Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1969-11-01 / 11. szám
334 TÖTH Á. DR.—GYULAVÁRI О. DR. Fogorvosi Szemle, LXII., 334—343. 1969. Közlemény a Debreceni Orvostudományi Egyetem Stomatologiai Klinikájáról (igazgató: Adler Péter dr. egy. tanár) Az elfogatlanodás dinamikája II. Az egyes fogak elveszítésének vizsgálata mezőgazdasági jellegű település felnőtt lakosságán írta: TÓTH ÁRPÁD dr. és GYULAVÁRI OLIVÉR dr. Az irodalomban egyre gyakoribbak a fogazat egészének, illetve az egyes fogaknak a mortalitását vizsgáló és elemző közlemények. Az amerikai irodalom nyomán a kihúzott és a kihúzásra érett fogak együttes számát nevezik világszerte fogmortalitásnak (irodalmát nemrég tekintette át Szabó Irén [11]). .Meg kell azonban jegyeznünk, hogy még napjainkban sincs meg a fogmortalitás egységes, minden szempontból kielégítő meghatározása. Talán erre vezethető vissza, hogy az eddigi próbálkozások e tárgykörben igen sokrétűek. Az adatok felvételének és feldolgozásának eltérő volta eme vizsgálatok értékelését és az adatok összehasonlítását nagyon megnehezíti. A fogazat egészének mortalitását nagyobb részben különböző populációk keresztmetszet-vizsgálatában nyert adatok alapján állapították meg [2, 6, 10, 12, 13, 14, 15], egyszer-másszor viszont kihúzott fogak adataiból vontak le következtetéseket [7, 8]. A keresztmetszetvizsgálatok adatfelvételi módszere egységesnek mondható: többnyire egyszerűen a tükör, szonda segítségével végzett vizsgálatok adatait rögzítik; röntgenképek általában nem készülnek. Többen is hangsúlyozzák, hogy szűrővizsgálat alkalmával — talán a baleset következtében elvesztett fogak kivételével — lehetetlen a hiányzó fogak anamnesisére vonatkozóan megbízható adatot szerezni. így keresztmetszetvizsgálatkor csak a jelenlevő fogak és fogmaradványok számából lehet következtetéseket levonni; röntgenképek hiányában azonban tulajdonképpen még azt sem lehet megmondani, hogy a hiányzó fogak valóban elvesztek-e. Ha kis százalékban is, de előfordul, hogy egyes fogak rejtve ugyan, de jelen vannak (retentio, impactio, dentitio tarda), vagy hogy eleve meg sem voltak (aplasia). Lényegében tehát nem a fogmortalitást, hanem a fog jelenlétét, a fog-praesentiát vizsgálhatjuk. így helyesebbnek ígérkezik, ha fogmortalitás helyett a fog-praesentia fogalmát próbáljuk meghatározni, és az absentia fogalmát ebből vezetjük le. Nagyrészt az említett körülményekre vezethető vissza, hogy eme vizsgálatok során a bölcsességfogak többnyire figyelmen kívül maradnak, és a vizsgálati eredményeket a 28 fogas (’’komplett”) statushoz viszonyítják. így az említett hibalehetőség csökken, mivel éppen a bölcsességfogakon a leggyakoribb a kései előtörés, az aplasia és impactio egyaránt. Nem egységes a szemlélet a vizsgálatkor talált fogak és fogmaradványok megítélésében sem. Az elhalt pulpájú, laza fogakat, fogmaradványokat az uralkodó fogorvosi szemlélet alapján — mivel eltávolításuk indokolt — általában a hiányzó fogakhoz sorolják. A vizsgálatok nagy részében kifogásolható, hogy a kiválasztás módját vagy a felmérés nagyságát tekintve nem felelnek meg a modern statisztikai követelményeknek, így nem tekinthetők reprezentatívnak; néhány felmérés azonban eme kritériumoknak is megfelel [5, 8, 13]. Az egyes fogakra bontott fogmortalitás (illetve: a fog-praesentia alapján megállapított absentia) vizsgálatával még alig néhányan foglalkoztak [6, 2, 8].
