Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-03-01 / 3. szám
72 PÓNYI SÁNDOR DR. tehető, hogy pleuritis sicca áll fenn, mely a mélylégzéskor jelentkező mellkasi szúrásokat magyarázza. Fizikálisán eltérést nem találunk. A beteg utóbb említett panaszaitól eltekintve jól van, láztalan. Tizenkettedik napon hazabocsájtjuk. Intercurrens betegségének kezelését körzeti orvosái'a bízzuk. Kibocsájtáskor az oedema teljesen leapad, de a buccában mogyorónyi residuum marad vissza, mely többszöri rövidhullám kezelésre sem oszlik szét. Egy hónap múlva a resistentia jóval kisebb, de még tapintható, míg végül is kb. két hónap múlva tűnik el teljesen. A süllyedés is kb. erre az időre normalizálódik. A betegség lefolyását illetőleg hasonlít az erysipelashoz. különösen az erysipelas phlegmonosus alakjához. Vitázni lehetne a felett, hogy melyik is a helyes diagnózis. A tünetek mindkét kórképbe beilleszthetők, hiszen közelálló elváltozásokról van szó. Kezelésük szempontjából sincs sok eltérés, de szerintünk inkább a nem dentális eredetű phlegmone diagnózisa a legvalószínűbb. Az erysipelas olyan pyogen infectio, melynél a bőr legfelületesebb rétegében, közvetlen a hám alatti szövetrésekben jön létre a gyulladás (1). Phlegmonenál inkább a mélyebb rétegekben, a zsírszövetben és a fasciák között terjed a folyamat. Esetünkben tömött, nehezen oszló beszűrődés jött létre a pofa zsírszövetében, ami erysipelas ellen szól. Gennyes beolvadást valószínűleg azért nem észleltünk, mert már a betegség kezdetén a penicillin és a streptomycin oly nagy menynyiségét alkalmaztuk, hogy nem volt idő és mód az abscessus kifejlődésére. Rosenthal (2) súlyos esetekben még ennél is nagyobb penicillin dózist ajánl. Thoma (3) pedig azt írja, hogy a bőralatti és izomközti fertőzéseknél antibiotikumok „promt“ adásával a beolvadást megelőzhetjük. A csonthártyagyulladást könnyen kizárhattuk, mert az áthajlási redő nem volt kitöltött, a periosteum sem volt megvastagodva. Az abscessus diagnózist fluctuácio hiányában vetettük el. A betegség prognózisának megítélésében nagy segítséget jelentettek a haematológiai vizsgálatok. Külföldi, de hazai szerzők is többízben felhívták a figyelmet a vérkép alakulás és kórlefolyás között fennálló összefüggés vizsgálatára. Ismeretes az akut infectio kapcsán fellépő „balratolódás“, és a gyakran tapasztalható vérsejtsüllyedés késése. Esetünkben mindkét jelenség megfigyelhető. Értékes támpont az eosinophil sejtek viselkedése is, melyről megállapítást nyert, hogy a fertőzés akut és progrediáló stádiumában nagy számban, vagy teljesen eltűnnek a keringő vérből, illetőleg megszaporodásuk a rövidesen bekövetkező javulásra enged következtetni. Klinikánkon Törteti (4. a, b.) vizsgálatai óta rutinszerűen végezz ük az eo-sejtszámolást, mert a therapia mérlegelésénél, a sebészi beavatkozás szükségességénél és időpontjának megválasztásánál, a klinikai ápolás tartamának megállapításánál mindig hasznos szolgálatot tesznek. Az alkalmazott therapiánál nem dönthető el, hogy melyik komponens volt hatásos, vagy melyek működtek színenergetikusan. A rohamos és fenyegető kórlefolyás kényszerített arra. hogy már ab ovo alkalmazzunk penicillinen kívül színenergetikusan ható, széles spektrumú streptomycint, threomycint 2. ábra: Klinikai javulás kezdetén, a beszáradt pörk és az oedema kisebb mértékben még látható