Fogorvosi szemle, 1954 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
1954. március hó 3. szám FOGORVOSI SZEMLE FELELŐS SZERKESZTŐ: VARGA ISTVÁN dr. SZERKESZTETTÉK: 1908-1924 KÖRMÖCZI ZOLTÁN dr., 19S4-1931 Proi. MORELLI GUSZTÁV EREDETI KÖZLEMÉNYEK .4 Debreceni Orvostudományi Egyetem Stomatológiai klinikájának (igazgató: dr. Adler Péter egy. tanár) és Anatómiai intézetének (igazgató : dr. Krompecher István egy. tanár) közleménye A tojáshéj antirachitiszes hatásának vizsgálata patkányfogakon írta: ORSÓS SÁNDOR dr, és BÖLÖNYI FERENC dr. A tojáshéj antirachitiszes hatása különösen az utóbbi években nagy érdeklődés és vita tárgyát képezi. Lichtenstein (1948) a tojáshéj-port a ealcium-szükséglet állandó biztosítására ajánlja. Ezzel szemben Seel (1949) a tojáshéj-por alkalmazását elutasítja, mivel a tojáshéj összetétele erősen ingadozik a tyúkok tápláltságától függően. A calcium felszívódásához szükséges D-vitamin tojáshéjban szerinte aligha fordul elő. Lichtenstein (1951) válaszában hangsúlyozza, hogy a tojáshéjtherápia takarékosság szempontjából nagy jelentőséggel bír, s a tojáshéj I)-vitamin tartalmára vonatkozó vizsgálatok még hiányoznak. A synthetikus készítményeket helyesebb természetes anyagokkal pótolni. Tretjalcov (1951) pontosan ismertette a gazdasági baromfiak tojásainak mész-, foszfor-, valamint szervesanyag-tartalmát. Ezen irodalmi előzmények után vizsgálta meg Krompecher—Krámli— Lelkes—Vályi Nagy—Szabó (1952) részletesen a tojáshéj antirachitiszes hatását. Krámli kimutatta mindenekelőtt, hogy a tojáshéj szerves oldószerekkel extrahálható organikus kötésű calciumot és D3-vitamint tartalmaz. Ez megdönti $eeünek fentebb említett ellenvetését. Krompecher és munkatársai kísérleteik folyamán a MET-en tartott előadásuk (1952) szerint, Mc. Callum-diétával rachitiszessé tett állatokat tojáshéj-adagolással rachitiszükből kigyógyították. Ugyanakkor rachitiszes diéta és tojáshéj egyidejű alkalmazásakor rachitis klinikailag nem fejlődött ki, bár a csontozaton enyhe elváltozások észlelhetők voltak. A rachitiszes elváltozásokat s a gyógyulás jeleit a csontozaton histológiai és kémiai eljárásokkal vizsgálták. Miután az említett kísérletekben használt patkányok részben rögzítve, részben még kísérlet alatt élve rendelkezésünkre bocsájtattak, kézenfekvőnek látszott, hogy a tojáshéj antirachitiszes hatását a patkányok fogazatán részletes vizsgálat tárgyává tegyük, tekintettel arra, hogy a patkány-fog rachitiszes elváltozásai jól ismertek. Thoma (1950) részletes leírása alapján Fogorvosi Szemle 5
