Fogorvosi szemle, 1957 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1957-03-01 / 3-4. szám
A CRISTA INFRAZYGOMATICA 77 Közlemény a Budapesti István kórház (ig.: Katona István dr.) szájsebészeti osztályáról (főorvos: Varga István dr.) Vizsgálatok a felső protézis élő alapzatának kialakulásáról, különös tekintettel a erista infrazygomatiea sorvadására írta : VARGA ISTVÁN dr. A felső protézis csontalapzatának leggyengébb elhorgonvzási területe a erista zygomaticoalveolaris seu infrazygomatiea (a járomtaraj) tája. A felső első molarisok gyökereinek megfelelő csontdudor közelsége a erista infrazygomaticához sokszor akadályozza a protézis tapadását. Fokozódik a hátrányos helyzet, mikor az alveolus öregkori sorvadása miatt a gerinc occlusalis felszíne még közelebb kerül a eristához és az állcsont facialis fala, alúlról felfelé haladva, kifelé erősen lejtőssé válik. E csontterülettel a fogszabályozástan kutatói részletesen foglalkoznak. De csakis az első nagyőrlő és a járomtaraj mesiodistalis viszonyával. így elsősorban Angle. Oppenheim, C. L. Pfaff és Zsigmondy. De sem a felsorolt, sem más kutatók vizsgálatai nem terjednek ki az alveolaris csontgerinc és a erista infrazygomatiea függőleges síkban elfoglalt helyzeti viszonyára, még kevésbé az öregkori sorvadás folyamán kialakuló változásokra. A protetikus szempontjából pedig elsősorban az a fontos, hogy a sorvadás folyamán mennyire közelítette meg az alveolaris gerinc a eristát és hogy ez a csonttaraj milyen messzire sugárzik be a protézis alaplemezének területére. Csak ez a két tényező dönti el, hogy a müinyszél légmentes lezárása mennyire akadályozott. E körülmények tisztázása céljából koponyákon méréseket végeztem ennek a területnek felnőttre vonatkozó bonctanára és az öregedés, illetve sorvadás közben bekövetkező változásaira vonatkozólag. A szakirodalomban errevonatkozó mérések nincsenek. A mérés sok nehézségbe ütközik, mert a erista infrazygomatiea az alveolaris gerinctől felfelé és kifelé hajló szabálytalan ív. Ezért sem szögméréssel, sem egyszerű távolságméréssel nem lehet a két csontképlet egymáshoz viszonyított helyzetét meghatározni. A sorvadás mértékét az mutatná meg pontosan, ha megmérhetnénk, hogy az alveolusszél első molárisnak megfelelő részlete mennyivel jutott közelebb a frankfurti horizontálishoz a fogak elvesztése után az öregedés folyamán az ép, eredeti — ,normális“ — állapothoz viszonyítva. P. W. Simon fogszabályozási nyelvén szólva azt kell meghatároznunk, hogy mennyire került az alveolaris gerinc oldalsó részlete a sorvadás következtében „attractiós“ helyzetbe. Ezt a cubus kraniophorusba helyezett koponyán tudnánk pontosan megállapítani, megfelelő mérőpontok segítségével. Egyszerűbb eljárás is alkalmas azonban erre a célra, ha a mérőpontok a erista infrazygomatiea és az oldalsó alveolaris gerinc területébe esnek. Vizsgálataim végzésekor egyik mérőpontul az os zygomaticum és a processus zygomaticus maxillae közti varrat legmélyebb pontját választottam. Ez az anthropológiában „zygomaxillare“ név és „zm‘ jelzés alatt ismeretes. A másik mérőpontnak az álveoluson kell lennie. Az anthropológia azonban a processus alveolarison csak egyetlen mérőpontot ismer. Ez a prosthion, ami a két felső nagymetsző közti facialis alveolusfal csúcsát
