Fogorvosi szemle, 1967 (60. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Arkövy-emlékbeszéd 3 ségtelenül figyelemre méltó adatokkal gyarapítanák az illető szakmába vágó irodalmat. . . de kétségbe vonja az Árkövy tanár javasolta vizsgálatok gyakorlati értékét s nem is tartja kivihetőnek. . . választmányunk nem zárkózik ugyan el azon gondolat elől, hogy az iskolai tanulók bizonyos esetekben, nevezetesen az iskola egészségügyével kapcsolatos, nagy jelentőségű, gyakorlati érdekű kérdések tisztázására megfelelő módon eszközlendő vizsgálódások körébe vonhatók, azonban a konkrét esetet, t. i. a fogak megvizsgálását nem tartja olyannak, amely a jelzett szempont alá volna helyezhető. . . Ennélfogva nem javasolhatja. . . hogy az iskola ifjúsága. . . tudományos fogászati statisztikai adatok beszerzésére felhasználtassék.” Érdemes idézni, hogy az álláspont kialakítása során keletkezett vitában volt aki ,,az iskolás gyermekeket vizsgálati anyagul tekinteni elvből nem tanácsolja” más „elvileg ezt kijelenteni nem tartaná helyesnek, mert az minden tudományos vizsgálódás esetére vonatkoznék, ami pedig nem volna célirányos”. Az elnök azt javasolta, „hogy az elvi kijelentés csupán a jelen esetre, vagyis a fogak megvizsgálására szorítkozzék.” Azt hiszem, ha egy nagy szakmai súllyal rendelkező testület ilyen véleményt nyilvánít, érthető, miért rekedt meg a fejlődés négy évtizedre. Ez az állásfoglalás annál is inkább meglepő, mert Fodor József már 1885-ben megértette az iskolaorvosi intézmény szervezésének szükségességét, és ennek megvalósítására törvény is született. Az iskolaorvosi intézménynek feladata lett volna a középiskolai tanulók egészségügyi nevelése és gondozása. Ügy látszik, voltak olyan szakemberek, akiknek az volt a véleményük, hogy a száj és a fogazat nem tartozik ide, vagyis egy anatómiai és funkcionális öncsonkítást végeztek. Sajnos, azért beszélni tudtak. Az Árkövy által felvetett gondolatnak Berger is hangot adott az 1899. évi budapesti nemzetközi Gyermekvédő Kongresszuson. Hivatkozva az akkor már kiterjedt nyugati adatokra leszögezte: „Ilyen statisztikát minden államban készíteni kellene: mert a statisztikai vizsgálatok alapját alkotják a céltudatos egészségügyi szabályoknak.” A szuvasodás kiterjedésének mértékéről abban az időben még nagyon kevés adattal rendelkeztek. A tapasztalat azonban már arra késztette Árkövyt, hogy 1907-ben az iskolaorvosok és egészségtantanárok szakbizottságának ülésén a fogszuvasodásról mint népbetegségről emlékezzék meg. A fentiek alapján tehát jó alkalom ez arra, hogy főképp az utóbbi 20 év cariesepidemiológiai vizsgálatainak egy-két eredményéről, legalábbis vázlatosan, említést tegyek. De időszerű ez azért is, mert ma is vannak még — szerencsére jóval kevesebben, mint Árkövy idejében —, akik ezt az ügyet meg nem értéssel kezelik. A hazánkban eddig végzett caries-szűrővizsgálatok eredményeiből ezek után céltudatosan három témát szeretnék kiemelni: 1. a fogszuvasodás elterjedése és jelenlegi helyzete, 2. egyes predisponáló és gátló tényezők és 3. gyakorlati következtetések. A fogszuvasodás elterjedése és jelenlegi helyzete Ebben a vonatkozásban csak a caries fokozódására térek ki. Véleményem szerint tudományos szempontból tévútra vezető és ezért nem szerencsés az a megjelölés, hogy a fogszuvasodás civilizációs betegség. Kétségtelen, hogy a civilizációnak egy káros kisérő jelensége, amely a civilizáció növekedésével ugrásszerűen fokozódik. Fogszuvasodás azonban a múltban is volt. A magyarországi őskőkorban eddig kimutatni nem sikerült. Igaz, hogy a lelet is nagyon kevés. Egyedül a nagysápi koponyánál találtak szuvas fogakat, de ennek a leletnek a korabeli hitelessége erősen vitatott és a korszakbeli származás ellenőrzése most van folyamatban. Igazolhatóan az újabb kőkorban jelent meg Magyarországon a fogszuvasodás, és már akkor elég jelentékeny mértékben. Az eddigi adatok sze
