Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)

1956-08-01 / 8. szám

228 CZAPPÁN ELEMÉR DR. fogazat befolyásolható-e belső medikációval, vagy milyen módon befolyásol­ható megfelelő táplálkozással, valójában nyitva marad. A fogak ellenállóképessége tekintetében fontos hiánytalan elmesze­­sedésük és ebből a szempontból igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a szervezet calciummal s foszforral való hiánytalan és kellő arányban való ellátásának, ahogy a tejben már eleve is adva van. Megfelelő arányú fel­­használásukban tudvalévőén a D vitamin jelenlétének van döntő jelentő­sége, amikor azonban fontos, hogy az emésztőtraktus hámjának állapota a táplálékkal bevitt calciumnak, foszfátnak s vitaminnak felszívódását biztosítsa. A zavartalan elmeszesedés első feltétele viszont a fogak szerves vázának jó előkészítettsége a meszesedés számára. Ennek biztosításában úgy a C, mint a D vitaminnak van nagy szerepe. Hiányuk a kemény fog­szövetek hipopláziájával jár. Azonban egyesek szerint a hipopláziának nincs túlzott jelentősége a caries pahogenezisében. Mellanby szerint (Mathis idézi) a hipopláziát szekun­der dentinképződés messzemenően kiegyenlíteni képes s Calteux szerint is (ugyancsak Mathis idézi) a hipopláziás fogak az első molárisoknál adódó némi eltolódástól eltekintve, nem fogékonyabbak a cariessel szemben. De há a caries százalékos száma a hipopláziás fogaknál (részleteiben) magasabb is, a hipopláziás fogaknak nem kell feltétlenül szuvassá válniok. Bruszt statisztikai adatai szerint is hipopláziás fogú egyéneknél nem áll fenn foko­zott szuvasodás. Ügy látszik tehát, hogy a hipoplázia érvényrejutásában annak kompenzáltsága a döntő faktor. Kantorvwitz igen nagy jelentőséget tulajdonít a szervezet D vitaminnal való ellátásának. Szerinte a Német­ország egyes vidékein tapasztalható és az amerikai fluorhatást elérő caries­­mentesség az e vidéken idejében megtörtént rachitiskezelésre vezethető vissza. Ennek megfelelően sürgeti a caries profilaxisában a rachitis kezelés bevezetését. Ami egyéb vitaminok jelentőségét illeti a fogszu kérdésében : a B, vita­min a szénhydrát bontásnál keletkező igen erős savértékű brenzszőlősav gyorsabb leépítését eszközli, hiánya ilyen szempontból lehet ártalmas. Sarpe­­nák szerint B, hipovitaminozis esetén piroszőlősav halmozódik fel a szer­vezetben, amely a fehérjék fokozott felhasználásával és ennek következté­ben a fog életműködéséhez szükséges fehérjék hiányával jár, ami viszont cariesre vezethet. Az A vitamint Fischer a szervezet ellenállóképessége szempontjából tartja fontosnak. Mathis szerint a vitaminok szerepét a caries patogenezisében minden alap nélkül túlbecsülik. Cremer szerint a vitaminoknak nincs vonatkozásuk a cariesprobléma felé. Mathis említi Jundell s Billing nyolc évre prolongált vizsgálatait, melyek szerint az antirachitikusan és antiskorbutikusan kezelt gyermekek fogazata nem jobb s nem ellenállóbb a cariessel szemben, mint a kontroli-gyermekek fogai. Igen sokat foglalkoznak a kutatások a caries általános elterjedésével kapcsolatban az általános táplálkozás ártalmainak kérdésével. A táplálkozás vonalán a civilizált világ életmódjának ártalmassága jut kifejezésre. Lényeges szerepe van itt mindenekelőtt a liszt nemének, s őrlési módjának, valamint a kenyér minőségének és elkészítési módjának. Külö­nösen a cukrozott sütemények ártalmasak, amelyekben a liszt finomsága s a cukorártalom együtt érvényesülnek. A finom búzalisztből készült kenyér és tésztaneműeknél azok fehérjetartalmú vázának, a glutaminnak s glia­­dinnek is van ártalmas szerepe. Ezek egyrészt alkalmas táplálékai a száj­

Next

/
Oldalképek
Tartalom