Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-03-01 / 3. szám
FOGSZÜ 81 Közlemény a szegedi Orvostudományi Egyetem II. sz. Fog- és Szájbeteg Klinikájáról (igazgató: Tóth Károly dr. egyetemi tanár) Megjegyzések Lenhossék M. „A fogszú egykor és most” c. közleményéhez írta: TÓTH KAROLY dr. Előző közleményemben megcáfoltam Lenhossék M. XI—XIII. századra vonatkozó azon állításának általános érvényét, mely szerint abban a korszakban több felsőfog volt szuvas, mint alsó (9). A fogszuvasodás frequentiájának és intenzitásának megközelítő megítélésére alkalmas adatokat ásatásból származó koponyavizsgálatoknál a juvenis és adultus korcsoportban kaphatunk. Ebben a két korcsoportban pedig a tételnek éppen a fordítottja az igaz. Jelenleg Lenhossék M. közleményének általános értékelésével kívánok foglalkozni. Az ő adatai ugyanis feltűnően nagyok és jelentősen eltérnek minden ugyanazon korszakra vrnatkozó későbbi vizsgálóétól, így Huszár és Schranz (3), Schranz és Huszár (6), Bruszt (2), valamint saját (7) adataimtól is. A rejtélyesnek tűnő vizsgálati eredmények sok gondot okoztak nekem, nem tudtam miként értékeljem őket. Az anyagban való alapos elmélyülés után azonban azt hiszem kísérletez tehetek Lenhossék M. közleményének kritikai értékelésére. Ügy láttam, hogy három lehetőséget kell alaposabban megvizsgálnom. Ezek: a) Lenhossék M. mind a négy általa vizsgált korszakban egy feltűnően rossz fogazató populáció koponyáit vizsgálta; b) hiba csúszhatott a vizsgálati módszerbe és végül c) az értékelési módszer nem felelt meg a caries-epidemiológiai vizsgálatok követelményeinek. I. Nem látszott valószínűnek, hogy véletlenül csak Lenhossék M. anyagában gyűltek össze a rosszfogúak. Ilyen véletlen négy korszakban egymásután túl sok lenne. Az ő általa vizsgált koponyák egy része egyébként feltehetően a későbbi szerzőknél is szerepel, akik, ha ilyen véletlen van, most meg a jobb fogúakat válogatták ki. (A származási hely szerinti koponyamegoszlás sajnos pontosan nem állapítható meg.) Ilyen sorozatos véletlenekben nem hiszek. Amint később beigazolódott, nem erről van szó. Első feltevésem nem állja meg a helyét. II. Vizsgálati módszer Az a véleményem, hogy Lenhossék vizsgálati módszerét adaequatnak kell elfogadnunk. Még abban az esetben is, ha az összes koponyavizsgálatot nem személyesen végezte el. Egy kiváló morphologus, aki oly sokat foglalkozott a fogakkal, nem tévedhetett ilyen jelentősen egy macroscoposan jól látható morphologiai elváltozás (caries) és főképpen az életben elvesztett fogak felismerése tekintetében. Legalább is nem jobban, mint az utána következők. Bizonyos szubjektivitással számolni kell, ahogy ez jól ismert. Lehet, hogy kissé szigorúbb volt ítéleteiben és munkatársait is erre tanította, ezt is követelte meg. Ez azonban nem okoz ilyen jelentős eltérést. Vizsgálati módszerét egyébként pontosan megírja: ,,szuvasnak csak a kifejezetten anyaghiányos odvas fogakat vettem. A kezdődő caries jeleként a tankönyvek a zománc barna elszínesedését vagy tejszerű elfehéredését említik . ... (ezeket) mert más is okozhatja őket, már csak azért sem vehettem..........figyelembe, mert............a fogak a talaj chemiai behatásától is elszínezödhettek . ... a legnagyobb gonddal jártunk el, különös tekintettel az egymással érintkező (approximalis) felszínekre, ahol a hiány gyakran csak igen pontos vizsgálattal, a fog lekaparása és letisztítása után vehető észre.” Tévedni a szuvas elváltozások tekintetében lehet, de nem lehet tévedni az életben elvesztett fogak felismerésében. Ez oly könnyű, hogy ehhez nem kell különösebb előképzettség, csak egy kis gyakorlat szükséges, amit bárki rövid időn belül megszerezhet. De ebben a vonatkozásban is gondosan járt el. Gondolt az aplasiára és a retentióra is, és a hibaszázalék csökkentése érdekében inkább elhagyta a bölcsességfogakat. Az elsők között volt, aki rámutatott a postmortalis veszteségek jelentőségére, csak éppen nem aknázta ki az értékelésnél ezt a gondolatot. Lenhossék adatait tehát véleményem szerint hitelesnek kell elfogadni.