Fogorvosi szemle, 1965 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1965-03-01 / 3. szám
IGAZSÁGÜGYI FOGORVOSTAN 89 E. Waaler: Identifisering av dodsofrene etter brannen pa Stahlheim Turisthotell i juni 1959. (Az 1959 júniusában kigyulladt Stahlheim turistaszálló halálos áldozatainak identifikálása) Norske Tannlaegeforen. Tid. 70. 513 (1960) A 24 halálos áldozat közül hatot kizárólag a fogorvosi lelet, 9-et pedig részben a fogorvosi lelet alapján identifikáltak, a többit egyéb adat alapján (A skandináv-áilamokban a holttestek identifikálását ez irányban különlegesen képzett fogorvosok végzik. A nálunk is szokásos hullaszemle-jegyzőkönyvön kívül külön fogorvosi hullaszemlejegyzókönyvet is készítenek. Ez utóbbi nélkül ismeretlen holttestet nem szabad eltemetni. Ref.) B. Zerndt: Zur forensischen Beurteilung von Bissverletzungen (Harapási sérülések igazságügyi fogorvostani megítélése) Archiv für Kriminologie, 133. H. 1 — 2, (1964) Szerző a harapási sérüléseknek különleges fajtájaként ismerteti a húzás és szopással kombinált elváltozásokat. Két eset kapcsán rámutat arra, hogy a fogbenyomatok és bőrdefektusok mellett különösképpen az epidermis-sérülések engednek következtetést levonni a tettes személyére, a harapás módjára és annak motívumaira. Mindez a cselekmény lefolyásának rekonstruálására és a tettes kiderítésére nagy fontosságú lehet. W. Pilz, В. Zerndt: Eine Analyse menschlicher Zahnschartenspuren. (Emberi fog csorbulási nyomainak analysise) Archiv für Kriminologie, 132. H. 3 — 4, (1963). Szerzők a harapási nyomok analysise kapcsán systematikusan vizsgálták a fogak csorbulásának nyomait és eljárást dolgoztak ki a nyomok reprodukálására és összehasonlítására. B. Zerndt und A. Simon: Über den Nachweis von Epidermisresten an Kleidern bei Bissverletzungen (Hámfoszlányok kimutatása a ruházaton, harapott sérülések esetében) Archiv f. Kriminologie, 129. 27 (1962) Minden olyan erőszakos cselekmény esetében, amelyben a testen harapási nyomokat találunk, a szokásos nyomok (vér, nyál) mellett kutatni kell hámfoszlányok után is. Adott esetben 67 éves nőt a lakásán két ittas ifjú megerőszakolt, megfojtott és közben összeharapdált. A tettesek személyazonosítása a szokásos módszerekkel történt gipszmodellek és fényképek segítségével. Feltűnő volt, hogy a tettesek a hálóingén keresztül is harapdálták áldozatukat s így hámfoszlányok tapadtak a hálóingre, s az ittas állapotban levő tettesek alkoholos nyála is ráfolyt az ingre. Mindez lehetővé tette a bűncselekmény lefolyásának rekonstrukcióját, a tettesek aktivitásának és ittassági fokának bizonyítását. A. Kröncke, H. J. Oülzow und R. Meyer: Gesundheitsgefährdung durch Quecksilber in der zahnärztliche Praxis ? (Veszélyezteti-e az egészséget a higany a fogorvosi gyakorlatban?) DDZ., 17. 643 — 648, (1963). Szerzők a következő pontokban foglalják össze megállapításaikat: 1. Ezüstamalgámnak a fogorvosi rendelőben történt szabályszerű feldolgozása során csak akkor lehet a levegőben az egészséget veszélyeztető mennyiségű higany, ha a munkahelyet nem megfelelően szellőztetik. 2. A rézamalgámnak láng feletti előkészítése során lényegesen nagyobb koncentrációban és rövidebb idő alatt kerül az egészséget veszélyeztető higany a munkahely levegőjébe. Meggondolandó tehát, hogy rézamalgámot alkalmazzunk-e. s ha igen, gondoskodni kell erélyes szellőztetésről. 3. Amalgámtömések kifúrásakor csak akkor kerülhet számottevő higany a levegőbe, ha fúrás közben magas hő fejlődik, illetőleg ha rézamalgámot fúrunk ki. 4. A higany- vagy amalgámporral szennyezett ruházat sem közömbös a rendelő személyzetének egészségére. A. Herbst, H. P. Klöcking, R. M. Olischer, P. Weichert: Renale Quecksilberausscheidung bei Zahnärzten und deren Hilfspersonal. (Fogorvosok és asszisztensnők vizeletének vizsgálata higanykiválasztás szempontjából) Deutsche Stomatologie, 13. 887 — 896. (1963) Egy nagy fogászati klinika 69 dolgozóját vizsgálták meg. Az esetek 10,1%-ában a vizeletben Í0 fig feletti értéket találtak 1 liter vizeletben, noha a helyiségek levegőjének higanytartalma a МАК-érték alatt volt. A vizsgáltak többségénél lappangó krónikus higany mérgezésre utaló tüneteket is észleltek. S. Airaksinen : Hammashoitohenkilökunnan elohopeamyrkytyvaarasta. (A fogorvosi személyzet higanymérgezés-veszélye) Suom. hammaslääk. T. 57. 27. (1961) A kezelőhelyiségben keletkező higanygőzök jelenléte figyelemre méltó munkahygienés probléma. Levegővizsgálatok útján kimutatták, hogy a higanygőztartalom legtöményebb a fogorvos és az asszisztensnő közvetlen környezetében levő levegőben. Minthogy ez a koncentráció nem haladja túl a megengedett maximális mennyiséget, ennek következtében a mérgezési veszély nem jelentős. Mégis ügyelni kell arra, hogy a. kezelőhelyiséget megfelelően szellőztessék.
