Fogorvosi szemle, 1970 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
.SILODENT” 5 A szilikongumi-lenyomatok előnye, hogy egy lenyomatról két, de akár több minta is készíthető. Az első mintán elkészíthető a részleges fogpótlás, a mivel eközben ez a minta tönkremegy, a laboratóriumban a fogművet a második mintára adaptálják és ezen szállítják. Az így készült protézist az orvosnak a szájbahelyezéskor már nem kell korrigálnia, ami nagy időmegtakarítást jelent számára. Teljes fogpótlások készítésekor is kipróbáltuk a Silodentet az állcsontok funkciós lemintázására. E lenyomatanyag helyes kritikai értékelése céljából a következő eljárást alkalmaztuk: Teljes alsó és felső protézis készítése céljából ugyanazon szájba két-két egyéni kanál készült akrilátból. Az egyik alsó kanállal úgy vettük a funkciós lenyomatot, hogy a szokásos módon a kanál oralis szélére helyezett Kerr-masszával biztosítottuk a szelepszerű záródását és ugyancsak Kerr-masszával mintáztuk le a retromolaris tájék protetikailag felhasználható alámenő részét. A hordfelület és a vestibularis áthajlás lemintázására Silodentet használtunk. A lenyomat megtekintésekor megállapíthattuk, hogy rajta élesen kirajzolódtak a hordfelület klinikai anatómiai adottságai és a tuberculum alveolare mandibulae kezdeti részének kontúrjai, valamint az oralis áthajláson is jól látható volt a két frenulum eredési helye és a bucca felé tartó lefutási pályája. A lenyomatanyag hártyaszerűen betakarja a Kerr-massza által létesített funkciós szélt is. Ugyanezen szájról a másik lenyomatot a másik akrilát egyéni kanállal Kerrmassza-nélkül vettük, tehát a funkciós szél kiképzésére és a hordfelület lemintázására kizárólag a Silodentet használtuk. Mindkét lenyomatvételkor a szokásos két tesztet alkalmaztuk : 1. maximális szájnyitás és 2. mérsékelt szájnyitás mellett az alsó ajakpír simogatása a nyelv hegyével. Előfordult, hogy lenyomatvétel közben bőséges izgalmi nyál képződött, ez azonban a lenyomat minőségét nem befolyásolta. E lenyomaton is élesen kirajzolódtak a hordfelület klinikai anatómiai adottságai. A sima felszínű funkciós szélek a 2—3 mm szélességet nem haladták meg, s jól látható volt a retromolaris tájék alámenő része is. Mindkét lenyomatnak a szájból való eltávolításakor szívóhatása volt. Ugyancsak két lenyomatot vettünk a felső fogatlan állcsontról is. Az egyik esetben a kanál pharyngealis végződését Kerr-masszával zártuk le. Mindkét esetben a lenyomatanyag megkötése után a kanál valamennyi billentési próbának ellenállt és a szájból való eltávolítása is ellenállásba ütközött. A harapási magasság megállapítása után a centralocclusio meghatározása a gyakorlatunkban szokásos lamellás eljárás szerint történik. E módszer helyességét igazolja, hogy mindkét esetben a harapási magasságot és az állkapocs centrális occlusióját egyformán határoztuk meg. Ezt igazolta a szájban a két protézis azonos centralocclusiós pozíciója. A két módszerrel vett lenyomatra készült fogsorok funkcionális stabilitása és szívóhatása között jóformán semmi különbség sem mutatkozott. Mindkét protézisnél az adaptációs idő a 24 órát nem haladta meg. Ha a beteg viselt már protézist, akkor —■ amennyiben szükséges — a protézis bázisának önkötő akriláttal indirekt módszerrel történt korrekciója után a protézist használjuk lenyomatkanálként, s ugyanakkor vele rögzítjük a habituális harapási magasságot és a centralocclusiót. Süllyedt harapás esetén a rágófelszínt önkötő akriláttal a követelményeknek megfelelően magasítjuk. Egyik betegünknél a már fentebb leírt két módszer szerinti régi protézisével vettünk Silodent lenyomatot. Az ily módon készült mindkét protézisnek szívóhatása volt, és funkcionálisan stabilnak bizonyult. Az ezzel az eljárással készült protézis az immediát protézisek előnyeivel rendelkezik.