Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2. szám
54 CSATÓ LÁSZLÓ DR. Lundquist szerint az extrahált és azonnal replantált fogaknál a szövetek között komplett separatio jön létre, mert a vérkeringés megszakad, helyreállását az apicalis, ill. gingivalis gyulladás késleltetheti, továbbá az immobilisatio kizárja azt a stimuláló hatást, amit a functio nyújt a fogaknak. 3. A „nil nocere” elv ideális stomatologiai alkalmazása volt Bruezt eljárása, aki hasonló esetét kedvező körülmények között hosszabb időn keresztül observálhatta minden beavatkozás nélkül. Ilyen kedvező körülmények nem álltak rendelkezésünkre. Maradt tehát az a lehetőség, hogy a még valószínűen töhbé-kevésbé ép gyökérhártyával rendelkező fogak repositiojával módot nyújtunk a parodontium bizonyos reconstructiójára és így arra, hogy a fogak pár éves megmaradásuk idejére is teljesítik hivatásukat és a pótlás is kedvezőbb időpontra tolódik el. Gyökérkezelni vagy extrahálni pedig szükség szerint bármikor lehet. 1. ábra. A baleset következtében benyomódott felső 2. ábra. Rtg-felvétel a baleset után metszők egy héttel 3. ábra. A reponált és megszilárdult felső 4. ábra. A gyökértömött és resecált felső metszők az akrilát-sín levétele után metszők. A 21\-ek felett excochleált sebüreg A beteg néhány héten keresztül Nerobolettát, calciumot, C- és D-vitamint kapott. Az akrilát sínt — mivel a gyermek jól tűrte és csak igen mérsékelt nyálkahártya-reactiot okozott — csak 9 hét után vettük le. A fogak ezen idő alatt is functionáltak, mivel annakidején a még puha akriláttal összeharaptattunk. A fogak mozgathatósága igen csekély volt, vitalitás-vizsgálat szerint élettelenek voltak. Röntgenfelvételen a 1 | distalis gyökérfelszínen minimális localis cement-dentin resorptio látszott. A megszilárdult fogakat ekkor nem trepanáltam, nem gyökérkezeltem. A páciens kb. 10 hónap múlva jelentkezett újra. Ekkor a röntgen a 2 1 | gyökércsúcs körül mogyorónyi, a 11 körül pedig borsónyi felritkulást mutatott, a I 1 gyökércsúcs feletti ínyen sipolynyílás volt. A további kezelés terve ekkor így alakult: extractio vagy további, megtartást célzó therapia. Utóbbit választottuk; gyökérkezelést és tömést, resectiót, excochleatiót végeztünk. Az excoch-