Fogorvosi szemle, 1960 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1960-03-01 / 3. szám
66 MOLNÁR LÁSZLÓ DR. tőségü, gyakran nincs Spee-görbe, hanem a hátsó csücsköket összekötő vonal egyenes, ill. felfelé domború. Természetesen az emberi fogazatban oldalmozgás is van, tehát a Spee-görbe változását idős korban nemcsak a propulsio és retropulsio, hanem az oldalmozgás is determinálja. Minthogy az occlusio és az articulatio jellemző az egyénre és sohasem teljesen sablonos, a senilis elváltozások egyéni és functionalis jellegét kell figyelembevenni. Az emberi rágómozgásokat a szemfogak kicsinysége tette rendkívül változatossá, mert nem akadályozza azokat. Idős korban a szemfogak töredezése, elvesztése, fogcsoportok pusztulása folytán méginkább individuális, speciális occlusiós görbék keletkezhetnek az atipusos, egyes fogakra lokalizálódó rágómozgások folytán (senilis variatio, variabilitas az occlusiós és articulatiós görbéken). Teljes protézisekkel, ha az évtizedeken át begyakorolt, atipusos mozgásokhoz alkalmazkodott és már átalakulása nem képes Ízület (articulatio temporomandibularis) működését és az egyéni rágópályákat a műfogak felállításakor nem vesszük figyelembe, a paciens csak nyitó—csukó mozgást tud végezni és a rágóeffektus csekély. Igen fontos tehát a dentalis priusz, a „preextraction records” vagyis az előző, tipikus egyéni rágópályák figyelembevétele. Csücskök nélkül a mandibula hátra, de előre is könnyebben csúszhat, mint intercuspidatio, interdigitatio esetén. Az interocclusalis tér vagy spatium, amely a természetes fogazatban a centralocclusio és a nyugalmi positio között fentáll, általában 2—3 mm, de extrem esetben 6—8 mm-t is kitehet. Abrasio esetén az interocclusalis tér nő. Ha idős fogcsikorgatók kopott, töredezett fogait koronákkal, hidakkal, vagy rágófelszíni reconstructiókkal, onlaykkal túlzottan emeljük, súlyos következmények mutatkozhatnak : a fogcsikorgatás, préselés még fokozottabb, a gyökerek belenyomulnak medrükbe, a hídpillérek pedig hamarosan meg is lazulhatnak. Laposra kopott, dentinvájulatos idős paciens articulatióját tehát a hidakon, vagy protézisek rágófelületén is utánozni igyekszünk és az eredeti fiatalkori, magascsücskű fogakat nem állíthatjuk vissza. Ilyen esetekben igen alacsony csücskű, vagy abrasiós típusú — esetleg mechanikus — nagyörlőket alkalmazunk. Monson a sphaerikus, gömbfelületű occlusiót tartotta ideálisnak. Idős korban és protézisviselőkön azonban a gömbfelületű occlusio nem célszerű, mert így az alsó protézisra, főként annak buccalis csücskeire jut a nagyobb nyomás, pedig ennek retentiója és stabilitása amúgyis csökkent a felsőhöz viszonyítva. A frontfogak articulatiójában a kisfokú túlharapás idős korban, de már adultusokon, a senium előtt, 40—60 éves korban is, az állkapocs előrecsúszása és a metszők, szemfogak kopása folytán élharapássá alakulhat át. Ez mechanikailag kedvező, mert a nyomás a fogak tengelyében vezetődik, a rövidült emelőkar (extraalveolaris emelő kar : intraalveolaris emelőkar) pedig célszerű a megterhelés és a parodontosis biomechanikája szempontjából. Elharapás idős korban is csak úgy alakulhat ki, ha a hátsó fogak csücskei lekoptak — vagy az őrlők elvesztése folytán az állkapocs előre vándorolhat. Ugyanez következik be évek alatt csücsöknélküli műőrlőkkel ellátott alsó prothesiseken, amelyek előrecsúszhatnak és torzító mesterséges progenia, bulldogharapás támadhat. A seniumban egyes fogak, fogcsoportok abrasiója, pusztulása, töredezése vagy elveszítése folytán atipusos articulatiós sík, összefonódás és a fogívek
