Fogorvosi szemle, 1955 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1955-08-01 / 8. szám

I

248

BOLLOBÁS BÉLA DR.

hátracsúszó tű hegye viszi oda, akár úgy, hogy a tonogenhatás megszűnése után diffundál az oldat a mirigy állományába, az abban futó facialis rostok időlegesen megbénulhatnak. Pharmacologiailag azonban a novocainnak ezen az úton való hatása csak az első esetben magyarázható, miután az arcideg - bénulás az alveolaris érzéstelenítés után kb. egy órával fejlődött ki és 24 óra múlva már javulást mutatott. Ez esetben az arcideg alsó két ágának bénulásán kivül egyéb eltérést nem észleltünk. A mozgató idegek novocainnal szemben — általában — kevésbé érzékenyek, mint az érzők, de ha reagálnak novocainra, annak hatása elhúzódóbb. A második esetben azonban nem elégedhetünk meg a laesio ilyen magyarázatával, miután a mozgató rostok sérülése kb. 4 óra múlva fejlődött ki és a harmadik napon mutatott javulást, ezenkívül itt a homloki ág is mutatott eltérést, sőt zoosteres jelenségek is felléptek, ami inkább ganglionaris eredet mellett szól.

2. Gondolhatnánk a novocain-oldatnak a keringés útján való továbbvitelére és ilyen módon létrejövő facialis paresisre is. A plexus pterygoideus vénás hálózata ugyanis igen különböző méretű lehet. Az érfonat zölddiónyi nagyságútól egészen ökölnyi nagyságú területeket tud behálózni és ez az egyéni variabilitás lehetőséget nyújt arra is, hogy a foramen mandibulare környékére adott novocain-oldat bekerüljön a plexus ágaiba, ahonnan — bár a keringés iránya a jugularis externa felé vezet, de a plexusokban uralkodó nyomásviszonyok lehetővé teszik, hogy hasprésre, erőlködésre, tüsszentésre, köhögésre stb. a keringés iránya egy időre megváltozzék — a megfordult keringéssel az intracranium felé kerülhet az érzéstelenítő oldat. A plexusnak az intracraniummal és így a cortex vénáival való kapcsolatai tennék ily módon lehetővé a facialis laesio kifejlődését. Ezt a magyarázatot túlmerésznek tartjuk, de nem is indokolja meg, miért fejlődött ki a bénulás a befecskendezést követő második, ül. negyedik órában és miért tartott szokatlanul hosszú ideig.

3. Annak ellenére, hogy mind a két esetben aj. a. 6. fog extractiójával kapcsolatban lépett fel késői idegsérülés, az említett fognak az idegsérülés kifejlődésében mégsem tulajdoníthatunk szerepet. Nagyobb műtéti traumák, alveolus törések, vésések, fracturák, resectiók sem hoznak létre arcidegbénulást, az alsó 6. fog extractiójával járó trauma tehát semmiképpen sem szerepelhet kiváltó okként.

4. Más lehetőség az lenne, hogy a novocain praeformált utakon, lassú terjedés következtében jut el a facialisig. Lehetőséget nyújthat ehhez az alveolaris inferior közelében futó n. lingualis, ületve a lingualis törzsében haladó chorda tympani, amely a facialis ggl. geniculijából szakad le. Az esetben tehát, ha az érzéstelenítő oldat a n. lingualist elérve a chorda mentén a ggl. geniculiig felhatolna. létrejöhetne teljes, vagy részleges perifériás facialis bénulás. Ehhez azonban a chorda novocain bénításának következtében a nyelv mellső harmadának izérzés-zavara, esetleg a ggl. geniculi laesiója folytán könnyelválasztási, nyálelválasztási zavarok, tehát a ggl. laesio tünetei is társultak volna. Egyedül a herpes zooster utalt ganglion-sérülésre, Miután azonban a vegetativ functiók a novocainnal szemben ellenállóbbak, s azokat a felülről jövő elkanyarodó rostok szállítják, a felhatolás lehetősége az ideg mentén fennáll, különösen ha figyelembevesszük, hogy a novocain-oldat nem ampullázott, hanem lombikban főzött volt. Az oldatot így később szennyezés érhette, s vagy ennek apathogen mikrobái, vagy enyhe vírusfertőzés segíthette elő a néhány nap alatt lezajlott károsodást. A késői fellépés sem szól az idegtörzs közvetlen laesiója ellen, érzőkészülékek novocainnal szemben kevésbé érzékenyek. A vékony velőshüvelyű fájdalomérző rostok, és ezek végkészülékei novocainnak szemben nagyobb affinitást mutatnak. Az idegtörzs mentén terjedés lehetőségét többen