Fogorvosi szemle, 1955 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1955-10-01 / 10. szám
'290 MORELLI GUSZTÁV DR A fogcsikorgatás magában véve nem jelentene túlterhelést, mert csak úgy lehet csikorgatni, ha a mandíbulánkat mozgatjuk és így ez főleg a fogak abrasiojára vezet. De a fogcsikorgató nemcsak csiszolja, hanem nyomja is a fogakat és így ez is túlterheléshez és p. kifejlődéséhez vezethet. Mozgó fogakkal nem csikorgatunk, mert ez már kellemetlen, esetleg fájdalmas érzéseket vált ki. Sokan felismerték azt a szabályosságot, hogy abrasios fogak nem, vagy kevésbé mutatnak p.-t és ebből azt a gyógyeljárást látták indokoltnak, hogy a fogak abrasioját lecsiszolással siettették. Ez azonban logikai tévedés, mert nem azért nincsen p., mert abrasio van, hanem azért van abrasio, mert nincsen p. és a parodontium ép. Ez okozati összefüggés tehát nem reversibilis. Ha ugyanis az abrasios fogazat az élet folyamán bármely okból túlterhelésbe jut, úgy itt is kifejlődik a p. V fog-fogmeder dinamikus egysége mellett a felső és alsó fogsor különkülön szintén egy-egy dinamikus egységet képez, amelynek a rágás szempontjából igen nagy szerepe van. Tudjuk ugyanis, hogy a fogak mesio-distalis irányban kontaktpontokkal érintkeznek és ezáltal a rájuk ható nyomás az egész fogsorra eloszlik. Egy fog hiánya a sorban megszakítja e dinamikus rendszert és a hiány melletti fogak tengelydőlést szenvednek. Ezáltal nemcsak a continuális nyomás elosztás, hanem a dőlt tengelyű fog megterhelése is igen hátrányos rágáskor, ami abban nyilvánul meg, hogy az ilyen fogak a leghamarabb lesznek parodontikussá. A dinamika szempontjából fontos az alsó 8-asok szerepe is, amelyek mint a vasúti sínvégeken lévő bakok felfogják a rágási nyomást. Erre mutat ezek rendszerint előredűlő koronája és hátrafelé meredő gyökere, amely a mandibula felhágó ágában talál szilárd alapot. Hasonló a helyzet a felső fogsor két végén a jól fejlett tuber maxillaek képében. Egyrészt a fog-fogmeder rendszerének sajátlagos dinamikája, másrészt e kettős dinamikus rendszer magyarázza meg, hogy a p.-nak mint kórfolyamatnak a formája és lefolyása igen változatos képet nyújt. Az ezek alapján ismertetett különböző beosztás és elnevezés könyvtárnyi, de a lehetséges és hasznos helyi gyógykezelés az összes kórformáknál egy és ugyanaz. A p. kórisméjét a klinikai tünetek és a röntgen minden nehézség nélkül biztositja. A p. az ínyszél lobszerű elváltozásával indul meg, de minthogy ez nem fájdalmas, a beteg nem is fordúl orvoshoz. Az elkülönítő kórismét azonban már ekkor kell felállítani azzal, hogy az íny elváltozás okát iparkodunk megállapítani. Az íny, mint tudjuk, igen sok általános, vagy helyi okból is lehet lobos anélkül, hogy ez p. kezdetét jelentené. Helyi ok pl. rossz tömés, koronától származó sérülés, általános ok pl. C avitaminosis, fertőző bántalom, nyitott szájjal való alvás, különböző vérbetegségek kezdete, ipari ártalmak, mérgezések stb. Ezért kell minden gingivitis! gondosan megfigyelni és kezelni. A р.-re gyanús gingivitisekre jellemző, hogy a túlterheléses fogakra szorítkozik. Döntő bizonyíték ha kényszerharapással a beteg az illető fogat, vagy fogakat tudja terhelni. A kényszerharapáson kívül a reflektorikus záróharapás hatása a legfontosabb, mert a beteg rendszerint öntudatlanul szorítja össze fogait huzamos időn keresztül úgy éjjel, mint nappal és ez által jön létre a túlterhelés. Sokszor látjuk ezt testi, vagy szellemi megerőltető munkánál. Innen ered a mondás, hogy „fogainkat összeszorítva“ kell ezt, vagy azt tennünk. Bár a nappali szorítás is káros, főleg az éjjeli — órákig tartó - túlterhelés a legrosszabb. Csak gondos vizsgálattal jutunk ennek tudatára és a beteget ez irányban alaposan kell kikérdezni. Nem egyszer halljuk, hogy reggel a beteg állkapcsában fáradságot érez, a fogai el vannak zsibbadva, kissé mozognak és pár óra múlva nappal ezek a tünetek elmúlnak, illetve
