Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)

1968-12-01 / 12. szám

MAXILLA TÖRÉSE 255 A Debreceni Orvostudományi Egyetem Stomatologiai Klinikájának közleménye (igazgató : Adler Péter dr. egy. tanár) A maxilla törése a Debreceni Stomatologiai Klinika 1940 — 1967. évi anyagában írta: SZABÓ CSABA dr. A fej- és arcsérülések jelentős megszaporodását századunkban a közlemények egyöntetűen a motorizálással és a közlekedés ebből folyó növekedésével hoz­zák kapcsolatba. A mai közlekedési balesetnél (a gépesítés és gyorsaság meg­növekedése következtében) sokszorosan nagyobb erők hatnak, mint valaha, ami több és súlyosabb baleset formájában is kifejezésre jut (31, 13). Az áll­csonttörés békében, az első világháború előtt ritkán fordult elő; még három év­tizeddel ezelőtt is leggyakrabban a foglalkozásból származó (mezőgazdasági és ipari) baleset okozta, illetőleg inkább a háborús sérülések között szerepelt (5, 10). A sérülések száma és súlyossága Angliában csak az első világháború ide­jén tette indokolttá külön maxillo-facialis osztály létesítését (29), amelyben plasztikai sebészből, szájsebészből, anaesthesiologusból és prothetikusból álló speciális csoportok dolgoztak. Az állcsont alakja, szerkezete, helyzete és összeköttetése környezetével nem azonos a mandibuláéval, ezért nemcsak az állcsont törése, hanem a törött áll­csont viselkedése is eltér az állkapocsétól. A törött maxillára nem hat izom­húzás, beékelődésre hajlamos, a dislocatio nélküli törés kezelésre alig szorul, aránylag gyorsan, 3—4—6 hét alatt gyógyul. — A darabos, nagy (főleg dor­salis irányú) dislocatióval, beékelődéssel járó törés kezelése viszont az esetleg vele társuló egyéb csonttörés és acut idegrendszeri károsodás miatt nehéz fel­adat, és gyógyulása sem minden esetben kielégítő. Törhet a maxilla direkt és indirekt úton. Indirekt törés jön létre, ha a nagy erővel felütött vagy előrehajtott fejtartásban a sternumnak szorult mandibula összeroppantja. A törésvonalak általában nem respektálják a csonthatárokat, ezért sokan állcsonttörés helyett az arcközépharmad-törés elnevezést használ­ják. A maxilla töréseinek Le Fort-féle hármas osztályozása általánosan ismert. E beosztás a törésvonal félodali lefutására is alkalmazható, és a különböző fo­kozatok kombinációjának megkülönböztetésére is alkalmas (29). Wassmund a Guerin-fracturán kívül (amely megfelel a Le Fort I. törésnek) négy típust fel­ölelő beosztást ajánl. Az amerikaiak (34) horizontális, piramis alakú, transver­salis és comminutiv arckoponyatörést különböztetnek meg. Ugyanakkor Roccia partialis, totalis és multiplex maxilla-fracturát ismer. Re és Odasso komplikált beosztásukban az arc középső harmadának 20 különféle törését írják le, de en­nek rendszeres használhatóságáról nyilván ők maguk sincsenek meggyőződve. Reichenbach úgy találta, hogy az arcközépharmad-töröttek alig 20%-ában be­szélhetünk a Le Fort, Wassmund vagy Thoma által leírt typusos törésvonalról. Caldwell a maxilla-töréseket a gyakorlat számára egyszerű és komplikált, új és régi csoportosításban különíti el. Véleményünk szerint a beosztásokkal szem­ben csupán annyi igényt szabad támasztani, hogy azok — a súlyosságban jelen­tősen eltérő maxilla-törések között — hozzávetőleges, de a gyakorlat szempont­jából értékelő eligazítással szolgáljanak. E követelményeknek szerintünk a Le Fort-féle beosztás jobban megfelel a későbbieknél, klinikánkon ezért ezt hasz­náljuk. Klinikánk 1941—50 közötti beteganyagából a mezőgazdasági eredetű sérü­léseket Csepura, az 1951—55. évi csonttörötteket pedig Schweigt már feldől-

Next

/
Oldalképek
Tartalom