Fogorvosi szemle, 1957 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1957-03-01 / 3-4. szám
92 KŐVÁRI FERENC DR. Irodalom 1. Me. Bride W. C.: Juvenile Dentistry Lea & Fiebiger 1952. — 2. Eschler 1.: Die Extraktion von Schneidezähnen. Fortschr. der Kieferorthopädie. 16 :163, 1955. — 3. Münch J.: Die zahnärztliche Behandlung des Kindes. Barth 1952. — 4. Schenderlein I.: Die Extraktion in der sozialen Kieferorthopädie. Fortschr. der Kieferorth. 16 :154, 1955. — 5. Schwarz A. M.: Lehrgang der Gebissregelung. Urban & Schwarzenberg. 1954. — 6. Vetter H.: Zwei Fälle von frühzeitigen Frontzahn^verlust durch Trauma und ihre Versorgung. Fortschr. der Kieferorth. 15 :90, 1954. — 7. Vetter H. und Scheibe B.: Die Prothetik als Helferin der Kieferorthopädie. D. Z. Z. 11 : 30, 1956. — 8. Vetter H.: Die Behandlungswege 'bei einem Fall von Frontzahnverlust. Z. W. 10 : 382, 1955. Baja, Attila u. 6 Közlemény a Budapesti István Kórház (igazgató : Katona István dr.) Szájsebészeti Osztályáról (főorvos: Varga István dr.) Szájsebészeti gyulladások kórokozóinak és resistentiájnknak vizsgálata antibiotikumokkal szemben írta: KŐVÁRI FERENC dr., adjunktus Az utóbbi időben igen nagy számmal jelennek meg közlemények, melyek a kórokozók resistentiájának fokozódásáról számolnak be. A száj és a környező szövetek gyulladása esetén igen gyakran használunk antibioticumokat, főleg penicillint és ultraseptylt anélkül, hogy ismernénk a megbetegedésért felelős kórokozók érzékenységét az adott antibiotikumokkal szemben. Az antibiotikumok alkalmazásakor tapasztalatainkat az általános sebészetből vettük, ami két szempontból sem helyes. Először nem helyes azért, mert amennyire a szájat és környékét speciális területnek tekintjük a daganatok, fejlődési rendellenességek és sérülések esetében, ugyanígy speciális területnek tekinthető a gyulladásos megbetegedésekben is. Másrészt az általános sebészet területén sem egységesek a resistentia vizsgálatok eredményei. így például az irodalmi adatok szerint az utóbbi időben főleg a staphylococcus törzsek resistentiája fokozódott penicillinnel szemben, s ez a resistentia ma általában 30%-tól 80%-ig terjed. (Zárójelben szeretném itt megemlíteni, hogy ezeknek a nagy különbségeknek egyik oka az, hogy a laboratóriumi vizsgálatok különböző methodikája és a vizsgálatokhoz használt antibiotikumok mennyisége az eredményt nagyban befolyásolja. Ezért mindig indokolt az eredmények mellett a methodikát is közölni). Megállapítható azonban, hogy általánosan még e tág határok közötti érték sem alkalmazható sem más, sem a mi területünkön, mert pl. Fűrész— Kubinyi—Sós nagy anyagon végzett vizsgálatai szerint a mastitisekből, post-injectiós és periproctalis tályogokból kitenyésztett staphylococcusok 100%-ban voltak resistensek penicillinnel szemben. Mindezeken kívül a különböző szerzők vizsgálatai között ellentmondásokat is találunk. Így Birstingel (cit: Walter—Heilmeyer) vizsgálatai szerint a penicillinnel szemben resistentiát mutató staphylococcusok streptomycinnel és chloromycetinnel szemben érzékenyek, míg mások szerint streptomycinnel szemben resistensek voltak, chloromycetinnel szemben pedig nem. Az eddig elmondottak tették indokolttá, hogy vizsgálat tárgyává tegyük :