Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1971-04-01 / 4. szám

TUDOMÁNYOS ÜLÉSEK 115 TUDOMÁNYOS ÜLÉSEK 197 0. december 18. Bartha Mkilós dr. (Főv. Gyermekfogászati Központ): Gyermekkori palatinalis tumor (Betegbemutatás). Helyileg recidiváló enulis esetet mutat be. Egy évvel ezelőtt a 13 éves kislánynak a bal felső nagy- és kismetszője felett kb. diónyi felritkulást észleltek. Az előzetes gyökér­tömés után a cystának imponáló terimenagyobbodást eltávolították. A műtétet Luc— Caldwell szerint kellett befejezni, mert az orrmelléküreggel kommunikált a kitakarított üreg. A kórszövettani diagnózis enulis volt. A palatinalis elődomborodás egy év múlva sem szűnt, sőt nagyobb lett, így ismét hasonló műtét vált szükségessé, ami per primam gyógyult. A kórszövettani diagnózis ugyanaz volt. Jelenleg a helyileg recidiváló enulis a kemény szájpadon kisebb elődomborodást mutat. Hozzászóltak: Ferenczy Károly dr., Csiba Árpád dr., prof. Berényi Béla dr., Sallay Kornélia dr., Beczner Sándor dr., László Jenő dr., prof. Balogh Károly dr. Kovács Zoltán dr. (Főv. Gyermekfogászati Központ): A Fogászati Hetek és Hónapok eddigi eredményei. 1970. nov. havában rendezte meg az Egészségügyi Minisztérium Felvilágosítási Központja az eredetileg Balogh professzor kezdeményezésére bevezetett fogászati hónapot immár hatodízben. A különböző társadalmi szervek feladatainak ismertetése után értékeli a gyermekfogorvosok egészségnevelő szerepét és a fogászati hónapok ered­ményeit. így pl. a fogkefe- és fogkrém-fogyasztás nagyfokú emelkedése volt tapasztal­ható. Megállapítható, hogy a fogászati hónapok hatékonysága évről-évre fokozódik. Ki kell bővíteni azokkal a módszerekkel, amelyekkel az eredményeket még jobban lehet fokozni, pl. a helyes táplálkozásra nyomatékosan fel kell hívni a figyelmet. Hozzászóltak: Orsós Sándor dr., Szabó Hanna dr., Sugár László dr., prof. Balogh Károly dr., Szentbe István dr., Béky József dr., Beczner Sándor dr., Tóth Pál dr. 19 71. jan. 2 9. Péter Viktor dr.—Czappán György dr. (Szájsebészeti és Fogászati Klinika — István kórház): Albers—Schönberg syndroma esete (Betegbemutatás). Osteosclerosis fragilis generalisata miatt a csökkent ellenállóképességű mandibulán postextractiós szövődményként idült csontvelőgyulladás lépett fel. A beteg állapotá­ban, széles spectrumú antibioticumok adása és sebészi therapia ellenére is, csak át­meneti javulás mutatkozott. Az egész csontrendszer progrediáló sclerosisa miatt súlyos anaemia és pancytopenia alakult ki. Hozzászóltak: Prof. Berényi Béla dr., Kocsis Antal Gábor dr., Prof. Balogh Károly dr. Molnár András dr. (Szájsebészeti és Fogászati Klinika): Tapasztalataink a klinika­­kórház-rendelőintézet együttműködésének szerepéről a fogorvosképzésben. Napjainkban a világ minden táján oktatási reformok bevezetésére kerül sor. A Sem­melweis Orvostudományi Egyetemen is érvényesül ez a folyamat és sok változtatást eszközölnek az oktató-nevelő munka megjavítása érdekében. A Fogorvostudományi Karon belül főleg a szájsebészet gyakorlati oktatómunkája okoz sok gondot, leginkább a III. évesek klinikai képzése és a IV. évesek rendelőintézeti gyakorlatainak bővítése. A Főv. István kórház szájsebészeti osztályán 1 1/г év óta próbálják áthidalni ezt a ne­hézséget azzal, hogy összekapcsolják a kórházi, klinikai és rendelőintézeti betegellátást. Klinikai módszeres oktatómunka folyik III. és V. éves fogorvoshallgatók, valamint IV. éves általános orvostanhallgatók részére is. Nagyon jól együttműködik a kórház, kli­nika és a Mester utcai rendelőintézet az oktatás és gyógyítás érdekében. A hallgatóknak igen hasznos, ha látják ezt az egységet, amely külön-külön és együttesen az oktatás célját szolgálja és biztosítja a megfelelő beteganyagot. Hozzászólók: Prof. Varga István dr., Katona István dr., Béky József dr., Prof. Be­­rényi Béla dr., Prof. Balogh Károly dr., Boros Sándor dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom