Fogorvosi szemle, 1968 (61. évfolyam, 1-12. szám)
1968-06-01 / 6. szám
170 MÜHLER G. DR.—IVÁNKIEVICZ D. DR. ken bizonyos idő elteltével contrementum-lerakódások jönnek létre. Az orrkövek therapiája: azok eltávolítása. Saját tapasztalataink szerint is erősen duzzadt a szájlégzők orr-, különösen pedig kagylónyálkahártyája és lividen, szederjesen elszíneződött. Ha ehhez atrophiás septum társul, akkor a megvastagodott hátsó kagylórészek benyúlnak az epipharynxba. Ezen elváltozások részben reversibilisek, ha a szájpadplasztikát gyermekkorban elvégzik. Insufficiens velum esetén mégis megmaradnak a megkeményedett hátsó kagylórészek, és közben a septum nyálkahártyáján is megindul egy duzzadásos folyamat. Hogy az orrlégzés lehetővé váljék, a septum és kagyló hátsó végét resecálni kell. Esetleg a kagylónyálkahártya adstringáló kezelése, vagy a chronikusan megduzzadt nyálkahártya egyes részeinek eltávolítása is szükséges lehet. A helyesen indikált és jól elvégzett septumkorrekció után alig találunk a beszédre hátrányos következményeket. Ez azonban nem mondható el a septum hátsó részének eltávolításával kapcsolatban — amint azt Réthi vizsgálatai igazolták. Ezért a resectiót csak gondos körültekintés után szabad indikálni. Gutzmann és Arnold azt ajánlják, hogy a műtétet szükségszerűen lépésenként több ülésben kell elvégezni. A hasadékosok orrnyálkahártyájával kapcsolatban még megjegyezzük, hogy valódi polyposis klinikánk anyagában nem fordult elő. Ugyancsak nem észleltük a sinus maxillaris empyemáját sem. A hypertrophiás garat-tonsilla gyakran akadályozza az orrlégzést és fülaffekciót tart fenn. Az adenotomia, a garatmandula eltávolítása, az általános fül-orr-gégészeti praxisban szívesen ajánlott és gyakori beavatkozás. Hasadékosoknál az adenotomia sok szerző szerint (Fernandes, Stern, Wedig stb j nem ajánlatos, mert a beszédre hátrányos következményekkel járhat. Klinikánk álláspontja szerint indikált az adenotomia a tonsilla chronikus gyulladásos elváltozásánál, amikor az a fül és az orr területén megbetegedést hoz létre. Akkor is eltávolítjuk a garatmandulát, ha az hypertrophizál és az orrlégzést akadályozza, továbbá, ha szájpad- vagy pharynxplastica után a rhinogen légzést gátolná és esetleg fül-affekciót okozna. Pharynxplastica előtt a garatmandula sorsát illetően körültekintőnek kell enni. Előfordulhat ugyanis, hogy plasztika után az adenotomia megnehezedik, esetleg kivihetetlenné válik. Ezért Seeman ajánlatára Bmian minden szájpadplasztika előtt adenotomiát végez. Klinikánkon az adenotomiát nem végezzük rutinszerűen. Az epipharynx nagysága és alakja egészségeseknél is sok variánst mutat (lásd 5. ábrát, Fáik szerint), amihez hasadékosoknál még legtöbbször abnormis szélesség is társul. Megnagyobbodik az epipharinx térsége, atrophiás septum esetén is. Ha az epipharynx basalis hajlása nagy — Bernfeld szerint 50 fokig differenciálható —, akkor a megnagyobbodott garat-tonsilla nem akadályozza az orrlégzést. Infantilis epipharynxnál gyakori az orrlégzést akadályozó adenoid. Az eddigieket, valamint a velum és garatizomzat fejlettségét figyelembe véve kell döntenünk az adenotomia indikálásánál. A szájlégző hasadékosok nagy százalékánál a torokmandulák chronikusan gyulladtak. A gyulladt tonsillák eltávolítását azonban sok szerző nem ajánlja, 5. ábra
