Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
AZ ÁLLCSONTOK ORCÁI CSONTFELSZINÉNEK MŰVI MEGNYITÁSÁRÓL 49 megfelelő helyünk is van a protézisben, akkor három láncszemet készíthetünk. A protézisre a kapcsot polimerizálás után is ráakaszthatjuk, illetve törés esetén azt könnyen pótolhatjuk. Ilyenkor a kapocstestre forrasztott hurkot csak egyik végén forrasztjuk meg, a másik végét szabadon hagyjuk. A kész protézisben lévő hurokba a kapocs nyitott szemét befűzzük és összenyomjuk. Három láncszem alkalmazásakor a közbeiktatott karikát kell nyitva hagyni, mindkét láncszembe befűzni és összenyomni. A kapocs láncára eső húzóerő sosem lehet olyan nagy, hogy az így összecsukott, de össze nemi orrasztott szemet kinyissa. Ily módon korrigálhatjuk, ha a viselés folyamán a süllyedő protézisnek kevés a mozgási szabadsága és a fogat vongálja. A kapcsot a hurokról levágjuk és nagyobb hurkot forrasztunk rá, vagy közbeiktatunk egy kis karikát. A képen közölt esetben a fog dőlése és az ellen kező oldal szögelhajlása lehetetlenné teszik, hogy egyszerű, vagy rúgósszárú kapcsot alkalmazzunk, mivel akkor a pelottát a nyálkahártya megsértése nélkül a helyére tenni nem lehet. A »Lánckapocs« alkalmazásával elértük, hogy a protézis minden irányban el tud mozdulni 3—4 mm-t anélkül, hogy a fogat terhelné, tehát a pelotta is a helyére kerülhet. Süllyedni is tud a protézis függetlenül a kapocstól annyit, amennyit az első szem kalibere megenged (1.3. ábra). Sok esetben készítettünk ilyen kapoccsal pro tézist erősen mozgó fogakra csupán azért, hogy átsegítsük betegeinket az első múfogsor megszokásának nehézségein. A másfél éves tapasztalat várakozáson felül igazolta a lánckapocs használhatóságát, alkalmazásával a betegek jobban és tovább hordhatják protéziseiket anélkül, hogy a maradékfogazatban ezáltal károsodás állana be. 3. ábra. A Fővárosi Tanács Fogorvosi Továbbképző Rendelésének közleménye| Az állcsontok orcái csontfelszínének művi megnyitásáról Irta : Máhler Margit dr. A logsebészet sok évtizedes fejlődésében először már a múlt század 60-as éveiben írták le a faciális állcsont-trepanációt. Ez az egyszerű fogsebészeti eljárás az idők folyamán változatos szakirodalmi anyaga volt a fogászatnak, időnként teljesen feledésbe merült, hogy azután szakírók újra leírhassák. A társadalombiztosítás fogászati ellátásában e kérdés jelentősége erősen megnőtt, úgyhogy kívánatos lett 1. pontosan meghatározni a javallatait, 2. az eljárást annyira egyszerűsíteni, hogy különösebb fogsebészeti képzettség nélkül fogmegtartó (konzerváló) rendelésen elvégezhető legyen.
