Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám
148 V. JU. KURLJANDSZKIJ E feltételes reflexek előidézhetik a fogállcsont-rendszer dissociált állapotát. Ennek következtében a fogmedernyúlvány körülhatárolt területén már kisebb igénybevétel esetén is a túlterhelés jelei mutatkoznak. Például amikor a rágás csupán egyes fogcsoportokkal történik, s a többiek kimaradnak a rágás tevékenységéből, az igénybevett fogakban idővel a rágás során fájdalom támad, s azok meg is lazulhatnak, s el is veszhetnek. Az így bekövetkezett dissociatio az arckoponya és az izomcsoportok aszimmetriáját váltja ki, a fogsorok deformálódnak, s kialakul a fogsorzáródás pathológiás formája. A közvetlen ingerlés és a túlingerlés zónáiban a fogmedernyúlvány növekedése jön létre, míg a rágásból kimaradt fogak körül csontlebontásos folyamat indul meg. Ez fokozza a fogazat és az állcsontok deformációját, s megváltozik a fogállcsont-rendszer működése. E kóros folyamatba bekapcsolódik az idegrendszer is. A fogszövetek, a parodontium és a száj receptormezőjének idegkészülékei specifikus körülményeket teremtenek meg, s létrejön a fogállcsont-rendszer funkcionális elváltozása. Az idegrendszer helyi károsodásának legkönnyebben diagnosztizálható és leggyakoribb tünete a hyperaesthesia, illetve a hypaesthesia. A hyperaesthesiát gyakran a fog keményszövetének funkcionális elégtelensége idézi elő. A hyperaesthesia a fogállcsont-rendszer feltételes reflexes védekezését váltja ki : a beteg mindazt kirekeszti táplálkozásából, ami kemény, hideg, forró, savanyú vagy édes. A hypaesthesia, melyet a fájdalomreflex gyengülése vagy teljes hiánya jellemez, gyakran jelentkezik a parodontium kóros elváltozásakor, s megbontja a centripetális és a centrifugális impulzusok koordinációját. Ennek következtében a rágóizomzat jelentős erőt fejthet ki, s ez a parodontiumot olyan erővel terheli meg, amely meghaladja teherbíró képességét. Létrejön a parodontium traumás túlterhelése, mely kóros elváltozásokat idéz elő az egész fogállcsont-rendszerben. Ezenkívül a parodontiumban olyan kóros folyamatot indít meg, amely tünetileg megegyezik a parodontosissal. Ilyenek : a fogmeder atrophiája, a fogak pathológiás mozgathatósága, a gingiva védőgátjának megszűnése, ínytasak kialakulása, amelyben kóros granulatio keletkezik, és a tasakból genny ürül. Az ilyen ínytasakok következményeként a beteg gyakran elveszti fogait, és az egész fogállcsont-rendszer kóros változáson megy keresztül. A funkcionális eredetű kóros tünetek a születéstől kezdve a gyermekkor bármely időszakában jelentkezhetnek. A gyermekkori elváltozások kihatással lehetnek a felnőtt fogállcsont-rendszerének állapotára is. Ismeretes, hogy a fogak megjelenéséig az állcsontok — különösen az állkapocs — növekedésének fő stimulátora a szopás. Ennek az aktusnak a megszűnése után az állkapocs funkciója csekély; ez leggyakrabban mesterséges táplálás esetén figyelhető meg. Az állkapocs így fejletlen marad, következménye pedig a fogzás ciklusának rendellenessége, a fogak atipikus elrendeződése. Ezek az elváltozások végül is kiválthatják az egész fogállcsont-rendszer anomáliáját. A gyermek szervezetét legyengítő avitaminosisokban, endokrin betegségekben és dyspepsiákban az állcsontok könnyen deformálódnak, mégpedig légzéskor a levegő áramlásától, az izmok húzásától, a nyelv nyomásától. Különös jelentőségük van az orrlégzés zavarainak. Adenoid típusú gyermekeken szinte kivétel nélkül bekövetkezik a fogazat rendellenessége és a fogsorok deformációja. Az ún. „rossz szokások” (ujj-, ajak- és nyelvszopás) következtében funkcionális elváltozások jönnek létre. Ezekben az esetekben a szopás mint helyi ingerforrás, zavart okoz az állcsontok fejlődésében is.
