Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1970-05-01 / 5. szám

146

PONYI S. DR.—CZAPFF E. DR.—SZABÓ GY. DR.

Orbán [5] traumát feltételező aetiológiája nehezen bizonyítható. Brabant [10] és a mi megfigyeléseink szerint is találkozunk a gyakorlatban olyan esettekkel is, amikor beékelődés nem látható az elmerülő és a szomszédos fogak között. Feltételezhető egyéni hajlam is, ezt bizonyítja, hogy ugyanazon betegnél mind a 4 quadránsban jól megfigyelhető a különböző mértékű tej fogelmer ülés. Theuerkauf [10] szerint az infraocclusio rendszerint melléktünet. Nem mindig egy fogra vonatkozik. Minden tej fogon előfordulhat, sőt a maradó hatosokon is. Az infraocclusio a processus alveolaris fejlődésének visszamaradásával is társul. Az időpont, amikor a fog fejlődése abbamarad, rendszerint nem ismert. Dentin és csontszövet között szoros összeköttetés (ankylosis) mutatható ki. Thibault és Lambert [11],,retention seconder” vagy „reinclusion” néven említik a tejfogelmerülést. Deuchaume és mts-ra hivatkozva azt írják, hogy 60 000 gyerek közül 40-nél fordul elő tej fogelmer ülés, mely közül 16-nál többször is.

Utalva az eltérő irodalmi adatokra és ezeket a saját elképzeléseinkkel összegezve, a következőkben foglaljuk össze a tejfogelmerülés pathomechanizmusát : Ha egy fog nem éri el az occlusiós síkot, infraocclusióról beszélünk. Ez a szomszédos fogakhoz való vertikális viszony primaer és secundaer módon alakulhat ki : 7. Primaer módon, — ha a fog tökéletlen eruptio miatt occlusióba soha nem került, oka: tökéletlen eruptio, illetve abnormalis csírahelyzet. 2. Secundaer módon, ha a fog valamikor occlusióban volt, a későbbiek folyamán környezetéhez viszonyítva az occlusiós sík alá került. Mindkét esetben az elmerült fog az új occlusiós síktól 1—2, esetleg több mm távolságra kerülhet. Extrém esetben a lágyrészek alatt gingivától fedve megdőlten fekszik az állcsontban és különböző tüneteket okozhat.

Leggyakoribb tünetei: a) gingivitis; b) lágyrész-infiitratio; c) gennyürülés fistulán keresztül; d) arcduzzanattal járó periostitis; e) neuralgiform fájdalmak.

A pathomechanizmus attól függően alakul, hogy a kérdéses fog aplasiával társul-e vagy sem.

I. Ha aplasiával társul, az elmerülést a következő tényezők válthatják ki (ezek a multicausalitásnak megfelelően 1—2 vagy több tényező együttes jelenlététől függően alakulhatnak): 1. Egyéni bajiam. 2. A maradó fog nem aktivájla a tejfog occlusiós síkban tartását. A környező processus alveolaris viszont a növekedés aktív szakaszában van, túlnövi a tejfogat. A lefűződés extrém esetben olyan mértékű is lehet, hogy a fog a száj üregben már nem látható.

3. Fogelhalás következtében, a peridentalisan keletkező granulatiós szövetben a fog megdől, megsüllyed, esetleg beékelődik. 4. Gyökérfelszívódás késleltetett, részleges, szabálytalan. Gyökérfragmentumok keletkezhetnek. A secundaer dentin a környező csonttal összenő és a fog egyes helyeken lefűződik. 5. A környező fogak, különösen a distalisak megdőlnek, mechanikai ingerként a további elmerülést elősegíthetik. A megdőlés a traumás occlusió kompenzációja révén alakul ki. A fogak így kerülnek egyensúlyi állapotba.

II. Ha nem társul aplasiával, a legvalószínűbb a resorbtio és a csontdepositio zavara. A resorbtio intenzívebb mint a depositio. Az előtörő fog késve követi az előtte folyó mechanizmusokat. A részben felszívódott gyökerű tejfog megsüllyed és a környező fogak dőlése következtében másodlagosan beékelődik. Mivel ez a folyamat az aktív csontdepositio ideje alatt történik, az egyensúlyi állapot eltolódik. A fog először infraocclusióba kerül. Ha beékelődött, az előző fog eruptióját is leállítja. A tejfog elmerülhet, eltérítheti a maradó fogakat előtörési irányuktól, esetleg az előtörő maradó fog laterális irányba kifordíthatja az akadályát képező elődjét. Az ankylosis két formája a fibrotikus és a csontos, a különböző változatokat tovább variálhatja, de véleményünk szerint nem ez a fő aetiológiai tényező.