Fogorvosi szemle, 1954 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1954-02-01 / 2. szám
46 KEMÉNY IMRE DR—VARGA ISTVÁN DR. Az első pontban lefektetett célkitűzés alatt, pontos megfogalmazásban azt értjük, hogy a crista mylohyoidea distalis végződésének területét a műtéti beavatkozással úgy alakítják át, hogy egyrészt izommentes legyen, másrészt, hogy az izommentessé tett csontfelszínt immobil, alapzatával szorosan összenőtt vagy legfeljebb csak újjal elmozdítható, de a szájfenék képleteinek mozgásaitól független, a csontfelszín reliefjét követő, vékony submucosájú nyálkahártya takarja. Ezt a bonctani helyzetet tekinthetjük ugyanis a pelotta számára a legideálisabbnak ! Ilyen ideális anatómiai viszonyokat természetes körülmények között sohasem találunk. A retromolaris terület anatómiai képe, a pelotta alkalmazásának szempontjából, legkedvezőbb esetben is csak hasonló, de a műtéti beavatkozással teremtett bonctani képpel azonos sohasem lehet. S ezt a hasonló képet is rendszerint csak vertikális irányban jelentősen sorvadt, ujjunkkal jól tapintható széles crista mylohyoidea esetében találjuk. Ilyenkor a fej enyhe dorsalflexiós helyzetében a crista mylohyoidea alatti alámenő terület szinte láthatóvá válik. Az elmondottak azt jelentik, hogy a retromolaris terület ilyen megjelenési alakjában sem izommentes, hanem — amint azt már említettük —csak izomrostokban szegény. (Ezt a klinikai megállapítást e terület műtéti feltárásakor sok esetben igazoltnak láttuk.) Nyálkahártyája pedig csak sorvadt, de nem immobil, vagyis a szájfenéki képletek mozgásaitól nem független. E protétikai szempontból kedvező bonctani kép kialakulását nyilván involutiós tényezőknek köszönhetjük. A vázolt bonctani adottságok miatt a retromolaris területen alkalmazott pelotta a jelenlévő, bár csekély izomzat és a mobilis nyálkahártya miatt, természetesen nem kerülhet az alámenő rész alapját képező csontfelszínnel, térkői nélkül, érintkezésbe, márcsak azért sem, mert ilyenkor a mozgó nyálkahártya számára elmozdulási teret kell biztosítanunk. De ha a pelotta — akár kisfokban is — eme alámenő rész (fovea retroalveolaris) területére kerülhet, más rögzítő faktorok felhasználása mellett (izomtevékenység stb.) már biztosítja az egyébéként helyesen szerkesztett protézis stabilitását, amennyiben a nyelv működése közben (beszéd, nyelés stb.) fiziológiás mozgásainak határát nem lépi túl. A retromolaris terület általunk kidolgozott műtéti korrekciója megteremti a pelotta alkalmazásának legideálisabb bonctani feltételeit: azt az állapotot, melyben a pelotta közvetlenül a vékony, immobil nyálkahártyával borított csontfelszínhez térköz nélkül simulhat. Ezáltal lehetőség nyílik e terület már ismertetett csontfelszíni adottságainak teljes protétikai kihasználására. Ilyenkor a klinikai anatómiai adottságok figyelembevételével, helyesen szerkesztett, pelottás, teljes alsó protézis stabilitása, főleg a horizontális és sagittalis irányú erőkkel szemben oly nagyfokú, hogy az a szájképletek (pl. a nyelv) extrém elmozdításakor is helyén marad. Stabilitása a vertikális irányú elmozdító erőkkel szemben is jelentősen fokozódott — főleg az oldalsó fogak területén. A frontfogak területén, bár kisebb fokú, de funkcionálisan teljesen kielégítő. A kisebb fokú stabilitás alatt azt értjük, hogy a protézis a frontgerinc területén, a nyelv akaratlagos használatával, vertikális irányban elmozdítható. Ez azonban még nem teszi lehetővé a szájból való eltávolítását is. Ez csak a protézis kézzel végzett hátra- és felfelé irányuló elmozdításával (műfogással) érhető el.
