Fogorvosi szemle, 1955 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1955-01-01 / 1. szám
26 VISCHER munkaképtelenség lép fel s egyes esetek halálosan végződnek, mert a máj parenchimús megbetegedése által a szervezet anyagcseréje szempontjából legfontosabb szerv betegszik meg. Az utóbbi években megállapították, hogy a hepatitis (H.) nem minden esete egyezik ezen kórképpel. Vonatkozik ez elsősorban azon esetekre, amelyek vaceinával való oltások után léptek fel, melyek emberi szérumot tartalmaztak, továbbá vér- és plazma-transzfúziók után, azonkívül az injekciók minden fajtája után. Ezek a H. esetek felléptek és a leggondosabb kutatás sem tudta a más H. betegekkel való kontakt fertőzést bizonyítani. Ezen kórformát a H. E.-től való különbözősége miatt külön betegségnek tekintik és haematogen- vagy serum-hepatitisnek, legtalálóbb módon azonban inoculatiós hepatitisnek nevezik. Bebizonyosodott, hogy mindennapi orvosi gyakorlatunkban ilyen inoc. hep. átvihető. Büntető eljárás tárgyát is képezte pl. egy esetben, ahol 80 injekciózott betegből nyolc halálos eset fordult elő és ahol a. bíróság a hiányos sterilizációt megállapította. Súlyos börtönbüntetésre és kártérítésre ítélték az orvost. 1937-ben Angliában írtak le H. eseteket, amelyek hónapokkal egy sárgaláz elleni oltás után léptek fel. A tulajdonképpeni bizonyítékot a II. világháború produkálta, amikor az amerikai hadseregben 1942-ben ugyancsak általános sárgaláz elleni oltást rendeltek el. Néhány hónap múlva sokezer H. eset jelentkezett. A szorgos vizsgálat bebizonyította, hogy csak bizonyos helyről származó oltóanyag okozott H.-t. Ezek tartalmazták a vírust. Az akkor alkalmazott vaccina parányi mennyiségű emberi szérumot tartalmazott. Amikor az oltóanyagból az emberi szérumot elhagyták és az oltásokat ismét folytatták, a H. többé nem lépett fel. Klinikai lefolyásában a két И. között nem mutatkozik különbség, de nagy eltérés mutatkozik az incubatio idejében, amely sokkal hosszabb az inoc. hep.-nél. Bebizonyosodott, hogy ezen kórkép emberről-emberre közvetlenül nem terjed át. A sárgaláz-oltásokkal egyidejűleg hasonló H. fertőzést állapítottak meg mumps, kanyaró és szamárköhögés reconvalescens oltások után. Ezeknél is igen hosszú volt az incubatiós idő. Megállapították, hogy a gyűjtött szérum, amely több véradótól származott, sokkal veszélyesebb, mint az egyes embertől származó. Megállapították a transzfúzió utáni H. fellépést is. A világháború alatt megszámlálhatatlan számú transzfúziót végeztek s ebből sok halálos H. fejlődött ki. A transzfúzió utáni és oltás utáni H. 6—20 hét múlva lép fel. A transzfúzió után fellépett H. esetek mortabilitása sokkal nagyobb volt, mint egyéb inoculatiós hepatitiseké. Ennek magyarázata, hogy a transzfúziót már súlyosan leromlott egyéneknél végezték, akik vérszegények, fertőzöttek, shock-állapotban voltak és ellenállásuk ezáltal lecsökkent volt. A transzfúzió utáni II.-ek előfordulása különböző, de megállapítható, hogy gyakrabban fordul elő száraz plasma- vagy szérum-infúzió után, mint közvetlen vér-transzfúziónál. A szérumot és száraz plasmát sok véradó által adott kevert vérből állítják elő, elég tehát csak egy vírust tartalmazó vér, hogy az egész mennyiséget fertőzze. Míg közvetlen vértranszfúzió után 0,6—0,8%-ban lépett fel H., addig gyűjtött vér adásánál a morbiditás 12%-ig emelkedett. A hadseregek nagy fogyasztása miatt nem tudták kikerülni a gyűjtött vér használatát. Fehérje-féleségekkel is lehet H.-t átvinni. Pl. emberi trombinnak vérzéscsillapítás céljaira való használatánál is sok esetben fordult elő. Ezen fertőzési módokon kívül fertőzés történhetik mindenféle injekció-adásnál vagy vérvételnél. Az inoc. hep.-hoz tartoznak nagyrészt a salvarsan icterusok is. Eddig az arzént tartották a máj károsító tényezőjének. Utóbbi években bebizonyosodott, hogy különösen a késői salvarsan - icterus nem az arzén által jön létre, hanem az injekció által átoltott H.-ról van szó. Ezen esetek is 6—20 hét múlva az oltás után lépnek fel. Ott, ahol a salvarsan beadásánál megfelelő fertőtlenítést végeztek, ez a kórkép teljesen megszűnt. Sok venerológiai intézetben szokás még manapság is, hogy csak a tűt cserélik s ugyanazt a fecskendőt használják több betegnél. Hahn Mannheimban bebizonyította, hogy az így kezelt luetikusoknál 22-szer gyakrabban lépett fel II., mint a többi lakosságnál. Ez az injektiós II. természetesen mindenenmű injekció adásánál előfordulhat, így intravénás és intramuszkuláris penicillin injekciónál is, ahol többször használták ugyanazt a fecskendőt. De előfordult H. morfin, heroin injekciók után s különösen tbc-s intézetekben, ahol nagy számban használnak terápiás és diagnosztikus injekciókat. Még pneumothorax után is fordult elő inoc. hep. Biztosan állítható, hogy minden nem tökéletesen sterilizált fecskendő alkalmas a H. továbbvitelére. Az utolsó években sok helyről bizonyították, hogy orvosok, ápolónők, laboratóriumi személyzet, vérállomáson dolgozók a II. fertőzésnek fokozottabban vannak kitéve. Minden vérvételnél és vérrel való manipulációnál, ahol a vér a bőrre kerül, a legkisebb bőrsérülésen keresztül behatolhat a H. virus. Hiányos mosakodás esetén pedig a kézről a szájba kerülvén, az emésztőcsatornába jut. Hasonló módon fertőződik a desinficiáló
