Fogorvosi szemle, 1964 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1964-03-01 / 3. szám
A MAXILLARAK 69 Közlemény a Szegedi Orvostudományi Egyetem Fog- és Szájbeteg Klinikáiról Lehetőségeink a maxillarák korai diagnózisának felállításában Irta: TÓTH KÁROLY dr. és HATTYASY DEZSŐ dr. A rák gyógyítási kilátása annál nagyobb, minél korábban történik felismerése. Sajnos, a korai felismerésnek még komoly nehézségei vannak és Tullio (26) szerint a korai diagnózis még csak kegyes óhaj. Ennek egyik oka diagnosztizálási eljárásaink hiányossága. Amint módszereink tökéletesednek, mind több és több tumort ismerünk fel korábban. Különösen fontos ez egy olyan megbetegedésnél, mint a rák, amely eltekintve a későn felismert esetek csökkent gyógyítási kilátásától, az utóbbi évek statisztikája szerint emelkedő morbiditást mutat. A budapesti stomatológiai klinikán (2) pl. 1953-ban a bentfekvő betegek 8,8%-ánál észleltek tumort és csak 2,1%-ánál osteomyelitist. A szegedi Fog- és Szájbeteg Klinikán 1951—55. között 17, 1956—60 között 24 rosszindulatú tumorban szenvedő beteg jelentkezett. Ugyanezen időközökben az osteomyelitises betegek száma változatlan volt, éspedig 11—11. Az „American Cancer Society” kimutatása szerint (22) 1949- ben a rákhalálozások száma az USÁ-ban 200 000 volt, ötször nagyobb, mint 1900-ban és a társaság véleménye szerint, ha az emelkedés így folytatódik tovább, 2000-ben már 400 000 felett lesz. Ez az adat nem jelenti feltétlenül azt, hogy a lakosság mennyivel nagyobb száma betegedett meg, hanem figyelembe véve a megnövekedett átlagos életkort, a diagnosztikai módszerek tökéletesedését, a rákellenes küzdelem felvilágosító munkáját, az összlakosság növekedését, a statisztikai jelentések pontosabbá válását stb., azt is mutatja, hogy kevesebb eset kallódik el. A szájüregi és ezen belül a maxillarák gyakoriságára vonatkozó statisztikai adatok igen eltérőek. A Szovjetunióból származó egyik adat szerint az összes rákféleségek 8,9%-a (23), más ugyancsak szovjet közlések szerint Kazahsztánban, Kirgiziában 10—21% (8), az USÁ-ban 3% (22), Európában 5% (11), Magyarországon pedig 6,6% (13) a szájüregi rák. Figyelemre méltó Dalitsch (7) statisztikája aki szerint nőknél a szájüregi rák megbetegedési arányszáma az 1943—47-es periódussal szemben, amikor 13,23% volt, az 1953—57 közötti időszakban 18%-ra emelkedett. A szájüregi rákok közül kezdeti rejtett voltánál fogva legnehezebb a mandibula- és maxillarák korai diagnózisa, amely Sarnat (22) közlése szerint 1947-ben az USÁ-ban a szájüregi rákok 24%-át tette ki. Vathy (27) magyarországi statisztikája szerint az orr melléküregeinek rákja az összes rákféleségeknek csak 1%-a. Viszont Heatly (12), továbbá Ward és Hendrich (28) szerint a sinus maxillaris rákja az orrmelléküregek és orrnyálkahártya rákjai közül a leggyakoribb. Bethmann (5) szájüregi rák statisztikájában is a felsőállcsont foglalja el az első helyet. Amint erre egyikünk (25) már 1952-ben rámutatott, a sinus maxillaris rákjával nemcsak a fül-orr-gégész, a fogorvos is találkozik (18), mert a klinikai tünetek a beteget sokszor fogorvoshoz viszik, gyakran ő az tehát, aki a beteget először látja. Előző közleményünkben rámutattunk azokra a változatos tünetekre, amelyek a maxillarákot korai stádiumában kísérhetik, és az észlelő orvost megtéveszthetik. Sajnos, diagnosztizálási eljárásaink fejlődése, különösen a rák korai stádiumára vonatkozóan, meglehetősen lassú. Ezért nem érdektelen felhívni a figyelmet a rákdiagnosztikában használatos eljárásokra és
