Fogorvosi szemle, 1955 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1955-02-01 / 2. szám
52 FÖLDVÁRI IMRE DR. munkaadóval szerződést kötött, ami ekkor még nem volt különösebb iskolai képesítéshez kötve. Az 1922. évi törvény szabályozta a fogtechnikusoknak iskolai előképzettségét és a kötelező tanidőt. Az 1922-es ipari törvény szerint: 4 polgári, vagy középiskola mint minimum volt megállapítva a szerződtetéshez, ezen iskolát végzett fiatalok 3 évre, a 6 középiskolát végzettek 2*4 évre, 8 középiskolával vagy érettségivel 2 évi időtartamra szerződtek. Ugyanez a törvény az iparengedély elnyerését is képesítéshez kötötte és azt később, mestervizsga sikeres letételétől tett függővé. 1922-ben a vizsgázott fogászok és fogorvosok az ipartestületből kiváltak, mivel sem tanoncot, sem más ipari alkalmazottat nem tarthattak. Az ipartestületben megalakultak a tanonc és mestervizsgáztató bizottságok, melyek rendszeresen működtek és valamelyik nagyobb laboratóriumban gyakorlati és elméleti vizsga alá vetették a felszabaduló tanulót. A fenti vizsgabizottságokon kívül iskolai ellenőrző bizottság is működött, mely a tanulók előrehaladását ellenőrizte és a tantestületet tanácsokkal látta el. Ebben az időben a tanulóképzésben már rendszeresség uralkodott. A 20-as években megjelent acélötvözet a laboratóriumok egy részének struktúráját megváltoztatta, amennyiben ún. nagyüzemek is alakultak, ahol a tanítás specializálódásra vezetett, illetve részlegmunkásokat nevelt; ez a tény a tanoncvizsgákon is megmutatkozott, mert egyesek a lemezes, mások a fixpótlások készítésében és elméleti ismeretében bizonyultak jobbnak, vagy elmaradottnak. A 30-as évek derekán a fogtechnikus ipartestület tanulmányi laboratóriumot létesített. Itt szervezték meg a továbbképzést, tartottak tanonc- és mestervizsgákat és versenyeket. Ez időben alakult a fogtechnikus tanonciskolában az iskolai tanlaboratórium, mely az elméleti oktatás mellett a gyakorlati oktatás egységesítésének lehetőségét is biztosította. A tanonciskolában a laboratóriumi gyakorlatot és a technológiai elméleti oktatást szakmai előadók vezették. A tanítás ezáltal szakirányúvá lett. Az iparos tanonciskola fogtechnikus szakcsoportjának tananyaga nagyjából a következő volt: 1. Természettan, vegytan. 2. Technológia (anyagismeret, fogászati fémtan, fogpótlások módszeres rendszertana). 3. Szakrajz. A II. Világháború előtt és alatt hozott tiltó rendelkezések miatt, a fogtechnikus tanulók minőségi összetétele ezen időben nagyban megváltozott. Ekkor jöttek olyanok erre a pályára, akik magasabb iskolai képzettségük mellett értelmiségi pályán, vagy egyetemen elhelyezkedni nem tudtak. Ezek között voltak olyanok is, akik rátermettségükkel kiváltak, mégis a szakma idősebb művelőiben (mesterek) az addig inkább csak szórványos tapasztalaton alapuló kritika erősödött meg, hogy a fogtechnikus ipar oktatására leginkább jófelfogású és kézügyességű 14 16 éves fiatalok alkalmasak. A fogtechnikus pálya az 1944-es időktől fokozatosan elnéptelenedett. Az utolsó 2 fogtechnikus tanuló 1952-ben szabadult fel. Több fogtechnikus, mester és segéd más pályára ment, ill. a gyáriparban helyezkedett el; ennek oka az ott elérhető nagyobb jövedelem volt. Komoly kiesést jelentett a fogtechnikus iparban az 1949-es fogászvizsga. Ekkor kb. 170, leginkább kitűnő szakember tért át a fogtechnikus iparról, fogbeteg-kezelés vonalára és ezzel a fogtechnikusok létszáma igen nagy mértékben csökkent. A fogtechnikus pálya elnéptelenedése és a fejlődés szükségessé tette, hogy mi fogorvosok foglalkozzunk a fogtechnikuskérdés ezen részével, annál inkább, mert a fogorvosi-fogpótlástani, orthodontiai és traumatológiai gyógyító
