Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-02-01 / 2. szám
SPATIUM INTERALVEOLARE 35 áthajtáshoz viszonyított verticalis távolságát (4. ábra). Nem vette figyelembe (miként Gysi sem), hogy az alsó, felső áthajtás záróharapásos helyzetben mért gyakorlatilag konstans távolsága és helyzete mellett, az interalveolaris távolság, valamint az alsó és felső gerinc verticalis viszonya is egyénenként változó. Huszár geroprotetikai vizsgálatai szerint idős korban a felső fogatlan gerinc 75—78%-ban kielégítően megtartott, ezzel szemben az alsó gerinc csak 22—25 százalékban. A fogatlan szájnak e protetikai szempontból kedvezőtlen anatómiai aránytalansága mellett, az egyénenként változó interalveolaris távolság (4. ábra) minden esetben számszerűen azonos elosztása mechanikusnak tűnik, s ez sorvadt vagy negativ alsó gerincnél és pl. 21 mm-es interalveolaris távolság esetén az alsó teljes protézisek stabilitása szempontjából csak hátrányos helyzetet eredményezhet. Ezáltal a felső kis- és nagyőrlők gerincéi közeibe, az alsók ugyanakkor rosszabb rögzítési feltételek mellett gerincéi távolba kerülnek. Kemény szerint : „Az occlusiós sík vertikális helyzetét leggyakrabban azonban esztétikai szempontok figyelembevételével állapítjuk meg. Ennek az eljárásnak alapgondolata az, hogy a felső középső metszők — normális ajakhosszúság és gerincmagasság esetén — az ajkak nyugalmi helyzetében 1—2 mmrel meghaladják az ajakpír szintjét. A metszőélvonal tehát jelzi a frontfogak területén az occlusiós sík vertikális helyzetét. Az alsó fogak területén azonban az occlusiós sík vertikálisan ennél 1—2 mm-rel cranialisabban fekszik, mert e módszerrel a frontfogak területén az occlusiós sík vertikális helyzetét az állkapocs nyugalmi helyzetében állapítottuk meg, és ezzel meghatároztuk a vertikális túlharapás határát is.” Kemény felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a készülő protézis occlusiós síkjának vertikális helyzetét a fogorvosnak kell meghatároznia a harapási sablon befaragásakor, mindig figyelembe véve a statikai vonatát. Suvin azt javasolja, hogy az interalveolaris távolságot egyenlő arányban osszuk fel az alsó és felső protézisek között (5. ábra), öis, miként McGrane és Gysi nem vette figyelembe azt, hogy az alsó teljes protézisek stabilitását döntően befolyásolja az, hogy a protézis legjobban megterhelt része, az 5-ös, 6-os fogak occlusalis felszíne milyen távolságra van az alátámasztási felülettől, a fogatlan gerinctől. Az alsó 5-ös, 6-os fogak occlusalis felszínére ható függőlegestől eltérő erő-komponensek esetén a forgatónyomaték arányos az occlusiós felszín gerincéltávolság nagyságával. Ezért az interalveolaris távolság egyenlő arányban történő elosztása csak akkor volna indokolt, ha az alsó és felső protézisek rögzítési lehetőségei azonosak lennének, illetve ha a maxilián és a mandibulán általában azonos lenne a protetikailag felhasználható gerincmagasság. 5. ábra. Suvin szerint az interalveolaris távolságot egyenlő arányban kell elosztani az alsó felső protézisek között
