Fogorvosi szemle, 1961 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1961-04-01 / 4. szám

118 TÓTH DR, MARI DR gondozása jó, míg a vidékieké gyenge. Az elvesztett maradó fogak száma azonban mind a két csoportnál hasonló. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a szegedi iskolafogászat kedvező hatása, mely 5 éve működik eredményesen, már megmutatkozik a középiskolásoknál, de a rendszeres kezelés hiánya is látható, mert Szegeden a vártnál több az elvesztett maradófogak száma. Köszönetünket fejezzük ki Győri Emilné labor, asszisztensnőnek, aki az adatok feldolgozásában fáradságot nem ismerő lelkiismeretes munkájával igen hasznos segítséget nyújtott. összefoglalás Beszámolnak 3090 Szegeden középiskolába járó 15—19 éves fiatal foga­zató állapotáról. A vizsgált csoport átlagos MDF indexét 7,80-nak találták. A lányok indexe 8,32 míg a fiúké 7,12 volt. A korosztályok DMF indexe a kö­vetkező : 15 évesek 6,91, 16 éves 7,55, 17 évesek 7.88, 18 évesek 8,43 és 19 évesek 9,05. A Szegeden született és folyamatosan ott lakók fogazatát rosszabb­nak találták (DMF index 8,28), mint a bevándoroltakét (DMF index 7,23). A származási hely és a fogazat állapota között összefüggést kimutatni nem sikerült. Az állandó szegediek fogazati gondozása jobb, mint a bevándorol­také, jobb a lányoké is, mint a fiúké. Beszámolnak a foghiányokról és az egyes fogaknak a fogszuvasodásban való részvételéről is. Irodalom 1. A Survey of the Literature of Dental Caries. Publication 225. National Aca­demy of Sciences-National Research Council, Washington, D. C. 1952. — 2. Adler P., Straub, J. és Sárkány, I. : Az ivóvíz fluorid tartalma és a fogszuvasodás közötti összefüggések. Fogorv. Szle. 43, 109 ; 1950. — 3. Adler, P. és Gergely, L. : Die Schutz­wirkung des im Trinkwasser enthaltenen Fluorid-ions gegen Zahnkaries an 16-bis- 18 jährigen Probanden. Dtsch. Zahn-, Mund- u. Kieferheilk. 19, 25 ; 1953. — 4 Adler, P. : Káriesz és urbanizáció. Népeü. 34, 325 ; 1953. — 5. Bruszt, P. : Der Karies­befall der Bevölkerung eines Dorfes in Ungarn (Nagybaracska). Schweiz. Mschr. Zahnheilk. 67, 777 ; 1957. — 6. Bruszt, P. : New Data on the Caries Morbidity in the Population of Hungary. Acta med. hung. 14, 11 ; 1959. — 7. Csongrád megye fontosabb statisztikai adatai. Központi statisztikai hivatal Csanád megyei igazgatósága. Szeged, 1960. — 8. Hattyasy, D., és Wallner, E. : Ivádi kariesz vizsgálatok. Sajtó alatt. 9. Molnár, V. és Sághy, E. : Fogcaries vizsgálatok egyetemi hallgatókon. Fogorv. Szle. 43, 379 ; 1950. — 10. Pászner, K. : Felnőtt nők fogszuvasodási gyakorisága és fog­orvosi ellátása. Népeü. 31, 306 ; 1950. — 11. Schlick, В. : Adatok Mosonmagyaróvár lakosságának fogszuvasodási kérdéséhez. Fogorv. Szle. 52, 178 ; 1959. — 12. Sugár, L. : A fogszuvasodás és fogágybetegségek gyakorisága édesipari folgozókon. Népeü. 35, 303 ; 1954. — 13. Szántó, Gy. : Szegedi stomatológiai vizsgálatok. Fogorv. Szle. 43, 292 ; 1950. — 14. Szüle, L. : A nagy fluortartalmú ivóvíz hatása felnőtteken. Fogorv. Szle. 51, 151 ; 1958. — 15. Tóth, K. : Összehasonlító caries-vizsgálatok és hiánybetegségek szájtünetei Makón, cigány és egyéb lakosságon. Fogorv. Szle. 45, 207 ; 1952. — 16. Tóth, K. : Összehasonlító caries vizsgálatok Szeged környéki cigányok és egyéb lakosságon. Fogorv. Szle. 46, 295 ; 1953. — 17. Tóth, К., Kertai, M. és Pónyi, S. : A fogszuvasodás megelőzésének eredményei az utóbbi 5 év carieskutatása tükré­ben. Népeü. 38, 23 ; 1957. — 18. Tóth, K. : Egyszerű módszer az egyes iskolafogászati rendelések eredményességének megállapítására. I. rész. Fogorv. Szle 51, 203 ; 1958. 19. Tóth, K. és Szabó, I. : Újabb adatok nevelőotthonokban lakó gyermekek fogazati állapotáról. Fogorv. Szle. 52, 141 ; 1959. — 20. Uj, I. és Kocsis, G.-né : Stomatológiai vizsgálatok pécsi ipari üzemekben. Fogorv. Szle. 46, 103 ; 1953. К. Тот и Л. Мари: Заболеваемость учащихся средних школ г. Сегеда карио­зом зубов. Авторы производили стоматологическое обследование 3090 учащихся средних школ г. Сегеда в возрасте от 15 до 19 лет. Средний показатель MDF у обследованной группыравнялся 7,80. У девушек этот показатель составлял 8,32, а у юношей 7,12. Показатель DMF отдельных возрастных групп следующий : у 15-летних — 6,91, у

Next

/
Oldalképek
Tartalom