Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
20 FÖLDVÁRI IMRE DR. ton kétszer kell manipulálni. Ezután az így nyert harapási sablont a csontlenyomatról készült mintára kell felhelyezni és ez is hibákra ad lehetőséget. Szükségesnek tartottam ezért, hogy új eljárást dolgozzak ki a csontlenyomat alapján készült mintáknak a valóságos centralocclusiós helyzetének megfelelő beállításához. Az eljárás teljes alsó- és részleges implantatumhoz a következő : a műtét előtt alsó-felső lenyomatot veszünk, harapási próbát készítünk és a mintákat a harapási nyomok alapján occludorba állítjuk. A megfelelő állcsont vagy állcsontrészlet mintájára akrilátból egyéni kanalat készítünk. Az egyéni kanálra teljes alsó sablonhoz 3. db. alacsony, — 3—4 mm magas — kapaszkodót, ill. ún. tartást készítünk, a ráhelyezendő viaszsánc megtapadására. Részleges implantatum készítéséhez a kanálon két kis csonk vagy a gerincen elhelyezett perem is megfelelő. Ezekre az oralis felszínen viaszsáncot készítünk, melynek magasságát az eljárás elején készített és az occludorban rögzített harapási magasság adja meg. Ha a harapási magasságot ezen adat szerint nem állítanánk be, akkor azt a műtét alatt kellene a műtőnek kényelmetlen körülmények között befaragnia. A viaszsánc a kanálról leemelhető ; hogy a sánc semmiféle változást ne szenvedhessen, helyes a bázisát (a kanállal érintkező részét) stencből készíteni, természetesen csak 6. ábra. Egyéni kanál és viaszsánc a műtét előtt készült okkludorban 7. ábra. Osontlenyomat és viaszsánc külön-külön 5. ábra. Implantatum viasz-mintázata 4. ábra. Funkciós lenyomat és viaszsáncalapján készített gipszokkludor
