Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1970-03-01 / 3. szám

70

BÁNÖCZY J. DR—CSIBA Á. DR.

típusnak egymástól csak mennyiségileg különböző csoportjait összevonva azt tapasztaltuk, hogy míg ortho + hyperorthokeratosis esetén változatlan állapotot, ill. terjedést csak 27%-ban tapasztaltunk, addig az a para + hyperparakeratotikus csoportban 52% volt. A többi szövettani elváltozás a lefolyás szerint lényeges különbséget nem mutat.

%

80 - i

70 - 60 - SO - 20 - 30 - 20 -H

0

■■ Gyógyult leukoplakia X/////A Javult leukoplakia

I I Változatlan vagy

terjedő leukoplakia

13. ábra

Megbeszélés

Kevés tanulmány foglalkozik a leukoplakia klinikai és szövettani formáinak összefüggéseivel. Benstrup 80, Fasste és mtsai 103, Silverman és Rosen 117, Shafer és Waldron 332, Gigliardi, Mongini és Méla 211 klinikailag leukoplakiának diagnosztizált eset szövettani jellemzőit dolgozták fel. E szerzők a hyperkeratosis, parakeratosis, acanthosis, hyperplasia, atrophia, atypia és carcinoma előfordulási arányát tanulmányozták. Arra a következtetésre jutottak, hogy a leukoplakia, mint klinikai gyűjtő elnevezés önmagában nem jelent praecancerosus állapotot, hanem szövettani vizsgálat szükséges annak eldöntésére, hogy melyik leukoplakia tekinthető valóban praecancerosus jellegűnek. — Anélkül, hogy fenti nézet helyességét tagadnánk, Pindborg és mtsai szűkíteni próbálták a kört s az általuk praecancerosusnak tartott „speckled” típusú leukoplakia hámelváltozásait vizsgálták.

Saját vizsgálataink első részében is azt a kérdést próbáltuk tisztázni, észlelhető-e összefüggés a leukoplakia általunk felállított klinikai típusai s a szövettani elváltozások között, azaz a leukoplakia klinikai megjelenéséből vonhatók-e le következtetések a folyamat súlyosságára vonatkozóan? Észleleteink a nagy számok törvénye alapján bizonyos törvényszerűséget mutatnak, mely azonban csak általánosságban alkalmazható, — az egyes esetek továbbra is egyéni elbírálás alá esnek. Leukoplakia simplex és verrucosa eseteinknél túlnyomórészt ortho- és hyperorthokeratosist, intraepithelialis oedemát, atrophiât és hyalin degeneratiót észleltünk, ezzel szemben a leukoplakia erosivánál túlnyomórészt para- és hyperparakeratosis, hyperplasia, dyskeratosis volt jellemző. Utóbbi megegyezik a Pindborg és mtsai által klinikailag „speckled” típusba (mely azonos a mi „erosiós” típusunkkal) sorolt leukoplakiák szövettani jellemzőivel. Shafer és Waldron szerint ezen típusnak megfelelő szürkés-fehér-piros granula-