Fogorvosi szemle, 1971 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1971-03-01 / 3. szám
80 TÓTH ÁRPÁD DR. hető, ha a pulpa — szöveti jellegéből folyó prospektiv képességének megfelelően — itt vagy ott, kisebb vagy nagyobb mértékben oly keménv-szövetet produkál, amelynek képzésére hivatott; azaz dentint. Bármely más kemény szövet képződése a pulpa legalább enyhe ártalmára, az elszenvedett ártalom nem teljes, bár klinikailag kielégítő reparatiójára utal. Másodlagos annak a jelentősége, hogy a perforatiót az újonnan képződött kemény-szövet tökéletesen zárja-e el vagy sem; a látszólagos tökéletes zárást sem fedi újonnan rákúszó hám. Még az sem jelent teljes gyógyulást, ha a nyílást dentin zárja el; előnyös ugyan, mivel bizonyos fokú védelmet nyújt a fog felszínéről a mélybe hatoló bacterialis fertőzés további propagatiójával szemben, de ez nyilvánvalóan nagyobb mértékben függ attól, hogy sikerül-e, ill. mennyire sikerül a fog tömésével a szájflóra (egyes képviselőinek) mélybehatolását meggátolni. Nem az újonnan képzett dentin, hanem a tömés képezi a valós barriert a szájflóra mélybehatolásával szemben! Ameddig a tömés anyaga impermeabilis, széli záródása bacteriumok behatolását lehetetlenné teszi, addig — ha a perforatióval járó fertőzést is sikerült leküzdeni — életben marad a pulpa. A röntgenképen, elsősorban azonban szövettani készítményben kimutatható kemény-szövet képződését, főként dentin-neogenesist elsősorban abból a szempontból véljük jelentősnek, hogy a pulpa eme speciális funkcióját megtartotta (ill. visszanyerte), ami egészséges állapotának, jó reakcióképességének kézzelfogható jele. Eredményeinket e perspektívában tekintve, a Cp-CAP (Pulpovital) a pulpasapkázásra alkalmas anyagnak minősíthető. Lobmentes esetekben a korábban közölt módon és megszorítások mellett — a fogorvosi gyakorlatban fennálló körülmények között — rutinszerűen alkalmazhatónak bizonyult. Használhatóságát az első közleményben leírt klinikai eredményeken túlmenően bizonyítja, hogy számos fogon elhúzódó, lassú, de többé-kevésbé folyamatos keményállomány-képződést tudtunk megfigyelni. Szövettani vizsgálati anyag értékelésekor feltétlenül figyelembe kell venni azt is, hogy a pulpa szövetében a feldolgozás során is keletkezhetnek organikus elváltozások: degeneratio, reticularis atrophia stb. különösen akkor, ha lassan diffundál a fixativum a pulpába. Eltávolítása után is jó ideig még neorobiosisos állapotban „vegetál” a fog, különösen a fixativum behatolási helyétől távolabbi területen. Ezt elkerülendő, kívánatos a fogat eltávolítása után azonnal „felhasítani” és a fixáló anyagnak a pulpához jutását ezúton gyorsítani. A szövettani metszetek értékelésekor jelentős bizonytalansági tényező továbbá az is, hogy a „kiindulási” szöveti kép ismeretlen. Erre csak klinikailag következtethetünk a kórelőzményi és vizsgálati adatokból. Mivel pasztával, azaz antibioticumokkal és steroiddal kezelt fogról nincs szövettani készítményünk, erre nézve nem foglalhatunk állást. A 9 sikertelen kísérletünk közül ötben pasztakezelóst is végeztünk, négyben ezt nem láttuk szükségesnek. Négy esetben már a pasztakezelés közben, tehát a „végleges” sapkázás előtt el kellett távolítani a fogat, illetve „gyökérkezelést” kellett végezni. Ezek közül 2 fogban az előző napon még élő pulpa(egyik súlyosan roncsolódott) másnapra vértelenül in toto elhalt. Az ismertetett kísérleti csoportba bevont eseteken túlmenően a mai napig már több száz esetben alkalmaztuk a szert, azonos eredménnyel. Klinikánkon ma már rutinszerűén használjuk. Konklúziók és összefoglalás Direkt sapkázás történt 116 fogon a megnyílt, többnyire lobmentes, kisebb részben azonban lobos vagy annak tűnő pulpán előzőén részletesen ismertetett módon Cp-CAP-pal (Pulpovital). A követéses vizsgálat során gyűjtött röntgenképek és két szövettanilag feldolgozott kezelt fog mikroszkópos képének részletes elemzése alapján az irodalomban egységesnek tűnő ama nézet revisiója indokoltnak látszik, mely szerint csak a perforatio másodlagos dentin képződés általi lezárása jelent gyógyulást. A klinikai siker (a pulpa életben maradása, a fog panaszmentessége, funkcióképessége, a periapicalis regio szerkezetének
