Fogorvosi szemle, 1965 (58. évfolyam, 1-12. szám)

1965-07-01 / 7. szám

204 DR. HETESSYNÉ DEBRECZENI LAURA DR.—BARTON JÓZSEF DR.

kezesének galvánáramos elméletét, de sokan kétségbe is vonták (Hasel, Charles és Diamond). A dermatológusok körében nem is alakult ki egységes álláspont ebben a kérdésben. A mérőműszerek tökéletesedésével és a nyál variabilis elektrolit tulajdonságának vizsgálata kapcsán mind több érdeklődéssel fordultak a száj üregben található elektromos áram jelentőségéhez (Lain, Shrier, 1940 ; Phillips, 1957). Pécsett Melczer rézszulfát-higany kalomeles elektródák segítségével, húros galvanométerrel és elektroncsöves erősítő berendezéssel is végzett méréseket, s 40—45 millivolt erősségű egyenáramot talált a fémhíd és a hyperkeratotikus terület között.

Eel kell vetnünk a kérdést, hogy ilyen nagyságrendű egyenáram a nyál feltétlen változó elektrolit-tartalma mellett okozhat-e sejtkárosodást, és ha igen, hogyan. Sawyen és munkatársai kísérletben 2 milliamper/mm2 áram hatására aortafalban fali thrombus képződését észlelték. Melczer — annak bizonyítására, hogy ilyen áram a szövetekben is okoz sejtkárosodást —, igen szellemes állatkísérleteket végzett. Házinyulaknak és patkányoknak ilyen nagyságú áram alkalmazása mellett az érrendszerükbe trypankéket, illetve Evans-kéket fecskendezett. Histaminfelszabadulás és érpermeabilitás-változás miatt a festék szabad szemmel láthatóan is felhalmozódott a bucca nyálkahártyájának megfelelő pontján. Ezeken a területeken a pH a fehérjék izoelektromos pontja fölé emelkedett, ami sejtingert, sőt sejtkárosodást jelent. A keratosis a hám első védekezési reakciójaként jelenik meg. Természetesen ki kell emelnünk a szájban levő fémek minőségét, a nyál viscositásának és pufferkapacitásának jelentőségét, és nem utolsósorban, az időfaktort a sejtirritáció kialakulásában.

Esetünk igen egyszerűnek látszik, mégis több fontos kérdést vet fel. Egyszerű látszólag azért, mert csupán a hídtestek és koronák levételével spontán gyógyult a megjelenéskor eléggé súlyosnak tűnő elváltozás. Viszont, ha a beteg útját követjük panaszai jelentkezésétől gyógyulásáig, igen jellemző képet kapunk. A beteg azonnal fogszakorvosi rendelésen jelent meg, ahol egyenesen onkológiai gyógykezelést helyeztek kilátásba. A beteg szempontjából ilyen körülmények között igen fontos, hogy betegségtudata milyen irányban fejlődik ki. Nem mindegy ugyanis, hogy az első vizsgáló a beteget a „rákos psychosis” irányába indítja-e el, vagy egyszerűen a vizsgáló eszközök hiánya miatt a diagnosisnak a beteggel történő közlése nélkül küldi jobban felszerelt intézménybe. Ott a pontos diagnosis úgyis kiderül.

Ugyanakkor felvetődik az eset lekicsinylésének lehetősége is, amikor konzervatív úton, ecseteléssel, hosszú ideig tarthat a beteg kezelése, s mire adaequat helyre kerül, valóban már malignus irányba fejlődhet az elváltozás.

Talán éppen a helyes, gyors beavatkozás — a fémhidak eltávolítása — vezetett arra, hogy egy lényeges szempont nem került vizsgálat alá. A helyesen feltételezett kiváltó ok eltávolítása sajnos azonnal és véglegesen megtörtént. Kívánatos lett volna ugyanis mind a híd alapanyagának, mind a forrasztóanyagnak pontos kémiai analízise. A fémhidak kizárólagos szerepe nem teljesen bizonyított, egyéni szenzibilitás szerepe is feltételezhető. Hiszen számos, fix pótlással rendelkező embernél előfordulnak valószínűleg ilyen feszültségkülönbségek, még sincsenek kóros elváltozásaik. Azt sem tudni, hogy az elváltozás mely időszakában lép be a mechanikai faktor, a növedék rágcsálása, irritálása, ennek következtében egy hosszan tartó gyulladásos folyamat is. Lehet, hogy mindezek együttesen okozták a nyálkahártyaelváltozást, s az okok megszüntetésével az okozat is megszűnt.

Mindezek a gondolatok semmiképpen nem mondanak ellent Melczer megállapításainak a carcinogenopexis elméletével kapcsolatban, csak komp