Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1960-03-01 / 3. szám

70

SZENTHE ISTVÁN DR.

tések után gyakorlatunkban kitűnően bevált, szükségesnek és indokoltnak tartjuk, hogy eljárásunkat a gyakorló orvosok számára részletesen ismertessük.

Eljárásunk fő irányelvei

1. Bizonyos mennyiségű (vastagságú) szuvas dentinréteg, ha Ca(OH)2-val impregnáltuk, benthagyható a cavitásban ;

2. A Ca(OH)2 a záró phosphatcement mechanikai tulajdonságait erősen rontja. Ezért nem ajánlatos hogy aproximalisan nagytömegű phosphat tömést alkalmazzunk, hanemaCaOH2 felett rézamalgámmal töltjük meg a cavitást.

3. A Ca(0H)2 alapot fedő rézamalgám-tömést, abroncsszerűen működő, gyűrű vagy korona fémfallal rögzítjük, mely a gingivalis szél alá 1—1 % mm-elkell, hogy érjen, hogy így a gingivalis cavitásszélet gyakorlatilag tartósan és tökéletesen zárja.

Irányelveinkhez a következő gyakorlati megjegyzéseket fűzzük :

ad. 1. A cavitásban lévő szuvas dentint, a cavitásba nyomásmentesen applikált Ca(OH)2-al egy-két ülésben impregnáljuk, majd kéziműszerekkel óvatosan és fokozatosan eltávolítjuk az így impregnált szuvas dentinréteg felszínes részét. Ezután a cavitásban még benthagyott szuvas rétegre egészen kis mennyiségű Ca(OH)2-ot helyezünk vékony rétegben. Ezen — gombostűfejnyi lúgosközeg sokszorosan elegendő a cavitásban hagyott szuvas dentin tartós csirtalanítására és közömbösítésére. Ezen eljárás mellett ugyan a pulpa részéről néha izgalmi jelenségek mutatkoznak, amik azonban a legtöbbször rövidesen megszűnnek és így klinikailag sem kontraindikálják az eljárásnak a gyakorlatban való alkalmazását. Nem osztjuk egyes szerzők azon véleményét, hogy az így kezelt tejfogakon a secunder dentinképződés hátráltatná a tejíogak természetes kihullását, ezzel a fogváltást.

ad. 2. A cavitásba helyezett Ca(OH)2 betétet és a cavitás falát vattagolyókkal szárítjuk, törüljük és a rézamalgám ilyen, kissé nedves közegben is jól tapad.

ad. 3. Az approximalis tömést rögzítő abroncsnak, gyűrűnek : adaptabilisnek, könnyen alakíthatónak, mégis kellő szilárdságúnak és kellő szájállandóságú fémből kell készítve lennie.

Ha a ,,puha”-fémgyűrűt,— mely ezüstből, ezüstözött újezüstből, Ergóból, rozsdamantes acélból készülhet, —- rányomjuk vagy beharaptatjuk az ép parodontiumú fogra, úgy az felveszi a fog alakját. Ilyenkor a gyűrű anyaga az ékszerűen ható kontaktpont feletti fogfelszínek hatására felnyomáskor vagy haraptatáskor bizonyos mértékben megnyúlik. A rendelkezésünkre álló „gyűrűsorozatból” a még éppen fel nem csúszó (kissé szűk) gyűrűt rányomjuk a fogra, berágattatjuk és így igen jól illő gyűrűt alkalmazhatunk.

A hengeralakú gyűrű, — a tejfog anatómiai jellegzetessége folytán, — a fog legnagyobb domborulata (kontaktpont) alatt, a gingivális szélnél meglehetősen eláll (1. ábra). Tapasztalatunk szerint azonban a gingiva széléig letolt gyűrű átalában klinikailag észlelhető károsodást, gyulladást, hiperplaziát nem okoz. Amennyiben mégis okozna parodontalis izgalmat, úgy az „elálló” gyűrű okozta parodontium ártalom a tej fog kihullásával eltűnik.

A tej molaris legnagyobb domborulata feletti részen a gyűrű szintén eláll. Kiterjedtebb zománc- és dentin-pusztulással járó szuvasodás esetében, — az eredeti fogkerületnek megfelelő — helyesen kiválasztott és adaptált — gyűrű bucco-lingualis irányba történő alakításakor, a gyűrű mezio-distalis mérete megnő. Ezen körülményt a fogszabályozó szempontjából igen előnyösnek tartjuk. A 0,15—0,20 mm. vastag gyűrűszélet, amennyiben a fog jól funkcionál, az erélyes rágás gyakran kifelé a bucca irányába, befelé a nyelv irányába