Fogorvosi szemle, 1955 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1955-10-01 / 10. szám
296 FÖLDVÁRI FERENC DR. és lymphopaenia váltja fel. Mindezek a rendellenességek javuló állapotban normálisakká válhatnak. A klinikai vizsgálatok közé tartoznak a jódpróba, az ún. Aldrich—McClure- és a Nikolsky-próbák. A jódpróba lényege, hogy szájon át jódot adva hólyagos eruptiót okoz. Az Aldrich—McClurepróba azon elv alapján alakult ki, hogy oedema-készséges állapotokban (pl. szív-, vesemegbetegedések) a felszívódási viszonyok megváltoznak. Ilyenkor 0,4 cm3 physiológiás konyhasóoldat intracután befecskendezése után a képződött papula eltűnési ideje a normális 50—60-ról 10—15 percre is csökkenhet. Ez tapasztalható pemphigusban is. A Nikolsky-tünet abban nyilvánul meg, hogy a bőrre gyakorolt nyomással a hám látszólag ép területeken is leválasztható és a hólyagtartalom az épnek látszó környező bőrbe tovatolható. Ez utóbbi tünetnek az a magyarázata, hogy az akantholysis nemcsak a hólyagfalra szorítkozik, hanem a hólyagürbe nyíló hasadékok formájában a környezetben is megvan. E hasadékképződés egyik jellemzője a pemphigusnak, valamint az is, hogy a savó nem primaeren tör utat és biztosít magának hólyagüreget, hanem ezekben a praeformált hasadékokban, üregekben másodlagosan gyűlik meg. A Xikolsky-tünetnek ezek a klinikai jellemzői nem okvetlenül vannak meg, nem illetik feltétlenül az egész bőrfelületet, lehetnek regionálisak, sőt perilaesionalisak is. A lysis folytán létrejövő hasadékok klinikailag hólyaggal esetleg felszínre sem kerülnek, csupán lappangó állapotban maradnak meg, de ebben a formában is súlyosbíthatják a beteg állapotát. Mindezek a klinikai jellegzetességek kórszövettanilag megmagyarázottak. Saját, 41 betegből történt kórszövettani vizsgálataink az eddigi felfogással szemben azt mutatják, hogy diagnosztikusán nem döntő a hólyag rétegszerű elhelyeződése és ebből semmilyen irányba nem lehet következtetni. Diagnosztikusán csalt az említett lysisek, illetőleg az ezekből származó hasadékok bírnak a hólyagos elváltozásokban jelentőséggel és ezek már magasabb befolyásra létrejövő degeneratív elváltozások. A kórszövettan. az említetteken kívül, főképen prognosztikus megítélés szempontjából használható fel. A mi vizsgálataink azt mutatták, hogy azok a betegek, akiknél a hólyagok a bőr basalis rétege felett lytikus degeneratióval jöttek létre, mind elvesztek. Klinikai és kórszövettani szempontból a szájnyálkahártyán ugyanez a helyzet. Itt érthetőleg a Xikolsky-tünet olyképpen mint a bőrben nem bizonyítható, klinikailag azonban a megnyilvánulása a beteg területeken megvan és izolált szájnyálkahártya tünetek esetén is bizonyítható lehet a bőrben. Mindazoknak a hólyagos megbetegedéseknek, melyek nem a pemhiguscsoportba tartoznak, közös jellemzőjük, hogy a száj jelenségek csaknem mindig bőrjelenségektől is kísérten, azokkal csaknem egyszerre keletkeznek, így van ez erythema exsudativum multiformeban, erythematodes acutusban, urticaria bullosaban, epidermolysis bullosa hereditariaban és a gyógyszerexantheinákban. Ez utóbbiakat leginkább antipyrin, amidazophen, arsen brom, jód, chinin. phosphor, salicylatok és sulfamidok okozzák. Diagnosztikusán a lokalizáció itt is útmutatást adhat, pl. az antipyrin csaknem mindig genitáliákon, főképpen férfiaknál a penisen és szájban egyszerre vált ki hólyagos tüneteket. Differenciál diagnosztikai szempontból mindezekre a pemphigus-csoporton kívüleső betegségekre is közös jellemző sajátosság, hogy a száj nyálkahártyán a hólyagok rövidéletűek és ép állapotban ritkán kerülnek észlelésre, hamar keletkeznek hámfosztott területek. E betegségek megállapítása a szájnyálkahártyán többnyire nem is meglévő hólyagokból, hanem a visszamaradt hámhiányokból történik. A pemphigus-csoporton kívül eső betegségekben a visszamaradt hámfosztott területek megfelelnek
