Fogorvosi szemle, 1969 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1969-06-01 / 6. szám
MALIGNUS ÁLLCSONTDAGANATOK 167 23 a maxillában, 18 a buccában, 12 a mandibulában, 9 a nyelvben, 8 a szájfenéken és 4 a felső ajkon helyezkedett el. Az állcsont-tumorok feltűnő gyakorisága valószínűleg onnan ered, hogy az anamnesisből nem mindig sikerült tisztázni az eredeti kiindulási helyet és a lágyrészek, elsősorban a gingiva malignus tumorai hamar ráterjednek a csontra. A tumorok histologiai megoszlása az alábbi volt: 97 laphámrák (ebből 7 cc. basocellulare), 9 mirigyhámrák, 6 sarcoma. A betegek anamnestikus adataiban az általános ingereken (nikotin, alkohol) kívül más carcinogen hatást vagy ártalmat nem találtunk. Mint érdekességet megemlítjük, hogy 2 esetben régi traumából visszamaradt hegszövet képezte a carcinomás elváltozás talaját. Módszer A kezdeti stádiumban jelentkező és adaequat kezelésre gyógyuló betegeket nem vizsgáltuk, hanem csak a recidi váló, súlyosabb kórformák lefolyását kísértük figyelemmel, ugyanis ezek több ízben estek át műtéten és ismételten kaptak nagyobb dózisú sugárkezelést is. Az anyagot az értékelés céljára két részre választottuk, mert megközelítően fele-fele arányban csak postoperativ, illetve praeoperativ és postoperativ sugárkezelést kaptak. A Ra-tűzdelésekkel az aequivalens r-dózist a Petersen és Parker-féle módosított dózisgörbék alapján számítottuk ki [14]. Megfigyeltük a sugárdózisokkal párhuzamosan kialakuló klinikai, macromorphologiai, illetve histologiai elváltozásokat, melyek értékeléséhez kontrollként a beteg biopsiás szövettani metszetét használtuk. Figyelemmel kísértük továbbá a jelentkező sugárkárosodásokat is. Végezetül igyekeztünk a nyert adatokat az orvosi gyakorlat számára hasznosítható módon összegezni. Eredmények Vizsgálataink első része a klinikai-morphologiai elváltozásokra terjedt ki. Az értékelhető klinikai remissiók a sugárreakció lezajlásával párhuzamosan, kb. 6 hét után folyamatosan alakulnak ki. Az irodalmi adatokban ismertetett [18, 19] korai és késői reakciók közül a kezdeti elváltozásokkal nem foglalkoztunk, mert azok a sugárterápia természetes jelenségei és általában spontán vagy a szokásos adjuvans kezelésre elmúlnak. A késői, tehát kb. 6 hét alatt kialakuló remissiók, megfigyelésünk szerint 3000 r körüli mély vagy 5000 r körüli frakcionált-protrahált dózis után jelentkeznek. Az eredményesen alkalmazott sugárterápia hatására az exulcerált tumorokat kísérő, metastasist indukáló gyulladások (lymphangitis cancerosa) megszűnnek. A folyamat progressziójában, növekedésében megáll, sőt az elváltozás térfogatában is megkisebbedik, állománya tömöttebbé, körülírtabbá válik. Több esetben észleltük, hogy fixált vagy semifixált daganatok mobilissá válnak. Műtét alatt pedig a kötőszöveti induratio következtében csak minimális a vérzés. A betegséget előnyösen befolyásoló fenti regresszív elváltozások mellett azonban az ép szövetek károsodását is megfigyelhettük [21]. A fogakon mutatkozó elváltozások közül a fokozódó, elsősorban nyaki caries-hajlamot, továbbá a megmaradt fogazat gyors progresszív lazulását észleltük. Ezek az elváltozások általában egy-egy fogcsoporton jelentkeztek [7]. Leist [ 10] kutya- és patkánykísérletek alapján közvetlen sugárhatással magyarázza a fogak károsodását. Más szerzők viszont a fogállomány pusztulását azzal magyarázzák, hogy a besugárzás hatására a nyáltermelés részben csökken, részben pedig pH-ja savi irányba tolódik el. A legjelentősebb és egyben a legsúlyosabb elváltozásnak sok szerzővel együtt
