖRÉSEK

145

Fogorvosi Szemle 65. 145—147. 1972.

A Pest megyei Tanács Semmelweis Kórháza (igazgató: Rigó János dr.) Szájsebészeti Osztály (főorvos: Kővári Ferenc dr.) közleménye

Félig süllyesztett sínek alkalmazása az állkapocstörések gyógyításában

írta: KÖVjÍKI FERENC dr.

Osztályunk, valamint más intézmények beteganyagának adataiból azt tapasztaljuk, hogy az állkapocstörött betegek száma állandóan emelkedik. A törést kiváltó tényezők gyakorisága az egyes statisztikák adataiban különbséget mutat. Berényi [2], illetve Gyenes—Tóth—Sárkány [3] szerint első helyen a közlekedési balesetek szerepelnek. Szabó—Peti—Bíró [6], valamint saját beteganyagunknál az erőszakos támadás, illetve a verekedés áll első helyen.

Az állkapocstörések számának emelkedése mellett azt is megfigyelhettük, hogy ezen belül növekedik a súlyosabb, tehát nagyobb roncsolással járó és a tört csontok nagyobb eltolódását létrehozó sérülések száma, Egyre több az olyan törés, melyet az eddig alkalmazott eljárásokkal megnyugtató módon nem tudunk meggyógyítani. Ezek a tényezők indokolták azt a törekvésünket, hogy az állkapocstörések sebészi kezelésére olyan módszert dolgozzunk ki, amely súlyosabb esetekben is megnyugtató rögzítést biztosít. Mivel sebészi kezelésről van szó, műtéti eljárásunkat csak akkor alkalmazzuk, ha a sebészi beavatkozás feltételei megvannak. Ezekkel a feltételekkel magunk is foglalkoztunk már (Kővári [5]), s utalhatok Gyenes—Tóth—Sárkány munkájára is [3].

Mielőtt beszámolunk eredményeinkről, röviden, egy-egy mondatban kritikailag értékeljük az eddig leggyakrabban alkalmazott eljárásokat azért, hogy világosabban láthassuk új műtéti módszer bevezetésére irányuló törekvéseink jogosságát.

Kevéssé terjedt el Rogers-Anderson [1], illetve Rudjko [1] készülékének alkalmazása, vagy az ezen az elven alapuló egyéb megoldások. Hátrányuk, hogy a tört csontok helyreillesztése nem a szemünk ellenőrzése mellett történik. Darabos törések alkalmával nem használhatók. Nem alkalmazhatók nagyfokú eltolódással járó törések kezelésére sem. Kétoldali állkapocstörés esetén pedig viselésük nagyon kényelmetlen.

Gyakran találkozunk az ún. cirkumferenciális drótrögzítéssel. Főleg gyermekeknél és a fogatlan állkapocs töréseinél használatos. Nagy eltolódással járó törések ellátására azonban nem alkalmas.

Ismert módszer a Kirschner-drótos rögzítés. A sebészetben — Hedri [4] szerint — felülmúlja mind a drótvarratot, mind a fémlemezes eljárást. Hátránya, hogy alkalmazása nem a szemünk ellenőrzése mellett történik. Bevezetésekor sérülhetnek a canalis mandibularis képletei. Nagy eltolódással járó törések ellátására nem alkalmas. Az sem előnye, hogy a drótot utólag el kell távolítani.

Hazánkban az állkapocstörések sebészi gyógyításának legelterjedtebb módszere a drótvarrat. Eddig magunk is főleg ezt végeztük. Előnye, hogy a műtét szemünk ellenőrzése mellett történik, valamint az, hogy a drótot nem kell utólag eltávolítani. Többször tapasztaltuk azonban, hogy nem rögzített kellő szilárdsággal. Szabályosan elhelyezett drótvarratok után utólagos eltolódásokat figyelhettünk meg mind vízszintes, mind függőleges síkban. Az volt a célunk, hogy olyan módszert vezessünk be, melyet szemünk ellenőrzése mellett végezhetünk el, úgy mint a drótvarratot, annál azonban megbízhatóbb rögzí-