Fogorvosi szemle, 1966 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 3. szám
HÍBEK 95 Simon Béla neve mind emberi, mind szaktudományunk valamennyi vonatkozásában fogalmat jelentett. Tudományos munkásságának eredményei között számos korszakalkotónak bizonyult. Egyéniségét jól jellemzi, hogy tanai körül támadt tudományos vitákban ellenzői is megmaradtak barátnak, mert ők sem mentesültek személyi varázsának hatásától. Simon Béla a lepergett félévszázad alatt szakmai életünk reflektorfényében állott. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületében humánus gondolkodásának megfelelően igyekezett formálni a szakmai közélet szellemét . Árkövy, majd Szabó professzorok klinikáján működött. Sokirányú rendkívüli képességét azonban csak akkor tudta a magyar stomatologia egyetemességére kifejteni, amikor 1932-ben a Szövetség utcai Poliklinika fogászati osztályénak élére került. Működése alatt osztálya a tudományos élet egyik centruma lett. Számos maradandó értékű dolgozat, monográfia került ki az ő és munkatársai tollából. Egyik jelentős alkotása volt a ,,Stomatológiai Közlöny” is, amelyet három év után az akkori kormányzat betiltott. Mély meggyőződésem, hogy alkotó munkájának eredményei nemcsak kortársai, munkatársai és tanítványai emlékezetében fognak megmaradni, hanem azokat hátrahagyott műveiből a jövő fogorvosai is megtanulják. Népi demokráciánk is megbecsülte Simon Béla emberi és tudományos értékét. Közvetlenül a felszabadulás után esztendőkön keresztül a Fogorvos Szakcsoport elnöki tisztségét töltötte be, majd 1964-ben a Szakcsoport tiszteletbeli elnökévé választotta. Simon Béla színes egyéniség volt. Gondolkodását, érzelmi életét a legnemesebb humanizmus, a derű, az optimizmus, a kiegyensúlyozottság jellemezte. Jóindulatú és segítő volt mindenkivel szemben. Életét talán legjobban egy szép, színes szimfóniához hasonlíthatjuk. Sajnos, hogy a legszebb, a legszínesebb szimfóniának is a vége mély, nagy hallgatás. És fájdalom ezúttal : örökre hallgatás. Ezzel a gondolattal veszek fájdalmas lélekkel búcsút Simon Bélától, kedves barátomtól a magam és a fogorvos társadalom minden tagja nevében. Emlékét megőrizzük” Beszámoló a Berlini Fogorvosíársaság 1965. évi tudományos nagygyűléséről A berlini Humboldt egyetem nemrég megnyílt, közel ezer ülőhelyes nagy auditóriumában 1965. okt. 22—24 között rendezték meg a Medizinisch-Wissenschaftliche Gesellschaft für Zahn-, Mund- und Kieferheilkunde ez évi nagygyűlését. Az ülés kizárólag prothetikai témákkal foglalkozott kilenc referens interpretálásában. Plathner elnök bevezető szavai után Fröhlich a foghiányok pathologiai következményeit taglalva hangsúlyozta, hogy a fogak dőlése elsősorban insufficiens parodontiumú betegeknél következik be, de ezeknél is lassúbb az antagonista nélküli fogak vándorlása. Reumuth kifejtette, hogy ha a hiányos fogazató ember kevésbé rágós táplálékra tér át, a fogazat és a gy omor működése közötti egyensúly megmarad. Véleménye szerint a rágófelszínek nivellálása szempontjából nem mindig kedvező a physiologiás abrasio utánzása : a csücsköket csak letompítani szabad, mert különben a két fogsor elveszti a helyes irányt. Brückl a fogpótlás elkészítése előtt bizonyos esetekben a kivehető fogszabályozó készülékekkel végzett előkezelés fontosságára mutatott rá. Egy bemutatott esetben idősebb férfinál kivehető ferdesíkkal 8 hét alatt megfordította a bulldog-harapást. Schranz a prothetika igazságügyi orvostani problémáit négy fő kérdés köré csoportosítva tárgyalta : 1. a fogpótlás biológiai és biomechanikai funkciók helyreállítását célozza, ennélfogva jogilag is úgy tekintendő, mint bármilyen másik gyógyító eljárás ; 2. fix fogmű sérülése testi sértés, mert vele együtt a száj képletek is sérülnek ; 3. prothetikai műhiba esete akkor forog fenn, ha a fogorvos gondatlansága folytán károsodás érte a pacienst s ezt a hátrányt a paciens felismerte ; 4. a fix és kivehető protéziseken jelzések beüttetésével elősegíthetjük ismeretlen holttesteki dentifikálását. Staegemann harapásemelés és harapáselmozdítás címen tartott előadásában kifejtette, hogy tulajdonképpen sohasem harapásemelésről, hanem a helyes harapás rekonstrukciójáról van szó, s ennek elérésére a teleszkópos megoldások a legalkalmasabbak. Reumuth hozzászólásában rámutatott arra, hogy a rekonstrukció előtt kivehető fogszabályozó készülékkel kell meggyőződni arról, hogyT az ízület, illetőleg a rágóizomzat elviseli-e a harapás megemelését. Weiskopf hangsúlyozta, hogy ma már ritkán pótolják a szájpadhiányt obturatorral. A műtéti ellátás után a meglevő fogakra teleszkóp koronát tesz, azokat blokkba foglalja, erre helyezi a nyílást elzáró protézist. Taege az alsó szabadvégű foghiányok pótlását ugyancsak teleszkóp koronás protézisekkel oldja meg. Breustedt a sorvégi hiányok pótlására igen előnyösnek tartja a megtámasztott síneket króm-kobalt-molibdén ötvözetből, amikor a nyereg a maradék fogazattal merev összeköttetésben van. Végül Henkel referátumában kifejtette, hogy az osztott protéziseké a jövő. A Wironit-, Wisil-ésa szovjet KCX króm-kobalt-molibdén-ötvözetek kiválóak s a Go-
