Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1971-07-01 / 7. szám
NEGYEDSZÁZADOS FEJLŐDÉS 201 vezette haláláig (1962). Tanszéki utóda 1963-ban prof. Schranz Dénes lett. A szegedi orvosegyetem 1950-ben újjászervezett fogászati kbnikájának első vezetője Hattyasy Dezső professzor lett. Az egyetemen másfél évtizeddel később második klinika is létesült, és a tanszékre Tóth Károly kapott professzori kinevezést, aki oktatói és tudományos elfoglaltsága mellett évek óta az orvosegyetem rektori tisztségét is ellátja. A vidéki kbnikák megteremtésük óta fokozottabban veszik ki részüket mind a betegellátásból, mind a tudományos munkából és az oktatásból. Jelen fejezetünket az utóbbi témával kell még kiegészítenünk. Az embtett Fogászati Rendelőintézetek korai időszakában a fogászat nem volt kötelező oktatási tárgy, de még a szakorvosi cím használata sem volt szabályozva. így az oktatás igénybevétele csak fakultativ jellegű volt. A szakorvosi cím-használat rendezése után (1924-ben egyéves, majd 1936-tól hároméves kötelező gyakorlat) a kbnikák és még néhány kijelölt intézet feladata lett végzett orvosok fogorvosi szakképesítése. A harmadik korszak az embtett 1947-es miniszteri rendelettel vette kezdetét, mebyel megindult az orvostanhabgatók egy-szemeszteres kötelező oktatása. Végül a külön fogorvosképzéssel kezdetét vette a kbnikai feladatok negyedik korszaka. A szeparált fogorvosképzés azonban még a mai napig is csak a budapesti és a szegedi egyetemen folyik, míg a pécsi és a debreceni klinikákon az általános orvostanhabgatók oktatásán kívül csupán a korábbi orvos-fogszakorvos-képzés maradt meg. Utóbbi jelentősége azonban a szeparált fogorvosképzés bevezetése óta erősen csökkent. A budapesti és szegedi képzési programot és tantervet, ismételt tárgyalások után, sikerült koordinálni. A budapesti Fogorvostudományi Kar ötesztendős kényszerű szűkösség után jelentősen bővült, — sajnos csak adaptált épületekkel. Mindenesetre lehetőség nyílt a tanszékek szétválasztására: szájsebészeti és fogászati, konzerváló fogászati, fogpótlástani, végül gyermekfogászati és fogszabályozási tanszékekre. Az egyes kbnikák vezetői a következő professzorok, ületve docensek lettek: Balogh Károly, Boros Sándor, Molnár László és Varga István, ületve időközben történt változás folytán: Berényi Béla, Schranz Dénes és Tóth Pál. A Fogorvostudományi Kar dékáni tisztségét eddig a következők töltötték be: Balogh Károly, Varga István és jelenleg Berényi Béla. Következő fejezetünk, a továbbképzés valamivel hálásabb terület. Története, fejlődése egyenletesen halad, bár korántsem kielégítő, mert hasonló betegségben szenved, mint a képzés: szűk az élettere. Ismeretes, hogy a továbbképzésnek hazánkban sok évtizedes múltja van. Az „Orvosképzés” című patinás folyóirat — az orvostovábbképzés folyóirata — 46. évfolyamában van. Az orvostovábbképzést kötelező módon csak az 1956-os rendelet írja elő. Addig csupán fakultativ volt a továbbképző tanfolyamok látogatása, miként számos nyugati országban ma is így van. Büszkeséggel állapítjuk meg, hogy a felszabadulás után a fogorvosi továbbképzés nemcsak a fenti rendelkezést, hanem a többi orvosi szakma továbbképzésének indulását is megelőzte. 1947—48-ban a Csengery-utcai rendelőintézet fogászatának lelkes gárdája Kende János vezetésével és a szakcsoport vezetőségének, valamint az akkori Országos Társadalombiztosító Intézetnek a hozzájárulásával tanrendelést indított, melynek keretéhez továbbképző előadások és tetszőleges számú gyakorlatok végzése tartozott. Ebből a kezdeményezésből bontakozott ki a „Budapesti Városi Tanács Fogászati Továbbképző és Rendelő Intézete”, mely 1951. július 1-én nyitotta meg kapuit a Szentkirályi utca 40. sz. alatt.