Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-05-01 / 5. szám
FOGORVOSKÉPZÉS 133 Fogorvosi Szemle 63. 133—136. 1970. A fogorvosképzés módszertani kérdéseiről írta : BEBÉNÏI BÉLA dr. Az egyetemi oktatás módszereiről ma sehol a világon nem lehet mint lezárt témáról beszélni. Az egész kérdés forrongásban van és ahol az egyetem konzervatív felfogása megfosztja az oktatókat a kezdeményezés lehetőségeitől, ott az ifjúság veszi kezébe a kezdeményezést, sokszor nem éppen szerencsés és nem is a fejlődést szolgáló anarchisztikus formák között. A szocialista országokban a társadalmi berendezkedés és a világnézet szükségszerűen maga után vonja, hogy az oktatási módszerek fejlődését nem lehet a spontaneitásra bízni, az az egyetemek, fakultások állandó feladataihoz tartozik. Meg kell azonban jegyezni, hogy egyes kapitalista államokban is, mint pl. érdekes paradoxonként a hagyományokhoz ragaszkodó konzervatív Angliában, az orvostudományi és fogorvostudományi egyetemeken rendkívül nagy súlyt helyeznek az oktatási és vizsgáztatási módszerek fejlesztésére. A fogorvosi tárgyak egyetemi oktatási módszerei három nagy csoportba sorolhatók: 1. teljes évfolyam előtt tartott, úgynevezett professzori előadások; 2. kis (5—8 fős) csoportokban folyó oktatás; 3. gyakorlatok fantomon és betegen-A teljes évfolyam előtt tartott előadás a klasszikus német orvosi iskola fő oktatási típusa volt, és a történelmi helyzet és körülmények folyományaként ezt a gyakorlatot követte a magyar orvosi iskola is. Ez a módszer nagyon hatásos és közvetlen is volt mindaddig, amíg az évfolyamok létszáma nem emelkedett 50—60 fő fölé. A mi karunk 120—150 fős évfolyamlétszáma, valamint a mai élet rohanó tempója, korunk emberének egy cseppet sem kontemplativ életformája véleményem szerint nem kedvez az „ex cathedra” előadás megfelelő befogadásának és feldolgozásának. Gondoljuk csak el, a rádió, a televízió a modern életnek ez a két áldása és átka állandóan csak beszél-beszél és beszél — igaz közben zenét is sugároz, de azután újra beszél —, és akár akarja valaki, akár nem, hallgatja otthon, az utcán, a munkahelyén, a szomszéd lakásból és a stresstől menekülve mi mást is tehetne, minthogy — az agy természettől kapott szerencsés adottsága révén — védekezési reakcióként egyszerűen kikapcsol. Gondolatai máshol járnak és akkor felőle beszélhetnek amit akarnak. Ez az állapot, ez a védekezés, a külső ingerekkel túlterhelt agy számára rendkívül előnyös. A baj csak ott van, hogy az embereknek egy tekintélyes részénél, fiataloknál is, a védekezési reakció akkor is bekövetkezik, amikor nem kellene, amikor például egyetemi előadást kellene hallgatniuk. Számunkra, akik most itt együtt vagyunk, mindig nagy örömet és élvezetet szerez, ha tudományos üléseinken egy-egy igazán szép előadást hallhatunk. Igen ám, 1 — 2 órán át, de mi lenne, ha ugyanolyan szép és tartalmas előadásokat naponta 5 — 6 órán át kellene hallgatnunk. Bizonyosan mi is kikapcsolnánk, sőt, ezt nem is csak feltételes módban mondhatom, csupán utalok a kongreszszusok zsúfolt folyosóira és foghíjas előadó termeire. Hangsúlyozom, a mi életritmusunkba csak nagyon kevés és nagyon színvonalas előadás fér bele. Van ahol ezt figyelembe is veszik. Az angol tanterv három klinikai évfolyamában pl. összesen 81 óra tantermi előadás van. A mi * *Elhangzott a budapesti Fogászati és Szájsebészeti Klinikán a MFE 1970. január 30-án tartott tudományos ülésén.
