Fogorvosi szemle, 1961 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
12 CZAPPÁN GYÖRGY DR. egy alkalommal várakozásunkkal ellentétben, éppen haemorrhagiás diasthesis irányában mutatott kiugrást. Noha azt mondhatjuk, hogy az arcnak bármely gyulladása, melyet staphyloccoccus infekció okoz, az arcvéna thrombosisához vezethet, kialakulásában — az irodalmi adatok szerint — gyakran a primer gócok traumájának van lényeges szerepe. A gócok megbolygatása révén ugyanis szétszakad a lobgát, és a pathogén csirok szétterjedhetnek. Mi többször láttuk azt, hogy a thrombophlebitis felléptét gangrénás fog trepanálása, vagy feltehetően nem elég óvatos gyökérkezelés, ill. gyökértömés készítése előzte meg. A betegség prognózisára vonatkozóan a Botkin Klinika statisztikai adatait ismertetem, amely 1932 és 1956 között, tehát 24 óv leforgása alatt, igen nagy vénathrombosisos beteganyagon végzett megfigyeléseken alapul. A felhasznált esetek 72,2%-a igazoltan arcvénathrombosisos volt. Megállapításuk szerint a betegség lethalitása igen nagy : 50,5%. A kezelésük alatt álló 200 beteg közül 101 halt meg. Felbontva a mortalitás értékét a chemotherápiás szerek ismerete előtti, az orvosi gyakorlatban való alkalmazásuk utáni és a penicillin használatát követő mortalitási értékekre, a helyzet a következőképp alakult : A sulfonamid-therápia létezése előtt 49-ből 46 halt meg. Ez 93,9%-os mortalitásnak felel meg. Sulfonamid-therapia alkalmazása mellett ugyancsak 46 beteg halt meg, de 65 közül. Ez 70,8%. A penicillin felfedezése és alkalmazása után 86 beteg közül csak 9 exitált. Ez 10,4%-os mortalitást jelent. Osztályunk tapasztalatai már a szélesebb spektrumú antibiotikumok együttes és mindennapos használatának idejére vonatkoznak. Nyilvánvalóan ennek tudható be az, hogy mi egyetlen beteget sem vesztettünk el, tehát 100%-osnak mondható a gyógyulási eredményünk. Ez annyit jelent, hogy korai diagnózis, valamint korszerű antibiotikus és sebészi kezelés mellett — de csakis ilyen körülmények között — manapság közel zérónak vehető a mortalitási érték. A terápiáról tapasztalataink alapján röviden azt mondhatjuk, hogy csupán a vena facialis anteriorra lokalizált folyamat esetén a fertőzés forrásának radikális felszámolása, célzott antibiotikus kezelés, szigorú ágynyugalom, lokálisan meleg borogatás célra vezet. Ha kialakult infraorbitalis és retrobulbaris tályog észlelhető, a felsoroltak mellett feltárás és drénezés az esetek többségében gyors és biztos eredménnyel jár. Vena ophthalmica thrombophlebitisnél és kezdődő sinus thrombosisnál synergista széles spectrumú antibiotikumok egyidejű alkalmazásától és esetleg anticoagulánsoktól várhatunk eredményt. Vannak azonban, akik a véralvadást gátló szerek használatát helytelenítik és óvatosságra intenek velük kapcsolatban. Szerintük az anticoagulánsok alkalmazásával — a céllal éppen ellentétben — a szeptikus thrombus felbomlását, embolusok könnyebb leválását és a fertőzés haematogén terjedését segítjük esetleg elő. Ez a felfogás azonban nem helytálló, mert az anticoaguláns szerek a thrombust nem oldják, csupán a vér alvadékonyságát csökkentik. Használatuk tehát úgy steril, mint szeptikus venathrombosisok esetén indokolt, mert megakadályozható velük a thrombus további növekedése és az újabb thrombusképződés. A szervezet roborálására minden körülmények között nagy gondot kell fordítanunk. Transfusio adása azonban meggondolandó, mivel a vérátömlesztés az alvadáskészséget — s így a thrombosishajlamot is — fokozza. Az arcvena-thrombosis lefolyása többféle lehet. A legszerencsésebb esetben szövődménymentesen meggyógyul a beteg. Ha a fertőzött thrombusból
