Fogorvosi szemle, 1967 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1967-06-01 / 6. szám
172 GYENES V. DR—BARTHA M. DR.—BENES G. DR. végeztük. A sebszéleket nyolcas ligaturával közelítettük egymáshoz. A plasmatransfusiót az extractiót követő három napon keresztül megismételtük. Természetesen a vitaminokat folyamatosan adagoltuk. Három esetben pár nap után kisebb szivárgás indult meg, melyet ismételt plasma-transfusiókkal és fedő-nyomó kötéssel megszüntettük. Egy esetben az ötödik napon súlyos vérzés indult, mely a plasma-transfusio ellenére sem szűnt meg. Ekkor a sebüreget újabb fibrostannal töltöttük ki és felette a nyálkahártyát összeöltötük. A vérzés megállt, majd a hetedik napon ismét megindult. Ekkor stenc-blokkot készítettünk és ezt helyeztük a sebüreg fölé. Naponta plasma-transfusiók, száj-toilette végzése. Három napon keresztül még szivárgást észleltünk, majd a vérzés megszűnt. Az osztályunkon fekvő haemophiliás betegek előkészítésére többféle gyógyszert is alkalmaztunk kipróbálás céljából. Kelemen javaslatára két betegünk epszilon-amino-kapronsavat kapott extractio előtt. Egy betegünket Styptanonnal készítettük elő. Ezekben az esetekben különös hatást nem láttunk, az extractio után bekövetkezett vérzések miatt a szokásos plasma-transfusiókat, vitaminokat és helyi kezelést is alkalmaznunk kellett. Egy másik betegünket Oradexonnal készítettük elő a belosztályon dolgozó Borbély dr. bevonásával. Három napig adtunk 10 mg-ot. Az alsó 7, 8 fogat extraháltuk, ezen a napon 500 ml plasmát transfundáltunk. Ezután csökkentettük napi 1 mg-mal az Oradexont, de a hetedik naptól ismét 10 mg-ot adtunk. A nyolcadik napon még egy fogat extraháltunk (bal felső 7) 250 ml előzetes plasma-transfusio után. A 10. naptól naponta 2 mg-mal csökkentettük az adagot és 14 nap után az Oradexon adását beszüntettük. Utóvérzés nem volt. Az előző két gyógyszernél (epszilon-amino-kapronsav és Styptanon) eredményt nem értünk el. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a haematologusok szerint feltételezett hatásuk a véralvadás negyedik fázisánál — a fibrinolysisnél — van. Epszilon-amino-kapronsavat francia szerzők is használtak haemophiliásoknál. Eredményük hasonló a mienkhez, ti. ők szintén adtak egyéb szereket is a vérzés csillapítására. Több esetet még nem tudtunk Oradexonnal előkészíteni. A kórház szemészeti osztályán azonban szintén alkalmazták haemophiliás beteg cataracta műtétjénél jó eredménnyel. Reméljük, a jövőben sikerül ezt az eljárást több betegnél alkalmazni. Mint említettük, három haemophiliás beteget extractio után utaltak be osztályunkra. Mindhárom betegnél azonnali helyi és általános kezelést vezettünk be. Plasma-transfusiót, vitaminokat kaptak. Egy betegnél elértük, hogy pár nap múlva a vérzés megszűnt. A másik betegnél a vérzés napokon keresztül fennállott, olyan nagyfokú kivérzés következett be, hogy több alkalommal teljes vértransfusiót kellett végeznünk. Ennél a betegnél a vérzés akrilát-blokk felhelyezése és állandó transfusiók mellett is 15 napig tartott. A harmadik betegnél fibrin-szivacs bevarrása mellett adtunk plasmát és vitaminokat. Ezután már csak időnkénti szivárgást észleltünk 8 napon keresztül. A második csoportba tartozó haemorrhagiás diathesisek: a thrombopeniák és thrombopathiák kezelési elve lényeges átalakulásban van. Eddig a fő szerepet a transfusio és a splenectomia vitte. Az utóbbi időben gyógyszeres kezelésre térnek át. Transfusio esetén friss vért, csoportazonos teljes vért a legjobb alkalmazni. Fontos a vérvételi technika is, ehetőleg siliconozott vagy műanyag tartályba kell a vért levenni. (Túlélő thrombocyta!) Alkalmazni lehet cc. thrombocyta suspensiót is iv. Számos közlemény foglalkozik a corticosteroidok, ACTH, Cortison, Prednisolon felhasználásával a thrombopeniák kezelésében. Ezek a hormonok az esetek nagy részében csökkentik a
