Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1971-07-01 / 7. szám

MAGYAR FOGORVOS TOVÁBBKÉPZÉS 195 Fogorvosi Szemle 64. 195—197. 1971. A Központi Stomatologiai Intézet (igazgató-főorvos : Orsós Sándor dr.) közleménye A Központi Stomatologiai Intézet szerepe a magyar fogorvos-továbbképzésben írta: ORSÓS SÁNDOR dr. Intézetünk létrehozása óta foglalkozik fogorvos-továbbképzéssel. Ma már az egyetemi tanulmányok befejezését követő folyamatos képzés és tanulás szük­ségességét — mint az általános orvostudomány területén — a fogorvostudo­mány szakterületén is egyértelműen elismerik. Hazánkban Grósz Emil, a kiváló szemész és szervező már a század elején hangsúlyozta, hogyha egy orvos 5 évig nem képezi magát, olyan mértékben marad le, hogy csak megfeszített komoly munkával tudja szakmai hiányosságait pótolni. Ha 15 évig mulasztja el saját továbbképzését, a lemaradás már behozhatatlan. A továbbképzés szükségességét általában négy indokkal támasztják alá. Elsősorban hivatkoznak arra, hogy állandóan nő az ismeretanyag, ami a tu­domány haladásának egyenes következménye. Másodszor: említik, hogy az orvostudomány szakágazatain belül megindult és egyre szélesedik a speciali­zálódás. Például az Egyesült Államokban a fogorvostudomány területén 7-féle szakképesítést lehet szerezni. Harmadszor: állandóan új vizsgáló- és gyógyító eljárások, módszerek nyernek bevezetést a műszaki, gyógyszerészeti és egyéb orvosi társtudományágak gyors fejlődésével. Negyedszer: hangoztatják, hogy az egykor szerzett alaptudás is állandóan kopik, felejtődik, nem beszélve arról, hogy aktualitását is veszti. A magyar fogorvostudomány művelői — a többi szakágazatot megelőzve — korán felismerték a továbbképzés jelentőségét, és gondoskodtak mielőbbi megindításáról. Visszatekintve az elmúlt 25 esztendőre igen érdekes figyelem­mel kísérni, hogyan befolyásolta a fogászati ellátóhálózat fejlődése a tovább­képzés iránti igényt. Mielőtt a magyar fogorvos-továbbképzés fejlődését átte­kintenénk, nem érdektelen talán, ha nagy vonalakban megismerkedünk a fog­orvos-továbbképzés helyzetével Európában. Megállapíthatjuk, hogy a fogor­vos-továbbképzés igen változatos módszereket és formákat alkalmaz, szemben a fogorvosi alapképzéssel, az egyetemi oktatással, ahol korántsem láthatók ekkora különbségek. Amíg a fogorvosi alapképzés kifejezetten egyetemi (főis­kolai) feladat, addig fogorvos-továbbképzéssel különböző kategóriákba tartozó szervek és intézmények foglalkoznak. Európában csak 10 országban van spe­ciális fogorvosi továbbképző intézmény, főleg azokban az országokban, ahol a fogbetegek ellátását az állam vállalta. Azokban az országokban, ahol állami fogbetegellátás nincs, a fogorvos-továbbképzés szervezésével és irányításával társadalmi szervek — rendszerint a fogorvosi szakegyesületek — foglalkoznak. Ezenkívül általában egyetemek, ezek fogorvosi fakultásai, oktató kórházak végeznek fogorvos-továbbképzést rövid tanfolyamok, kurzusok és egy-két napos előadássorozatok formájában. A felszabadulás után hazánkban is az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezetének Fogorvos Szakcsoportja — amely 1945. április 8-án alakult meg — foglalkozott a fogorvos-továbbképzés szervezésével, és első évi lényeges tevé­kenysége ez volt. Még ebben az évben megkezdődtek a Stomatologiai Klini­kán is a ma már hagyományos pénteki tudományos ülések. Ebben az időben a biztosított betegek fogászati ellátása az Országos Társa­dalombiztosító Intézet (OTI) kezében volt. 1949-ben a fogorvos-továbbképzés

Next

/
Oldalképek
Tartalom