Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
50512 1969. január LXII. évfolyam 1. szám FOGORVOSI SZEMLE FŐSZERKESZTŐ: Prof. Dr, VARGA ISTVÁN Szerkesztették : 19Ф8—1925. KORH0CZY ZOLTÁN 4r„ IÍSÍ—1»J1. Prol. MORRLLI CUSZTÁV Közlemény a Szegedi Orvostudományi Egyetem I. és II. sz. Fog- és Szájbeteg Klinikájáról (igazgató: Tóth Károly dr. egyetemi tanár) Víz- vagy sófluorozás Hozzászólás a napi F-szükséglet kérdéséhez Irta: TÓTH KÁROLY dr. Az F élettani szerepe még nem egészen tisztázott (4). Az azonban tapasztalati és kísérletesen is igazolt tény, hogy a fogszuvasodás megelőzése érdekében akkor juttatunk optimális mennyiségű fluort a szervezetbe — mérsékelt égövi hőmérsékleti körülmények között és a tápanyagokkal bevitt fluoron kívül —, ha 1 mg/1 fluortartalmú ivóvizet fogyasztunk (1, 16, 21). Az ilyen ivóvíz kedvező a fogazatra, és ugyanakkor a szervezetre eddig semmi károsító hatását nem észlelték (16). Az első nemkívánatos mellékhatás, a foltos zománc legenyhébb formája, a fehér opák folt, csak több mint 1 mg/1 fluortartalmú ivóvíz kora gyermekkorban kezdődő és hosszan tartó fogyasztása után jelentkezik (16). Más, a szervezet egyéb szerveit károsító hatás azonban csak jóval nagyobb, több mint 2,5 mg/1 fluortartalmú ivóvíz hosszú évekig tartó fogyasztása után mutatkozik (2, 4, 5, 10, 11, 16, 26). Ezért nevezzük azt az ivóvizet, amelynek 1 litere 1 mg F-t tartalmaz, optimális fluorszintűnek. Valószínűen ez a megfigyelés az alapja annak az állásfoglalásnak, hogy a napi optimális F-szükségletet általánosítva szokták megadni. Pl. Büchner, Lettere és Roulet (6) — 1962-ben megjelent, és igen részletes kézikönyvében — életkor és testsúly megadása nélkül, napi 1 mg F-bevitelt veszélytelennek tart. Nyilvánvaló, hogy ez az általánosítás nem lehet helyes. A F-bevitel mértéke — 1 mg F/l tartalmú ivóvíz fogyasztása esetén —- az életkortól, a testsúlytól, a vízfogyasztás nagyságától stb. függően jelentős individuális különbségeket kell mutasson. McClure (15) számításai szerint — a fenti fluortartalmú víz fogyasztása esetén —- 1—12 években a testsúlykg-ra eső fluorbevitel 0,02—0,04 mg; az összes bevitt napi F mennyiség pedig 0,41—1,72 mg között mozog (1. táblázat). Ez az adag jelentősen eltér az előzőekben említett általánosítástól. A kérdés megvizsgálását azért tartom szükségesnek, mert a konyhasófluorozás sok tekintetben előnyösebbnek látszik, mint a vízfluorozás (18, 28, 32, 33), de előbb meg kell állapítani a F lehetőleg pontos dózisát. A svájci tapasztalatok a konyhasófluorozással nem nagyon kedvezőek (13, 14, 30, 31, 32, 33). Már Wespi felvetette azt a gondolatot, hogy ennek oka a konyhasó igen alacsony —- 90 mg/kg —- fluortartalmában keresendő (31). Mülilemann (18) áttekintve a vízfogyasztásra vonatkozó vizsgálati adatokat, arra a következtetésre jutott, hogy 8 éves korig a F megengedhető napi maximális adagja 1,5 mg. E kornál idősebbek ennek 3—4-szeresét is veszély nélkül vihetik be szervezetükbe. A konyhasó F-tartalma tehát, szerinte, ennek és a konyhasófogyasztás mértékének megfelelően 300 mg F/kg körül mozoghat.
