Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
HOZZÁSZÓLÁSOK 141 nék az 1 : 3000, vagy 1 : 3500-as arányszámot megvalósítani. Ehhez az eredeti iskoláztatási számok elegendők, azonban a tanácsi önállóság folytán a vidéki új rendelők létesítésének üteme átmenetileg lassúbbodott, ami lehetővé tette az iskoláztatási szám átmeneti mérséklését. A negyedik ötéves tervnek azonban központi kérdése a körzeti fogellátási hálózat széles körű kiépítése. Ősszel a megyei főorvosokkal tartott megbeszélésen is ez volt az egyik központi téma. A fiatal fogorvosok számára a tanácsok biztosítsák a munkahelyet és a megfelelő életkörülményeket. A kis csoportos oktatás eredményes, de nagyon költséges. Budapesten négy hallgatóra jut egy oktató, Szegeden háromra. A nagyobb hallgatólétszámmal folytatott oktatás nem olyan költséges. 100 hallgatónál kevesebbet felvenni nem lenne racionális. Csökkenteni csak akkor lehetne ezt a számot, ha máshol is kiépítenénk a fogorvosképzést. Felvetődött a probléma, hogy a fogorvosi diplomát egyesek nem tartják teljes értékűnek, még akkor sem, ha a diploma megszerzése után a fogorvos leteszi a fogszakorvosi vizsgát. A diplomát mi egyenértékűnek fogadjuk el. Az audiovizuális módszerek nagyon értékesek az oktatásban. Itt még a pénzkérdés sem merül fel. Igyekszünk az oktatáshoz szükséges kisebb eszközök beszerzésére pénzt biztosítani. A helyiség kérdése igen nehéz probléma, de talán szemináriumi előadásokkal folyamatosan áthidalható lesz. Hasznos a professzori előadás, ha közvetlen élményszerű tapasztalatokat ad. A jelenlegi óratervet (tanterv) az elmúlt időszakban igyekeztek a legdemokratikusabban kialakítani, most ismét időszerű azt vizsgálat tárgyává tenni. Az egyetemek feladata lesz — a minisztérium irányelvei alapján — a tanterv és órarend összeállítása. Itt vannak bizonyos korlátozó tényezők, mert nálunk a tanév 30 hétre terjed és az is elég sokszor kritika tárgya, hogy nem elég hosszú a vizsgaidőszak, nem elég hosszú a szünet. Nem hiszi, hogy a 30 hetes struktúrától el lehet térni. Van olyan nézet is, hogy 20—22 legyen a kötelező heti óraszám, és több fakultatív tárgy hallgatását kellene lehetővé tenni. Világtendencia, hogy a képzési időt nem növelik, hanem mindenhol csökkentik (NDK-ban az orvosképzés 5 év). Valóban fontos kérdés a fogorvosi diplomához szükséges alapvető orvosi ismeretek meghatározása. Nagyon fontos a helyes arány megtalálása. A féléves, egyéves tanulmányutak kis számúak. 1968-ban az orvosegyetemek fogorvos-oktatói közül ketten, 1969-ben négyen tettek viszonylag hosszabb WHO-tanulmányutat. 1968-ban 19-en vettek részt kongresszusokon, 1969-ben 13-an. A lehetőségeken belül tehát gondolnak az illetékesek a fogorvosokra is. A külföldi utaknak azonban feltétele a nyelvtudás és a tudományos kutatási téma. Ez is sok esetben jelent problémát. A helyiséghiány, új klinika építésének igénye a 34 szakma közül még számosnál jelentkezik, nemcsak a fogászatnál. Műszerekre 1961—65 között Budapest 8 mill., Szeged 2,5 mill. 1966—69 között Budapest 1,4 mill., Szeged 1 mill, forintot kapott. A mellőzés tehát mégsem olyan nagy fokú, mint ahogy az Tóth Károly professzor előadásában megfogalmazást nyert. Bár a fogorvosokat nagyon nehéz körülmények között képezzük ki, a kiképzettek elhelyezkedése sok újabb problémát vet fel, pl. 1969-ben a végzetteknek csak 60%-a, 1970-ben 75%-a találta meg a pályázat első szakaszában a számára megfelelő munkahelyet. Az ez évi kép kedvezőbb, mégis az első menetben Szabolcs megye 9 állást hirdetett meg és egyetlen jelentkező sem akadt. Azok közül, akik csak vidéki állást pályáztak (55), 51-en el is helyezkedtek a pályázat első szakaszában. Pest-, Bács- és Fejér megyébe szívesen mennek a fiatalok, de az ország északkeleti részén sok üres állás maradt. A hallgatókban az oktatóknak tudatosítaniok kell a reális helyzetet. Idén a hallgatók 20%-ának sikerült pesti állást kapnia, ez azonban csak véletlen volt, mert a reális arány: 5—10%. Ezt a fogorvostanhallgatóknak tudniuk kell és figyelembe kell venniük. Prof. Donátit Tibor (Ír. : A fogorvosképzés kérdéséhez mint az egyik elméleti tárgy oktatója kívánok hozzászólni, aki a fogorvosi kar megalakulása óta tanítom a fogorvostanhallgatók számára az Anatómia, ill. 1967 óta az Anatómia-Szövettan-Fejlődéstan tárgyat. Örömmel hallom Tóth rektor elvtárs előadásában, hogy oktató-nevelő munkánk hatékonyságát fokoznunk kell, más szóval a képzés színvonalát emelni kell. Sajnálatosan elhibázott volt a 4y2 éves képzés bevezetése és örvendetes, hogy ez végre megszűnt. A fogorvosképzés nívóját emelni akarjuk, de akkor annak végre korszerű otthont kell teremteni. Ez nyilván komoly anyagi ráfordítást igényel, de gondoljuk meg, hogy lemérhető-e az a veszteség, amely a szétszórt, áttekinthetetlen intézményekből adódik, minek folytán pl. Budapesten hallgatóink napi értékesíthető idejük közel '/4-ét céltalan utazgatással töltik és ami miatt az oktató munka integrálása, a
